ÉN VAGYOK A JUHOK AJTAJA, A JÓ PÁSZTOR
(Sarkad-Újtelek, 2011. július 31.)

Lectio: Ézs 43, 8-21. v. + ApCsel 4, 8-12. v.
Textus: Jn 10, 7-11. v.

Énekek: 69/7; 167/1-3; 393/2; 151; 345/4; 245/1-5;

„Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”

Szeretett Testvéreim!

A nagyobb, forgalmasabb folyók vízesései közelében a parton fel szoktak állítani egy táblát. Ez az a pont, ahonnan nincs visszatérés. Olyan erőssé válik a sodrás, hogy menthetetlenül magával ragadja az arra úszókat, csónakkal, kenuval arra evezőket.
Talán sokan éltünk át ilyen pillanatokat az életünkben, amikor elindultunk egy úton, s talán észrevettük, hogy nem jó az az út, észrevettük, hogy bajba sodródunk, de már nem tudtunk megállni. Úgy tűnt, olyan erők, olyan sodró szellemi áramlatok, vagy éppen kívánságok, vágyak bűvöletébe kerültünk, hogy nem tudtunk megállni. Így mondta el egy ismerősünk, hogy meglátott az egyik nagyvárosban, a kirakatban egy ruhát, ami annyira megtetszett neki, hogy nem tudott ellenállni, neki azt mindenképpen, minden áron meg kellett vennie. Amikor hazament, kibontotta, már nem tetszett neki. De mégsem tudott ott a boltban ellenállni. Pontosabban tudott volna, mert valahol, belül érezte, ha nem megy be a boltba, ha továbblép, akkor megszűnik a vonzás. De belépett. S amikor belépett, már nem volt visszaút.
Sokféle erőnek, vágynak, sodrásnak, elvárásnak vagyunk kitéve, melyekről utólag azt mondjuk: nem kellett volna… De egy ponton túl lépve már nem tudtunk megállni. Mentünk olyan utakon, melyek nem nekünk valók, tettünk olyan dolgokat, amelyeket utólag bánunk és szégyellünk. Mintha kifosztottak volna, megraboltak volna. És mi gyengék voltunk ellenállni.
Van, akire a hírnév van ilyen vonzással. Másra egy film, vagy filmsorozat, amitől függővé válik az élete. Ismét másnak egy szempár… Vagy egy tárgy… Esetleg a pénz… Vagy lehet, hogy egy elgondolás, amit végig akar vinni tűzön-vízen át, bármibe is kerül…
Nem is lenne ez ilyen feltűnő, ha a jó dolgoknak, az értékesnek, a hasznosnak is ilyen vonzása lenne ránk. De nem így van. Azt valahogy le tudjuk rázni magunkról. Azt meg tudjuk magyarázni, hogy éppen most miért nem tesszük. A jóval ritkán bajlódunk annyit…
Miért van az, hogy a rossznak, a bűnnek, a hiábavalóságnak ilyen vonzása van ránk? Miért kell időnként úgy éreznünk, hogy kiraboltak, kifosztottak, miközben mi magunk játszottunk közre, hogy ez megtörténhessen velünk? Miféle erők azok, amelyek kifosztanak, megtörik az álmainkat, összekuszálják az életünket és erőtlenné teszik a jó szándékainkat? Miféle erők azok, amelyek megfosztanak éppen azoktól a kincsektől, elszakítanak éppen azoktól az emberektől, akik fontosak, akik számítanak nekünk? A Szentírás világosan mondja: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Ef 6, 11-12)
A felolvasott bibliai szakasz előzményéből tudjuk, hogy Jézus az akolról, az éjszakai menedékhelyről beszél. Ahol volt, ilyen akolba terelték be éjszakára a nyájat, vagy akár több nyájat is, hogy jobban védve legyenek a ragadozóktól és a rablóktól is. Menedék, ahol nagyobb biztonságban lehettek a juhok. Egyetlen, jól védhető bejárattal. Aki ezt a bejáratot használta, attól nem kellett félnie a juhoknak. S ha ezen az ajtón mentek be, ha innen jöttek ki, biztonságot és jó vezetést kaptak a juhok.
Ezzel a képes beszéddel mondja el: az életre, a megtartatásra rajta keresztül vezet az út.
Jézus Krisztus az ajtó, a biztonságra, az életre, a megtartatásra, az örök életre vezető ajtó. Jézus Krisztus a mi menedékünk. Oltalmunk és igazságunk. Isten Jézus Krisztust adta értünk, hogy benne és általa legyen jövőnk, megmaradásunk! Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.
Az Úr Jézus Krisztus közelében az Istentől származó erők vonzásába kerülünk. Jézus Krisztust választva átrendeződnek az erővonalak. Onnan is van visszatérés, ahonnan addig lehetetlen volt. Ott is meg lehet állni, ahol addig csak tehetetlenül csúsztunk, sodródtunk.
Jézus Krisztusban új utakat kapunk, amelyek nem vezetnek el a szakadékokhoz. Új célokat és új reményt kapunk, amelyeket választhatunk, és amelyek nem kényszerítenek akaratunk ellenére. De lehetőséget adnak. Lehetőséget az életre és a megmaradásra. Megmaradásra Isten örök szeretetében.
Én vagyok az ajtó – mondja az Úr Jézus Krisztus. Én vagyok a juhok ajtaja. A menedék ajtaja. Az üdvösség kapuja. És aki elmondja neki: Jézus, én veled akarom járni az utamat, Jézus, én veled akarok ezentúl élni, Jézus, te vezess az életben, azt az Úr Jézus Krisztus befogadja. Befogadja, hogy szabaddá tegye arra az életre, amely Isten felé vezet, az Isten országába vezet.
Jézus nélkül az életünk kiszolgáltatott a tolvaj és rabló erőknek. A szeretetünket, békességünket, életünket meglopó és tőlünk elrabló erőknek. Jézus nélkül kiszolgáltatottak vagyunk a bűnnek és az örök kárhozatnak.
Csak az Isten Fia ad biztos menedéket, és ment meg ettől a kiszolgáltatottságtól. Nélküle mindannyian sodródunk a szakadék felé, s nélküle képtelenek vagyunk megállni, mielőtt magával ragadna a világ sodrása.
De Jézus Krisztus még a szakadékba zuhanáskor is elénk tud állni: Jöjj énhozzám! Én még a szakadékból, a mélységbe vonó örvényből is ki tudlak emelni! Ha hozzám jössz, menedéket adok. Ha kiáltasz hozzám, én meghallgatom. Ha segítségül hívsz, megtalálsz! Ha bízol bennem, új életet kezdhetsz! Velem célhoz érsz!
Nem véletlen, hogy a Gonosz, a Sátán mindenbe belenyugszik. Még abba is, hogy időnként templomba járjunk, csak egyet nem akar megengedni, egyről akar lebeszélni: hogy Krisztusé legyen az életünk. Mert akkor ő vesztett. Akkor a halált legyőzi az élet. A pusztulás helyére az örök élet reménysége kerül. Mert Jézus Krisztus bűnbocsánata új élettel, örök élettel ajándékoz meg. Benne már most miénk az élet, az Istentől származó élet, és miénk már most a feltámadás és az örök élet is! Jézus pedig világosan beszél: Ő az ajtó. Ő az, akin keresztül vezet az út az életre. Nincs más út.

De miért higgyünk neki? Hiszen annyi lehetőséget kínál a világ! Miért éppen ez a keresztre feszített, hajdani názáreti ács az, akiben hinnünk kell?
Mert ő a jó pásztor! Aki életét adta a juhokért. Aki nemcsak beszélt a szeretetről, hanem szeretetből mindent vállalt értünk. A legborzalmasabb halált is! Azt a halált, amelyet rajta kívül senkinek nem kellett még elszenvednie, és rajta kívül senki más nem tudott volna elszenvedni.
Nem önmagában a kereszthalálról beszélek. Már az is rettenetes halál. Átszegzett kezekkel és lábakkal függeni ég és föld között, egész testében érezni a fájdalom kínját. És tűrni a gúnyolódást, a megaláztatást, a kísértéseket. Nem ez volt a kínok-kínja! Hanem az, hogy elfordult tőle az Atya. Elfordult tőle úgy, ahogy senki mástól! Bűneink büntetését reá töltötte ki. Haragját minden bűnünk, a Gonosz tanácsára hallgatásunk, Isten tagadásunk és Isten ellen lázadásunk miatt. És az Úr Jézus Krisztus magára vette ezt a haragot, magára vette ezt az ítéletet, hogy nekünk már ne kelljen! Így győzte le a Gonosz minden erejét!
Ezért tud megszabadítani minket most és minden időben!
Ezért van visszatérés az életbe, a kegyelembe!
Ezért szeret minket Isten úgy, ahogy vagyunk és annak ellenére, akik vagyunk!
A jó pásztor életét adta a juhokért. Így végérvényesen ő lett az ajtó számunkra. Az élet ajtaja. Az üdvösség ajtaja. A bűnbocsánat ajtaja. A megmaradás ajtaja.

Lépj be rajta, ha eddig nem tetted volna! Lépj be rajta, ha letértél az Isten útjáról. Lépj be rajta, ha hozzá akarsz tartozni! S vidd szívedben a feltámadott és megdicsőült, az Atya Isten jobbján ülő Úr Jézus Krisztus szavát: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”
Ámen!