2024. június 12., szerda - Battyányi Géza Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Borsod rejtett kincsei – Csillaghegyi kirándulás

 

Budapestről nézve távolinak tűnnek Borsod kis falvai és kisvárosai, mégis sok különleges kincset rejtenek. A Csillaghegyi gyülekezet 2024. évi tavaszi autóbuszos kirándulásán ezekből a kincsekből igyekezett felfedezni néhányat.

Prókai Árpád nagytiszteletű úr a Boldvai templomról beszél

Az eredeti tervhez képest módosított időpontban, április 27-én indultunk útnak Budapestről, mivel a ballagás miatt egy héttel később nem találtunk éttermet az ebédhez. Az alkalmanként borús idő, néha szemerkélő esőt is hozott, de a kirándulás programját nem zavarta meg. Az indulást követően a szokások szerint az autóbuszon tartottunk áhítatot: énekeltünk, napi igét olvastunk rövid magyarázattal, imádkoztunk. Szokás szerint, hiszen az utóbbi két évtizedben teljesen szokássá lett a Csillaghegyen az őszi és tavaszi autóbuszos gyülekezeti kirándulás. Ez a mostani ebben a sorban a 35. alkalom lett, amikor legalább egy napot a közösséggel együtt töltöttünk. A régi arcok mellett, most mások is jöttek, jó volt őket is közelebbről megismerni a nap folyamán.

Csoportkép Boldván

A program szerint Boldván, a református templomnál álltunk meg először, ahol Prókai Árpád nagytiszteletű úr fogadta a csoportot. Bemutatta a templom történetét és a mostani gyülekezet aktív életét is. Eredetileg bencés templomnak és kolostornak épült 1175-1180 körül, de a kolostornak már csak az alapja látható. A Boldvai templom azonban az egyik legjobb állapotban megmaradt ilyen Árpád kori építmény az ország területén. A hely különlegessége még, hogy itt keletkezett az 1190-es évek legvége felé az első magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd. A reformáció idején a település református lett, azóta a templomban így hirdetik az Isten igéjét.

Boldváról Edelénybe igyekeztünk, hogy a bejelentett időben megkezdhessük a L'Huillier-Coburg kastély megtekintését, amely „Magyarország hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke." Különlegessége az, hogy a jelentősebb szobák kézzel, egyedileg vannak festve. Erre épült fel a látogatási program: előbb megnéztünk egy egyszerű játékfilmet a kifestés részben elképzelt történetéről, majd a vezetés alapján tekintettük mega szobákat. Ugyan viszonylag kevés berendezés található a kastélyban, a filmes bevezetés alapján teljes élményt nyújt azzal. hogy a falfestések ábrázolásai folyamatosan emlékeztetnek a játékfilm történetére.

Szalonna-i református templomban

Edelényben, a Templomkerti Kisvendéglőben ebédeltünk, majd Szalonna felé vettük az irányt. A református templom eredetileg katolikus templomnak épült XII. század második felében Szent Margit tiszteletére román stílusban, de a reformáció idején a település itt is a református vallást követte, és a templom innentől ilyen használatban volt. A templom érdekessége, hogy időközben több átépítésen is átesett, legutóbb az 1980-as évek végén a műemlékvédelem a felújítás során alakította át, hogy az Árpád kori belső emlékek láthatóbbak legyenek. A gyülekezet főgondnoka részletesen bemutatta a templom történetét és a közösség életét.

Edelény - Belvárosi református templom

Szalonnáról Edelénybe tértünk vissza, ahol a Belvárosi református templomot néztük meg. Az előző kettőnél fiatalabb, gótikus stílusban épült templom kb. 600 éves. Termesztésen az idők folyamán itt is történtek átalakítások, de a stílusjegyek jól láthatóak. A gyülekezet egyik lelkes presbiter asszonya mutatta be a templom történetét, a közösség mostani fejlődését és pezsgő mindennapjait.

Hazafelé indulva nem hagyhattuk ki a helyi cukrászda termékeinek megkóstolását sem, amely szintén része a már emlegetett hagyományoknak.

Köszönjük Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának, hogy támogatásával segítette ennek a közösség építő, erősítő programnak a megvalósulását!

További képek >>>

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 208, összesen: 1312779

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...