VAN MIT ADNOD JÉZUSNAK?
(Sarkad-Újtelek, 2012. február 19.)

Lectio: 2Kir 4, 38-44. v. + Lk 3, 1-14. v.
Textus: Máté 14, 14-21. v.
Énekek: 230/1; 121/1-4; 198/1; 171; 249/9; 230/2-5;

„Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: „Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!” Ők pedig így válaszoltak: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” Ő pedig ezt mondta: „Hozzátok ide nekem azokat!” Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.”

Szeretett Testvéreim!
Olyan emberek élték át ezt a történetet, akik egész nap Isten jelenlétében voltak. Márk és Lukács leírja, hogy amellett, hogy az Úr Jézus meggyógyította az utána menő sokaságban a betegeket, aközben tanította is őket. Kétszeresen is Isten jelenlétében voltak. Hallották Isten Igéjét, hallották a tanítást az Isten országáról, és közben látták is Isten tetteit, csodáit. Hallották azokat a tanításokat, amelyek kiemelték őket a megszokott emberi létből. Szeretetre, tisztaságra, örömre, békességre taníttattak, és ez a tanítás át is mosta a lelküket, át is mosta az életüket.
Tudjuk azt, hogy aki valódi vággyal keresi az Istent, az megtalálja. Aki őszinte készséggel hallgatja az Isten beszédét, annak felfrissül, megújul az élete az Isten Igéjétől. Ez a sokaság pedig úgy ment Jézus után, hogy szomjazta, éhezte az Isten Igéjét, nem tudott betelni vele! Mert maga az Isten Fia, az élő Isten beszélt hozzájuk!
Így kell minden istentiszteletért imádkoznunk és könyörögnünk, hogy egyszerre történjen meg velünk az, hogy maga az élő Isten szól hozzánk Szentlelke által, mi pedig éhezzük és szomjúhozzuk a beszédét, hogy ne tudjunk betelni az Isten beszédével, hanem mindig megmaradjon a vágy bennünk arra, hogy még többet, még jobban tanuljunk az Isten országáról. Ahogy ez a sokaság egész nap nem unta meg hallgatni az Úr Jézust!
Tudjuk azt, hogy aki végre tud sírni Isten előtt a bűnei, az elrontott élete miatt, az nemcsak hogy megkönnyebbül, de erőt is kap Istentől ahhoz, hogy másként éljen. Tudjuk azt, hogy akinek megnyílik bizalomra a szíve Isten iránt, az erőt kap még a legnehezebb idők, a legnagyobb bajok elhordozásához is.
Aki befogadja a szívébe az Isten tanítását, az lelkében úgy töltekezik fel, hogy lesz lelki tartaléka akkor is, amikor éppen még imádkozni sincs ereje, hiszen még gondolatait sem tudja összerendezni küzdelmei miatt.
Ott lenni Isten jelenlétében úgy, hogy közvetlenül az Úr Jézus Krisztus tanította őket, minden bizonnyal áthatotta az egész sokaságot. Lelkük felüdült, szívük megtelt örömmel és bizalommal Isten iránt.
De nemcsak hallgatták az Isten beszédét, hanem látták is tetteit. Látták, ahogy betegek gyógyulnak meg, ahogy lábak és karok erősödnek meg, fájdalmak szűnnek meg, bágyadtak frissülnek fel. Látták az Isten tetteit. És Istennek ezek a tettei megerősítették hitüket, felüdítették lelküket. Beteltek örömmel és hálaadással. Mert az igazi csodákat nem azért adja az Isten, hogy leesett állal bámuljunk, hanem azért, hogy örüljünk és dicsőítsük az Istent, aki mindezt megteheti másokkal és akár velünk is.
Akik nem látták közvetlenül a csodákat, azoknak elmondták a többiek. Akik nem élték át közvetlenül a csodákat, átélték annak örömét, ahogy egyik elbeszélőről átragadt ez az öröm és hála a másikra.
Népünk sokat panaszkodó nép. Pesszimista nép. Csüggedő nép. Vujity Tvrtkoról van egy egész oldalas riport a Békés Megyei Hírlap szombati számában. Érdemes elolvasni. Egy kis szakasz belőle így hangzik: „A történeteimen keresztül azt is szeretném érzékeltetni, hogy a világ jelentősebb részéhez képest mi luxuskörülmények között élünk. Hálát adhatunk például azért, hogy tiszta vizet ihatunk. Úgy gondolom, mások története, a Hétköznapi Hősök igaz meséje hitet adhat az embereknek, hiszen a mienknél sokkal jelentősebb problémák vannak a Földön.” Igen, sokkal több bajjal küszködő népek nincsenek úgy elkeseredve, mint mi. S valóban igaza van ennek a riporternek, hogy szükségünk van jó példákra, hogy nagyobb bizalommal tekintsünk a jövőbe. De ehhez feltétlenül hozzá kell tennünk, nekünk, református keresztyéneknek, hogy a leginkább azok a történetek tudnak hitre nevelni, hitet adni, amelyek az Isten csodáiról, kegyelmes tetteiről szólnak.
Mi pedig olyan szemérmesen hallgatunk ezekről. Mintha szégyen lenne arról beszélni, hogy Isten milyen csodákat tesz velünk a mindennapi életben. S nem is feltétlenül a csodákat kell elbeszélnünk. De beszélnünk kell a hálánkról, a Krisztusban való örömünkről, az Isten gyöngédségéről, a gondviselés áldásairól. Szüksége van ennek a világnak a jó hírekre és mindenekelőtt az evangéliumra, arra a jó hírre, ahogy Isten szeret minket.
Szüksége van a családunknak, szüksége van a környezetünknek arra a jó hírre, hogy az Úr Jézus Krisztus
önkéntesen vállalt áldozata, halála árán Isten kiváltott bennünket az örök kárhozatból, az örök halálból. Mert ez a legnagyobb dolog, amit értünk és velünk tett a Mindenható Isten! S fel kell töltekeznünk Isten beszédével, Isten tettei fölötti örömmel, hogy derűsebben, békésebben, nagyobb bizalommal éljük életünket!
A lelki feltöltekezés nem feledteti azonban, hogy van testünk is, és a testnek is vannak szükségletei. Akik egész nap hallgatták Jézust, megéheztek estére. Az éhes test, gyenge test. Az erőtlen ember kiszolgáltatott tud lenni. Ne gondoljuk soha, hogy Isten csak a lelkünkkel törődik. Isten szeretete nem egyoldalú. Mennyei Atyánk nemcsak a lelki előmenetelünkkel törődik. Gondja van a testi szükségeinkre is, gondja van a földi jövőnkre is.
S eljött az ideje, amikor gondolni kellett a testi szükségletekre is. Mi össze tudjuk keverni a kettőt. Akkor is a földi szükségletekkel foglalkozunk, amikor a mennyeivel kellene törődnünk. Hányszor maradunk el az istentiszteletről, s hányszor hagyjuk el a Szentírás olvasását és az imádkozást, mert most éppen dolgozni kell, kapkodni kell… Máskor pedig akkor is csak lelkizünk, amikor a testnek kellene megadni azt, amire szüksége van. Kegyes beszéddel nem lehet jóllakni és kegyes beszéddel nem lehet megmelegedni. Jó tanácsokból még nem varrtak ruhát, és bibliai idézetekkel nem lehet kiváltani a gyógyszert a patikából.
Azért jó Jézusra figyelnünk, mert ő helyre tesz mindent. Amikor a tanítványok érző szívvel és kegyes szájjal mondják Jézusnak, bocsásd el a sokaságot, hogy elmenjenek a környező falvakba élelemért, akkor ő azt válaszolja: Adjatok nekik ti enni! Szegény tanítványok! Szétnéztek, hogy itt van vagy ötezer férfi, velük együtt asszonyok és gyermekek. Mennyi kenyeret meg tudnak ezek enni! Hát honnan vegyünk? Miből vegyünk? Mit akar azzal mondani Jézus, hogy mi adjunk nekik enni? Hát mink van nekünk? Vessünk már számot! S el is mondják Jézusnak: Mindössze öt kenyerünk van és két halunk! De Jézus azt is elkéri. Azt a keveset is, ami még a tanítványoknak sem elég. Jaj, mi marad nekünk, ha még ezt is oda kell adnunk?
Jézus pedig nem szemérmeskedik, nem sajnálkozik, hanem azt mondja: Hozzátok ide nekem azokat. S azután megáldotta, Istennek hálát adva megtörte, és elkezdte osztani. Mert amit Jézusnak odaadunk, az sokaknak elég. Amit Jézus megáld, az sokakat meggazdagít. Vajon nem azért szegény a szívünk, mert olyan keveset tudunk odaadni Jézusnak, hogy ossza szét? Panaszkodunk, hogy kevés van, de nem láthatjuk, hogyan szaporítja meg az Úr Jézus. Ezért azután csüggedünk, kesergünk, hiszen már nincs is miért hálát adnunk a menny és föld Urának. Pedig amit valóban átadunk az Úr Jézusnak, bármi legyen is az az életünkben, hogy azt ő használja a dicsőségére, azt Jézus megszaporítja, meggazdagítja, hogy sokaknak elég legyen. Testben is, lélekben is. Érdemes kipróbálni. De hittel és engedelmességgel kipróbálni!
Ritkán szoktunk beszélni azokról, akik ettek. Hogy mit érezhettek, éltek át. Hiszen nem volt ennivalójuk — és kaptak. Éheztek — és jóllaktak. Még maradék is maradt bőségesen. Nem luxus dolgokat kaptak. Nem svédasztal volt előttük, nem lakodalomba kaptak meghívást. Ettek kenyeret és füstölt halat. De jóllaktak. És megelégedtek, hálásak voltak, békességre jutottak.
Talán ma a kínálat, a jólét teszi, hogy olyan nehezen tudunk megelégedni. Olyanok lettünk, akiknek az egyszerű már nem is jó. Űz, hajt a többre vágyás. A többet akarás. Nem tudjuk, hogy milyenek voltak azok az emberek. Volt közöttük ilyen is, olyan is. Volt közöttük kevesebbel megelégedő és többre vágyó. Szegényebb is, jobb módú is. De az bizonyos, hogy mivel egész nap elteltek Isten Igéjével, az egyszerűbbel is be tudták érni a nap végén. Bizonyára ők is szívesen ettek jó falatokat. De ezen az estén meg tudtak elégedni azzal, ami van. Mert Isten közelében mindig könnyebb hálásnak lenni a meglévőért, és megelégedni még a viszonylag kevesebbel is. Hiszen Isten országa egészen más távlatokat nyit ki előttünk azzal szemben, mint amikor csak erre a földi életre összpontosítjuk a figyelmünket.
Ma a fenntartható fejlődés bűvöletében él ez a világ. Arra ösztönöz minden, hogy fogyassz még többet, akarj még többet. Rengeteg lehetőség kínálnak, miközben az életünk ideje is, s mellette az anyagi lehetőségünk is korlátozott. Ebben a világban az ötezer ember megvendégelésének története, annak egyszerűségével és nagyszerűségével, különösen is felhívja a figyelmünket a megelégedésre. Azért mert nincs az, ami a másiknak van, még nem tesz önmagában szegényebbé. Azért, mert egyszerűbb lehetőségeink vannak, mint másoknak, még élhetünk teljes életet. De még a több lehetőség sem feltétlenül kell, hogy több fogyasztásra ösztönözzön. Sem az étel fogyasztásában, sem a technikai eszközök vásárlásában, sem az erősebb fűtésben, sem egyébben. Nem ez a fő üzenete ennek a szakasznak, de erre is figyelnünk kell. Különösen így, a böjti időszak előtt.
Csak azért mert jó a felhozatal, nem kell mindent megvenni, megszerezni. Sem az áruházakban, sem a piacon, sem az emberi kapcsolatokban… Csak azért, mert vannak talán újabb lebilincselő sorozatok a tévében, nem kell nekünk többet tévézni. Sőt, el lehet hagyni néhányat, hogy a lelkünkkel többet törődhessünk. Minél többet foglalkozunk Isten Igéjével, annál inkább meg tudunk elégedni kevesebbel is a fogyasztásban. Mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten szájából származik. Nemcsak az lehet izgalmas, ami tévében megy, hanem izgalmas lehet egy beszélgetés a családban, s még inkább izgalmassá válik Isten Igéjének kutatása, ha teljes szívvel kutatjuk az Isten akaratát. — Keressük tehát többet az élő Istent, fogadjuk el tőle mindazt, amit kínál, és elégedjünk meg azzal, amit Ő ad nekünk. Akkor több lesz, amit tovább adhatunk, amivel másokat segíteni tudnunk, testben és lélekben. És akkor békésebb lesz a nappalunk, megelégedettebb az éjszakánk, és mindenben és mindenért Istennek adunk hálát! Ámen.