2023. január 19., csütörtök - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Újévi koccintás – 91 éves a Csillaghegyi gyülekezet

2023. január 8-án, a 10 órakor kezdődő istentisztelet után a gyülekezeti teremben köszöntöttük a 91 éves gyülekezetet, a 91 éves Deák Zoltán nyugdíjas lelkészt, és az újévet.

A Csillaghegyi református gyülekezet 1932. január 1-étől önálló egyházközség, amikor Tóth Ernő lelkész vezetésével elkezdhette a valamely más gyülekezet részeként történő működés helyett az önállóságot. Ennek 90 évfordulója alkalmából, 2022. január első vasárnapján pezsgős koccintással emlékeztünk meg gyülekezetünk születésnapjáról.

Egyben Deák Zoltán nyugdíjas lelkipásztort is köszöntöttök, hiszen egyidős a gyülekezettel, sőt ő az, akinek a neve elsőként került be a Keresztelési anyakönyvünkbe. Tóth Ernő halála után 1971-től egészen 2001-ig követte a csillaghegyi szolgálatban. A 90. évfordulón a gyülekezet és Deák Zoltán születésnapja, valamint az újév alkalmából Varga Mihály pénzügyminiszter mondott pohárköszöntőt, aki akkor egyben a terület országgyűlési képviselője is volt.


Ezt a kezdeményezést folytatva, 2023-ben is pezsgővel köszöntöttük a kettős 91. évfordulót és egymást is az újév alkalmából. A technikai előkészítést a tavalyihoz hasonlóan most is Vida Csongor presbiterünk vállalta. Pohárköszöntőt Veres Sándor gyülekezetünk főgondnoka mondott, akinek különösen is örültünk, mert egy nagy műtét után lábadozva lehetett újra közöttünk. Jó hangulatban és az Úrban bizakodva koccintottunk egymással a gyülekezeti teremben.
(Battyányi Géza)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 74, összesen: 1300082

  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...