Bibliai szövegrészek (Igék ), melyek a házasságról szólnak:
(Az alábbi gyűjtemény csupán néhány szemelvény, messze nem a teljesség igényével)

1) Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!
(1Mózes 1, 26-28)

- Isten az embert a maga képviseletére teremtette, azaz, hogy Isten akaratát hajtsa végre ebben a világban. Az uralkodás eredeti jelentése: felelős gondviselés, nem pedig zsarnokság.

- A Mindenható Isten az embert férfivá és nővé teremtette. Az ember a férfi és a nő! Még ma sem minden vallásban és kultúrában természetes ez a gondolkodás, hogy a férfi is ember és a nő is ember. A férfi és a nő egyenértékű ember. Ugyanakkor azzal, hogy az ember kétnemű, ebben már benne van, hogy közösségre teremtett lény, akinek társra van szüksége.

- Isten a teremtési rend szerint nem tett különbséget a férfi és a nő ember mivolta között, ezért valljuk, hogy a férfi és a nő egyenrangú! Az ember, a férfi és a nő teremtetett az Isten képére, hasonlatosságára. Az embernek, a férfinek és a nőnek adta Isten a parancsot a teremtett világ uralom alá hajtására.

- Az egyenrangúság és az egyenjogúság között igen jelentős különbség van! Az egyenrangúság tanítása értékesnek tartja a férfit férfiként és a nőt nőként, míg az egyenjogúság tanítása – anélkül, hogy feltétlenül ez lenne a célja – gyakorlatilag eltörli a nemi szerepek közötti különbséget, s ezzel felborítja a teremtési rendet.

Az egyenrangúság tanítása arról szól, hogy a férfi és a nő egyformán értékes, de szükségük van egymásra, kiegészítik egymást az élet minden területén. Az egyenrangúság gondolata tehát harmóniát eredményez, kölcsönös tiszteletet és megbecsülést. Közösséget ad.

Az egyenjogúság ezzel szemben egyformává akar tenni: Hiszen mindkét nembeli meg tudja tenni ugyanazt, mindkettő képes ugyanarra, mindkettőnek joga van ugyanazt tenni. Ez a szemlélet – a maga lelki, biológiai és anatómiai tévedéseivel együtt (ld. pl.: „Hova vesszük a levegőt?”) – nem harmóniát eredményez, hanem versenyt férfi és nő között, míg végül eljut arra a gondolatra, hogy nincs is szükség a másikra, lehet nélküle is élni. Sőt végül: kívánatos a másik nem nélkül élni (férfiak és nők tudatos szinglisége, feminizmus, stb.).
Vagy ha mégis szükség van a másikra, ezt a szükséget a lehető legminimálisabb szinten kell megélni, nehogy „függővé váljunk a másiktól”. Az egyenjogúság ezzel éppen az ellentétét éri el, amit eredetileg akart, mert így a másik ember már csak „használati eszközzé” silányodik az egyenjogúság szemléletét vállalók számára, amiben természetesen az is benne van, hogy az így gondolkodó is csupán használati eszközzé silányodik a másik ember, a másik nembeli számára. Amíg szüksége van rá, addig kell, azt követően pedig le lehet tenni, ki lehet dobni, ki lehet zárni… Ez a szemlélet megöli és feleslegessé teszi a közösséget, a házasságot.
- A teremtési rendet elfogadó ember számára a férfi értékes férfiként, a nő értékes nőként. Ezért nem várjuk el a férfitól, hogy nőként gondolkodjon, érezzen és viselkedjen, és nem várjuk el a nőtől, hogy férfiként gondolkozzon, érezzen és viselkedjen. Mert megvan a rangja, ugyanolyan a rangja a férfinak és a nőnek.

- Ezzel együtt jár az is, hogy magamat is elfogadom abban a nemben, amelyben teremtettem, és nem gondolom, hogy alacsonyabb rangú lennék azért, mert férfi vagyok, vagy alacsonyabb rangú lennék azért, mert nő vagyok, amikor képtelen vagyok megtenni azt, amire a másik képes.

- A házasság így lesz két, egyenrangú félnek a szövetsége, akik a nekik adatott értékekkel kiegészítik a másik életét, s ezzel meggazdagítják kölcsönösen egymást. De ez azt is magában hordozza, hogy a házasságban nem ugyanaz a feladata és szerepe a férfinak és a nőnek. És ezt a különbözőséget természetesnek fogadjuk el, kölcsönös tisztelettel és irigység nélkül!

- Szaporodjatok és sokasodjatok: Az első szó a termékenység áldását jelenti az eredeti nyelvben: legyen utódotok! A második szó a gyermekek számára vonatkozik: legyenek többen gyermekeitek, mint ti vagytok!
A mai világban tudatosan „vállalt” – helyesebben kikényszerített – kettő, egy vagy egysem ellentmond Isten áldásának! Katasztrófába, összeomlásba viszi az Isten áldását visszautasító társadalmakat! Nekünk, keresztyéneknek tudatosan, Istenben bízva kell elfogadnunk áldását, amit Isten ajándékba ad, nem pedig ránk kényszerít. Mégis: az el nem fogadott áldással magunkat, népünket, az emberiséget tesszük szegényebbé!
Ugyanakkor áldásról van szó, azaz többletről. A gyermek a házasságban többlet, de nem maga a házasság alapja. A házasság értelmét önmagában az adja, hogy egy férfi és egy nő életre szóló szövetséget köt, hogy egymásnak társai, egymásnak segítői, egymásnak örömei lesznek.



2)
Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.
(1Mózes 2, 18-24)

- Isten az embert közösségre teremtette. Ezért a magány, az egyedülállóság általában nem az ember természetes állapota. Az ember természetes módon vágyik közösségre, társra. Amikor azonban társról van szó, akkor nem bűn-társról beszél a Szentírás, sem pedig szórakozó partnerről, nem szabadidő-társról, hanem segítőtársról.

- A „hozzáillő”-nek fordított segítőtárs tulajdonképpen jelenlévő, körülötte lévő segítőtársat jelent. Azaz nemcsak alkalmi segítőt, hanem állandóan mellette lévőt.

- Figyelemre méltó, ahogy a Szentírás kimondja: ilyen segítőtársat ember csak emberek közül talál. Nem pótolhatja semmilyen más élőlény, még ha nagyon is kötődünk egy-egy házikedvenchez, vagy adott élethelyzetben valóban komoly segítséget nyújtó, életet mentő jószághoz. Állat (és növény) közössége nem pótolhatja az emberi közösséget. Ez ugyanígy igaz volt az ókorban, mint igaz jelen korunkban.

- A képekben elmondott hitvallás tulajdonképpen az ókori ember gondolkodása szerint ugyanazt mondja el, amiről fentebb már szó volt: Az ember: férfi és nő. Egyedül a nő egészítheti ki a férfit, és egyedül a férfi egészítheti ki a nőt az Isten teremtési rendje szerint.

- Az oldalborda nem anatómiai kép, (volt idő, amikor azt állították, hogy a férfinek eggyel kevesebb bordája van…) hanem hitvallás: Az asszony nem a férfi koponyacsontjából való: nem nőhet a fejére. Az asszony nem a férfi sarokcsontjából való: nem nézheti a férfi lábtörlőnek. Az asszony oldalbordából való: a szív mellől, a legnemesebb szervek mellől: az asszony érték, egyenértékű a férfival! Ez a bibliai hitvallás is a férfi és a nő egyenrangúságát hirdeti. A „csontomból való csont, testemből való test” azt jelenti: olyan, mint én. Hozzám hasonló.

- Elhagyja apját és anyját: Új életet kezd, amelyben összeforr a feleségével (szó szerint: hozzátapad – ezt jelenti a „ragaszkodik”) és a korábban két élet most már egy. Azaz a házastárssal való kapcsolat minden más kapcsolatnál szorosabb. Ezért kell elhagyni – elengedni – a szülőket (és testvért, és barátot, stb.), hogy a házaspár szövetsége a legerősebb legyen az emberi kapcsolatok között. Mert ők már többé nem kettő, hanem egy. (Ezt szokták egyes polgári esküvői szertartáson azzal kifejezni, hogy az ifjú pár két külön gyertyával egyszerre meggyújt egy középen álló nagyobbat, majd a két gyertyát elfújja, s csak egy ég már középen: A két láng, a két élet végérvényesen eggyé lesz…)
Sok házassági válságot okozott már, amikor egyik vagy másik házastárs nem tudta elengedni a szüleit vagy a testvéreit, s még mindig a szülő, testvér, nagyszülő döntött az életükről, nem pedig a házaspár közösen…
Elhagyja apját, anyját… Természetesen nem az eldobást jelenti ez, hiszen a Szentírás igen hangsúlyosan beszél a szülő iránti tiszteletről és kötelezettségről, amit nem szüntet meg a házasság. Csak immár nem egy gyermek, hanem egy házaspár gyakorolja a szülő iránti tiszteletet és kötelességet.
Ugyanakkor a szülőknek is tudomásul kell venni, hogy a fiuk, vagy lányuk immár nem hozzájuk tartozik első renden, hanem a házastársához.

Amikor az Úr Jézus Krisztust kérdezték a házassági válásról, ő éppen a fenti Igére hivatkozva válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (Máté ev. 19, 4-6)


3)
Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének. „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.
(Efezus 5, 21-33)

Ezt a szakaszt, amely egy nagyobb szakaszból származik, keresztyén házirendnek is nevezzük, több más hasonló szakaszhoz hasonlóan. (Kolossé 3, 18-21; 1Péter 3, 1-7) Ez utóbbiból a 7. vers ez: „És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.”



4)
Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az ÚR most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!
(Ruth 1, 16-17)

Ez az idézet nem szerelmesekről szól. Egy özvegyasszonynak a már szintén özvegy menye ígéri meg, hogy soha el nem hagyja. Ez az idézet a szeretetben megérett hűségről szól. Ezért lett a keresztyén szerelmes fiatalok kedves idézetévé.

S végül a Bibliából még egy olvasmányra hívom most fel a figyelmet:
Az Énekek éneke az ókori szerelmi költészet egyik gyöngyszeme. Szerelmeseknek és házaspároknak ajánlott olvasmány. Hányféleképpen lehet kifejezni a vágyakozást, a ragaszkodást, a szerelmesben való gyönyörködést!
Isten megajándékozott a szerelemmel, és annak a házasságban feltétlen helye van!
Azzal, hogy férfivá és nővé teremtett bennünket, belénk teremtette az egymás iránti vágyat, az egymáshoz való vonzódást, és megajándékozott a szerelem örömével, a szexualitás ajándékával. Élhetünk és éljünk vele, mint Isten ajándékával, a házasság közösségében!

„Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte.”
(Énekek éneke 8, 6-7)