„Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Ekkor így kiáltott fel: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!" Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!" Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" Ő így szólt: „Uram, hogy lássak." Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megtartott." És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent."/Lukács 18,35-43/

Kedves Testvérek! Szeretett Gyülekezet!

Még nagyon bennünk él a rádiós istentisztelet élménye, különösen is az az érzés, hogy talán életünk legnagyobb gyülekezetéhez szólhattunk az éter hullámain keresztül. De köszönjük az Úr Istennek, hogy ebben a nagy gyülekezetben ránk bízott két nyájat, - Sajókazincon és Sajóivánkán - drága életeket, akikhez minden vasárnap és sok hétköznapi alkalmon is szólhatunk, hirdetve Isten szent Igéjét.

De a templom március 22-én üres. Tiszteletes úr azt mondta múlt heti szolgálatában, hogy ha senki nem jön majd a templomba, mert nem jöhet, akkor ott leszünk mi, a lelkészcsalád. Mert nem múlhat úgy el vasárnap, és egy nap sem az életünkből, hogy ne imádkozzunk a ránk bízottakért.

Reményik Sándor: Üres templomban című versében írja:

 

„A templom üres, a lelkem tele.

Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,

itt állok, szemben  Ő vele

s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.

 

Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma

csak fürkészem a nagy Akaratot;

úgyis addig állok, míg Ő akarja

s ha nem akarja: összeroskadok."

„A templom üres, a lelkem tele" - valami hasonlót éreztem én is. S bár ezen a vasárnapon elmaradnak a bátorító kézfogások, a kedves pillantások, a személyes találkozás öröme, de nem maradhat el Isten Igéjének üzenete. Hiszen, hitünk ebből táplálkozik.

A Kalauz szerint a jerikói vak meggyógyításának történetét olvashatjuk, akit Márk evangélista nevesít is, ő lehetett Bartimeus, a vak koldus. Az ő élete nagyon régóta ugyanúgy telt. Minden nap leült az út szélére és alamizsnát kért. Nem nagyon zökkentette őt ki semmi ebből a megszokottságból. Mígnem egy napon történik valami. Találkozhat Jézussal, az Isten Fiával.

Kedves testvérek!

Mindannyiunknak az élete ment a maga megszokott rendje szerint, de egy héttel ezelőtt megváltozott minden. Az, amit a közelmúltban még a TV képernyőin át a világ másik részén szemléltünk, egyszerre életünk részévé lett. Másak lettek a mindennapok. Sokféleképpen lehet erre a járványra tekinteni.

Azt szeretném, hogy tekintsünk ezekre az időkre úgy, mint a Jézussal való találkozás alkalmára! Ne csak a félelmet lássuk, ne csak az aggodalmakat, ne csak a lélek háborgását, a türelmetlenséget, hanem annak a lehetőségét is, hogy Isten még a rossz dolgokat is képes a javunkra fordítani!

Bartimeus élt az alkalommal, bár voltak, akik el akarták hallgattatni, de ő kitartóan kiáltott Jézus felé. Vannak pillanatok, mikor Jézussal találkozhatunk. És ezt átélhetjük nap mint nap, amikor Igéjét kezünkbe vesszük, vagy az imádság áldott csendjében megnyugszik a lelkünk. Sokan vannak még, akik nem akarnak Jézussal találkozni, mert csak önmaguk erejében bíznak, vagy másokéban. De be kell látnia előbb-utóbb mindenkinek, hogy van olyan ellenség, amivel az ember nem bír el.

Minden alkalom, amikor lélekben Jézussal találkozunk, a mi hitünk erősítésére szolgál. Jézus azt mondja Bartimeusnak: „Menj el, a hited megtartott téged!"- és azonnal újra látott, és követte őt az úton./Márk 10,52/

Milyen volt ennek az embernek a hite? Megtartó hit. A megtartó hit Jézussal kapcsol össze minket. Bartimeus úgy várta Jézust, mint aki tud rajta segíteni. De nem írta elő Jézusnak, hogy mit tegyen, csak elmondta szíve kérését. Könyörülj rajtam! - ezt kéri Tőle, és Jézusra bízza, hogy miként cselekszik.

A megtartó hit ilyen, kedves testvérek, mint egy kinyújtott kéz Isten felé. De Istenre kell bíznunk, hogy abba a kézbe mit tesz, vagy mit nem tesz, és azt alázatos szívvel el kell tudni fogadni. Ezekben a hetekben a mi hitünk vizsgázik.

Hát adjon az Úr mindnyájunknak ilyen megtartó hitet, mellyel el tudjuk fogadni azt, amit tervezett felőlünk! El tudjuk fogadni azt is, ha ideig-óráig zárva vannak is templomaink, ha nem lehetünk együtt Nagypénteken és Húsvétkor. Hiszem, hogy addig is sok olyan pillanatunk lesz, amikor úgy érezzük, hogy találkoztunk Megváltónkkal, mert Igéjével megerősít minket. Akikkel pedig nem találkozhatunk, akikhez nem ér el a kezünk, öleljük őket át imáinkkal!

Így legyen! Ámen!

Mennyei Édesatyánk!

Légy áldott azért, hogy Igéd nem halkul el. Köszönjük, hogy sok otthoni hajlék templommá válik ezekben a napokban, és könyörülő irgalmadért esedezhetünk.

Urunk! Köszönjük, hogy lélekben mi is találkozhatunk veled. Megvalljuk, hogy mennyire szükségünk van Rád. Veled lehet csak ép és teljes az életünk.

Munkáld bennünk azt a hitet, amely Bartimeusban is megvolt! Mely összekapcsol Veled, és Rád bízza az életet.

Bocsáss meg Urunk minden hitetlenségért, amit e világ és a mi életünk hordoz! Bocsáss meg sok mulasztásunkért, sok eltékozolt időért! Bocsáss meg, hogy nem azon fáradozunk sokszor, ami maradandó, hanem azért ami múlandó!

Könyörgünk hozzád betegeinkért, hogy Áldott Orvosként légy mellettük! Különösen is azokért, akik a járvány súlyos betegei. Adj Urunk erőt az orvosoknak, a nővéreknek, minden egészségügyi dolgozónak, a döntéshozóknak! Vigyázd kérünk szeretteink, időseink életét! Viselj gondot egyházunkra, népünkre! Hisszük Urunk, hogy reményteljes jövőt tervezel felőlünk.

Ámen!

Mi Atyánk...

Áldás: Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor. Ámen!

Bundzik Attiláné

lelkipásztor