2024. június 08., szombat - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti kirándulás a nagy háború olasz frontjának emlékhelyeire - A hősök tiszteletére

 

Autóbuszos kirándulást szervez 2025 szeptemberében a Csillaghegyi református gyülekezet az első világháborús olasz front osztrák-magyar vonatkozású emlékhelyeire.

(A képen: Csillaghegyi gyülekezet csoportképe az Észak-Olaszországi Fogliano Redipuglia első világháborús olasz emlékműve előtt, 2018. március 16-án)

 



Az első megemlékezés Fogliano Redipuglia osztrák-magyar első világháborús katonai temetőjében, 2018. március 16.)

Az első világháború 100. évfordulóján, 2018. március 15-17. között zajlott az első utazás, ahol először tisztelegtünk és emlékeztünk együtt azokra a magyar katonákra, akik a Nagy Háború poklában harcoltak, és azokra, akik idegen földben pihennek, mert sohasem térhettek haza. A történelem viharai, a trianoni békediktátum és a második világháború következményei méltatlan feledésre ítélték nagyszüleink, dédszüleink megpróbáltatásait, a hazáért hozott hősies áldozatukat.

Az első utazásról hazatérve már megfogalmazódott az, hogy visszatérünk azokra a helyekre, ahová három nap alatt nem jutottunk el. Természetesen a második utazás, ahol a Monarchián belüli magyar Tengermellék helyszíneit is meglátogattuk, sem tudta sem felölelni a további fontos helyszíneket.

Így a kovid járvány után folytatódott a zarándoklat, amikor az osztrák-magyar hadsereg 1917-es offenzívájának útvonalát követve eljutottunk a Piávéig. Ekkor felkerestük Dél-Tirol hegyei között az ismertebb első háborús emlékhelyeket is.

Legutóbb, 2023-ban már az olasz hadsereg sírgondozással foglalkozó katonái, és helyi önkormányzati képviselő is részt vett a temetőkben tartott megemlékezéseken.  Megtapasztaltuk, hogy egyszerre a megbékélés megélését is jelentheti az, amikor emlékezünk az olasz, vagy szlovén földben pihenő magyar katonákra. Elcsendesedtünk annak a padovai villának a termeiben, ahol az első világháborút lezáró békeszerződést a Monarchia aláírta.

A 2024 szeptemberi kirándulás egyszerre tartalmaz Isonzó folyó vidéki, és Piávéhoz közelebbi helyszíneket, így a címe az „Isonzótól a Piávéig" lett. Minden kirándulásnak van egy mottója is, a mostaninak is egy idézet: "Csak még egyszer előre!" - Ezzel a kiáltással indította harcba katonáit Sipos Gyula ezredes, a Magyar Királyi 17-es Honvéd gyalogezred parancsnoka az első világháborús olasz fronton a Doberdói-fennsíkon, az isonzói csatákban.

Noha tematikájában a mostani kirándulás is beilleszkedik az eddigiek sorába, mégis önálló programmal rendelkezik. Így azok számára is nagy élményt jelenthet, akik az előzőkön részt vettek; és azoknak is, akik most először indulnak el, hogy megálljanak egy-egy olyan magyar katona sírja mellett, amelyet eddig talán még senki nem látogatott meg.

A kirándulás időpontja 2024-ben: 2024. szeptember 19-22.

A kirándulás időpontja 2025-ben: 2025. szeptember 12-15.

A részletes 2024-es program a gyülekezet honlapján érhető el.

"mind hazájáért esett el" - 2025. évi programról itt olvashat >>>

Az alábbi összeállítás segít a „veteránoknak" az emlékeket felidézni, az újaknak pedig kedvcsináló bemutató arról, milyen közös élményekben vehetnek részt ősszel. A számok linkje a programokra mutat, a 2024-es program itt érhető el >>>

Az első kirándulás (2018) képeit itt találja >>>

Beszámoló az első kirándulásról >>>

A második kirándulás (2019) képes összefoglalóját itt lehet elérni >>>

Beszámoló a második kirándulásról >>>

A harmadik kirándulás (2022) képeit itt találja >>>

Beszámoló a harmadik kirándulásról >>>

A negyedik kirándulás (2023) képei itt érhetők el >>>

Összefoglaló a negyedik kirándulásról >>>

A 2024. évi kirándulás képei >>>

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 104, összesen: 1284622

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...