Nyomtat Elküld Olvasási nézet

ÁPRILIS ÉS MÁJUS ESEMÉNYEI

Kivirágzott a liliomfa a Kazincbarcika-Alsói Református egyházközség parókiájának udvarán.

A fényképet Tóth József testvérünk készítette hétközi istentisztelet után.

 

Virágvasárnap családi istentiszteletet tartottunk.
Jézus Jeruzsálemi bevonulását köszöntve Hozsannát énekeltünk.

 

Egressy Béni születésének 205. évfordulóján ünnepi istentisztelettel és koszorúzással emlékeztünk Sajókazinc szülöttére, nemzetünk tiszteletre méltó zeneszerzőjére.

 

Felnőtt konfirmáció
Ezúton is szeretettel bátorítjuk azokat a lelkeket, akik még nincsenek megkeresztelve, vagy még nem konfirmáltak, hogy ha szívükben megszületett a vágy arra, hogy Isten gyermekei legyenek, gyülekezetünk közösségéhez tartozzanak, akkor jöjjenek és legyenek részesei a felnőtt keresztelés, a felnőtt konfirmálás áldásainak!

 

Húsvét ünnepében Pogácsás Patrik sárospataki teológus hirdette Isten Igéjét gyülekezetünkben.

 

Május első vasárnapján az Ige üzenetével és a gyermekek énekeivel,

szavalataival köszöntöttük az édesanyákat.

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."

/1 Sámuel 16,7/

 

Konfirmáció gyülekezetünkben
2019 tavaszán 29 ifjú testvérünk tett konfirmációi vizsgát és fogadalmat.
Szeretettel várjuk őket a Pünkösdi úrvacsorás istentiszteletre is!

 

A Magyar Hősök Emléknapján a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesülettel együtt tartottunk ünnepi istentiszteletet a templomban és megemlékezést a templomkertben álló világháborús emlékműnél.

 

Hittan évzáró
Hálaadással adunk hírt arról, hogy az elmúlt tanévben is több, mint 300 gyermek vett részt református hittan oktatásban. Hálát adunk a jó Istennek értük, és azokért a családokért, ahol ők nevelkednek.

Köszönjük a szülőknek, hogy sokszor nemcsak az iskolába, hanem az Isten házába is elkísérték őket a családi istentiszteletekre, és az ünnepi alkalmakra.
Szeretnénk megköszönni a szülőknek, hogy egyre többen támogatják gyülekezetünk életét az egyházfenntartói járulék befizetésével is, és így gyarapodhatunk mind lélekszámban, mind földi javakban.



Isten áldása kísérje a nyári hónapok eseményeit is

családi és gyülekezeti közösségeinkben!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 6, összesen: 109899

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...