Zsoltárok 25, 1-6. "URam, utánad sóvárog a lelkem! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. Gondolj, URam, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak."

Máté evangéliuma 5,1-3

„Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”

Kedves Testvérek!

Szeretem magam elé képzelni azokat a bibliai történeteket, amelyeket lehet, ahol egy találkozás, egy párbeszéd, egy cselekmény tárul elénk. A Hegyi Beszéd bevezető sorait hallottuk ma, és szinte látom magam előtt Jézust, ahogy felmegy egy magaslatra, egy hegyre, köré gyűlnek a tanítványai, és nyilván a hegy lábánál, vagy a dombokon ott láthatnánk a sokaságot is,akik már kíváncsiak voltak arra, amit mond. Ott ült Jézus a hegyen és körötte a tanítványai. Mintha azt mondaná nekik, hogy gyertek, üljetek ide mellém, időzzetek nálam egy kicsit, hadd tanítsalak benneteket. És akkor elkezdett prédikálni. Mert a Hegyi beszéd egy nagy prédikáció, kedves testvérek, amelynek szinte minden sora a szívünkbe íródott már. Nem valószínű, hogy mindezt egyszerre mondta el Jézus, hanem több alkalommal, amit aztán az evangélista összegyűjtött. Minden prédikációnak a célja az, hogy jobban megismerjük általa a mi Istenünket, önmagunkat, és Isten az ő Szentlelke által formáljon bennünket. Nem véletlenül hangzik el sok istentiszteletünkön, hogy az Igének ne csak hallgatói, hanem befogadói és megtartói is lehessünk. Hiszem azt, kedves testvérek, hogy minél többet időzünk Jézusnál, az ő Igéje mellett, vagy az imádság csendes perceiben, annál inkább felöltjük magunkra azt a lelkületet, amiről Jézus itt a „Boldog-mondások”-ban is beszél. Mert amikor arról beszél, hogy kik a boldogok, akkor tulajdonképpen arról szól, hogy milyen az a lelkület, ami Istennél jutalmat nyer. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Milyen lelkületre akar minket Jézus ezzel tanítani ? Kik is azok a lelki szegények ? Azt hiszem, ahhoz, hogy jobban megértsük ezt az Igét, most jó lenne, ha mindenki maga elé képzelne egy szegény embert. Akár a múltból, akár a jelenből, akár a népmesék világából, akár a Biblia lapjairól. A szegény emberről általában három dolog elmondható. Az első az, hogy aki nagyon szegény, az másokra van utalva. A második dolog, amit elmondhatunk egy koldusról, hogy nincsen mivel dicsekednie, hisz semmije sincs. A harmadik pedig, ami általában a szegény emberekre jellemző, hogy jószívűek. Amikor Jézus a lelki szegényekről beszél, akkor olyan lelkületről beszél, ami a szegény emberek sorsában, mindennapjaiban is fellelhető. De nézzük meg, hogy mit jelent ez a mi hitéletünkre nézve. Boldognak mondhat-e minket Jézus úgy, mint lelki szegényeket ?

1.Először tehát azt mondtam, hogy a szegény és nincstelen belátja azt, hogy másra van utalva. Eljuthat valaki addig, kedves testvérek, hogy koldus, hajléktalan, elszegényedett emberré válik, és belátja, hogy mások segítségére szorul.És persze nemcsak az anyagi javak tekintetében igaz ez, hanem az élet más területeire nézve is. Be kell látni, hogy hatalmunk, tudásunk, erőnk bizony véges. Anyagi javaink pedig múlandóak. Jézus úgy hiszem, hogy meg akar minket ma tanítani arra elsőként, hogy azzal a lelkülettel éljünk, amit az énekíró így fogalmaz meg: Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom. Boldogok lehetünk, ha ezzel a hittel ébredünk minden nap: hogy én Isten szeretetére, gondviselésére, irgalmára vagyok utalva. Az az ember lehet igazán boldog, aki ezzel a lelkülettel és hittel él, hogy az én életem a legerősebb és legbiztonságosabb kezekben van. Ez pedig az Istené!

2.Másodszor a „lelki szegény”, az tudja, hogy Isten előtt semmivel sem dicsekedhet. Mint ahogy egy koldust, ha magunk elé képzelünk, kedves testvérek, az sem tud semmivel dicsekedni, hisz csak az üres kezét tartja egy kis pénzért, vagy ennivalóért. Semmivel nem dicsekedett a vámszedő, amikor elment imádkozni a templomba, csak azt tudta mondani, hogy :Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Bezzeg a farizeus, sorolta érdemeit! Amíg ez a lelkület megvan bennünk, hogy Isten előtt koldusnak tudjuk magunkat érezni, addig Jézus tud nekünk tenni valamit a kezünkbe, a szívünkbe. De amikor azt érzi valaki, hogy az ő élete tele van: munkával, gondokkal, betegséggel. S a szíve is tele van: a családdal, vagy éppen aggodalmakkal. Amíg nem üres a kezünk, kedves testvérek, addig nem tud Jézus nekünk adni semmit. Amíg csak magunkkal vagyunk elfoglalva, és a családunkkal, a munkánkkal, és amíg próbálunk dicsekedni azzal, amit elértünk, amit felmutathatunk- ez még nem az a lelkület, akiket Jézus boldognak mond. Boldog az, aki belátja, hogy semmim sincs, amit ne tőle kaptam voltam. S akinek a szeme megnyílik erre, hogy a legkisebb dolgokban is meglátja az ajándékozó Urat, az meglátja azt is, hogy milyen bőkezű a mi mennyei Atyánk.

3.Végül pedig azt mondtam, hogy a szegény ember sokszor jószívű ember is, áldozatkész, aki a legutolsót is képes odaadni. Emlékezzünk az özvegyasszony két fillérjére, aki az utolsót dobta a perselybe. Vagy a sareptai özvegyre, aki az utolsó marék lisztből sütött kenyeret Isten emberének, Illésnek. Képesek voltak abból a kevésből is továbbadni, amit Isten nekik adott. Hányszor tapasztaljuk ezt a lelkületet ma is . Amikor adakozásra hívjuk a gyülekezet tagjait, a kevésből is olyan sokan áldoznak nemes célokért, mások megsegítéséért. A minap olvastam egy kis történetet egy fiatalemberről, aki egyetemista volt, és volt egy különös szokása. Amikor egy tanár vagy egy vendégprofesszor befejezte az előadását, és megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése, akkor ez a fiatalember minden új előadónál megkérdezte, hogy mi az élet értelme. Egy alaklommal egy híres professzort hallgatott két hétig a görög kultúráról. Az utolsó előadáson elhangzott újra a kérdés: Ön szerint mi az élet értelme? Egy ideig csönd volt, aztán a következő történt: „A professzor, nadrágzsebéből elővette tárcáját, aztán kihalászott egy apró, kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros. És a következőket mondta: - Kisgyermekkoromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk, egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. - Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhettem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyermekjáték, hanem annak a metaforája, hogy mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény – a szeretet,az igazság, a megértés, a tudás - létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. Ez az én életem értelme.”- mondta a professzor. Kedves testvérek, Ez a lelkület az, amely Istennél jutalmat nyer. Amely tovább tudja adni és tovább tudja sugározni mindazt, amit a Mindenhatótól kap. Legyen a mi életünk is egy ilyen kis tükör, akire Isten fénye süt, s akit Isten eszközként használhat arra, hogy szeretetet, reményt, vigaszt, örömöt, jókedvet, türelmet , hitet sugározzunk oda, ahol ezek hiányoznak.

Miért lehetünk hát boldogok? Mert tudjuk, hogy Istenre vagyunk utalva, s a legerősebb kéz tartja az életünket. Másodszor azért is, mert ha üres kezünket és szívünket Jézus elé tárjuk, nem hagyja azt üresen. Harmadszor pedig azért, mert olyan jó érzés adni! Továbbadni abból, amit én is kaptam! Ilyen lelkülettel éljünk mindannyian! Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük neked drága Jézusunk, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél értünk. Elhagytad a menny dicsőségét, meghaltál a mi bűneinkért, magadra vetted a mi szennyes ruhánkat. Köszönjük, hogy megdicsőített téged az Atya, s most újra ott vagy, a hozzád méltó helyen. Drága Jézusunk! Formálj minket, kérünk sok-sok igehirdetés által, hogy méltó helyre kerülj a szívünkben, az életünkben. Formáld az időbeosztásunkat, hogy sokat időzzünk Nálad, és épülhessünk hitünkben, és lehessünk boldog emberekké. Köszönjük, hogy megláttatod velünk, hogy szegénységünkben is milyen gazdag lehet az életünk. Nincs annál nagyobb boldogság, míg rád bízhatjuk életünket, míg feléd tárhatjuk kezeinket, míg úgy fénylik a mi világosságunk az emberek előtt, hogy láthatják jó cselekedeteinket. Urunk! Sok helyen sok mindent nélkülöznek ma is az emberek. Hadd legyünk örömmondó békeköveteid. Áldd és őrizd meg kérünk teremtett világodat, szabadíts meg minket a bajtól, betegségtől. Rád bízzuk szeretteinket, gyülekezetünket. Könyörgünk hozzád mindazokért, akik ezekben e hetekben hűen helytálltak a maguk helyén. Imádkozunk a gyászolók vigasztalásáért, köszönjük az érettségi vizsgát tett ifjakat, adj nekik reményteljes jövendőt. Vigyázz kérünk népünkre, nemzetünkre határon innen és túl élőkre. Legyen előtted kedves könyörgő szavunk. Ámen.

Hirdetés: https://www.reformatus.hu/egyhazunk/vigyazzunk-egymasra-tovabbra/