SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
(Sarkad-Újtelek, 2011. június 19.)

Lectio: Ézs 43, 1-15. v. + 2Thessz 2, 13-17. v.
Textus: 2Kor 13, 13. v.

Énekek: 50/1; 245/1-5; 42/1; 151; 243/8; 246/1-4;

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”

Szeretett Testvéreim!

Áldott legyen a Szentháromság Isten, aki elvezetett, elsegített, elhozott bennünket e mai napon az Ő házába! Áldott legyen az Isten, aki színe elé enged, bár nem vagyunk hozzá méltóak. Áldott legyen a Szentháromság Isten, aki mellénk áll, felkarol, megsegít, új kezdetet ad. Áldott legyen, mert megvigasztal, mert reményt ad. Áldott legyen Ő, a Szent, a Tiszta, Igaz Isten, akinek közelében nekünk is megnyílik az út a tiszta, igaz, szent életre. Ő uraknak Ura, királyoknak Királya, nála van a becsület, a tisztesség, a hűség és minden, valóban jónak forrása.
Cselekedje meg Szentlelkével, hogy felüdüljön nála a lelkünk, és szeretete betöltse életünket!

Ma, Pünkösd utáni vasárnapon az egyház ősi rendje szerint a Szentháromság titka felé fordul a figyelmünk. A Szentháromság titka felé, amit tökéletesen megmagyarázni itt a Földön soha nem tudunk, de amit tapasztalunk, amikor az élő Istent keressük és Őt imádjuk!

A Bibliaolvasó Kalauz útmutatása szerint erre az egész hétre egyetlen bibliai vers van kijelölve, mint amelyet mindennapi olvasásra szántak, hogy minden nap kísérje életünket, vezessen utjainkon, töltse be gondolatainkat: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”

A korinthusiaknak írt levelét zárja Pál apostol ezzel az áldással. A Szentírásban ez a levél 2. levélként van jelölve, de pontosítanunk kell: A második fennmaradt levél. Több levelet is írt Pál apostol Korinthusba, amelyeket nem ismerünk. Tetszett a Szentlélek Istennek, hogy ez a levél fennmaradjon és ez és az 1. Korinthusi levél maradjon fenn a korinthusiaknak írt levelek közül a mindenkori istennépének, hitünk épülésére, Isten Kijelentésének megismerésére. Éppen ezért, mert a Szentlélek így döntött, kell nekünk illő alázattal és tisztelettel figyelni a Szentírásra, erre a mai Igére is.
Mi, amikor a Szentháromságról beszélünk, természetes módon mondjuk így: Atya, Fiú, Szentlélek. Pál apostol azonban az Úr Jézus Krisztussal kezdi, utána szól Istenről és azt követően a Szentlélekről. Természetesen nem rangsorolás ez, hiszen a Szentháromság Isten mindhárom személye öröktől fogva van, s mindhárom egyenlőképpen imádandó, egyenlő méltóságú, egymástól el nem választható. A Szentháromság Isten három személye között megkülönböztetünk sorrendiséget, miszerint a Fiú az Atyától született öröktől fogva, és a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik öröktől fogva. De ez a sorrendiség nem azt jelenti, hogy ne egyformán imádnánk az Atyát és a Fiút és a Szentlelket.
Mégis, a 2Kor 13, 13-ban Pál apostol által leírt sorrend nekünk szól, embereknek, akik igen hajlamosak vagyunk az élő Istent egyoldalúan imádni, egyoldalúan segítségül hívni, hozzá egyoldalúan imádkozni.
Imádságainkban sokszor kielégít az, ha elmondjuk Istennek a gondjainkat, ha a hétköznapi szükségleteink kielégítéséhez és a napi terhek hordozásához kérjük Isten segítségét. Talán még hálát is adunk Isten ajándékaiért, szeretetéért. De Istenről elsősorban mint Gondviselőről gondolkodunk, akihez fordulhatunk ügyes-bajos dolgainkkal. Ő az ügyeletes szerviz, az ügyeletes orvos, az ügyeletes tudakozó szolgálat számunkra…
Pál apostol azonban olyan áldást ír a levél végére, melyben először az Úr Jézus Krisztust említi. Ezzel pedig mintegy arra figyelmeztet a Szentlélek által: Ember, ne feledd el, hogy Istenre egész életedben és életed minden területén szükséged van. Ne feledd el, hogy életed legnagyobb nyomorúsága nem az éhes gyomor. Nem is a sajgó ízület! De még csak nem is a befizetetlen csekkek sora. Életed legnagyobb nyomorúsága nem a gyász vesztesége. És életed legnagyobb bajait nem a körülötted élő nehéz emberek okozzák. Nem is a csalódások, kudarcok, félelmek. Ha pedig áldásra vársz, az áldások sora nem a teli pénztárcánál és a felduzzasztott bankbetétnél kezdődik. Még csak nem is az egészségnél, vagy a bőven terített asztalnál.
Az áldások sora ott kezdődik, hogy mi, Istentől elszakadt, Istent nem ismerő emberek találkozhatunk az élő Istennel. Ez pedig azért történhet meg, mert Isten Fia öröktől fogva vállalta, hogy az Istentől elfordult emberért, a bűn által megrontott teremtett világért feláldozza önmagát.
Kezdettől fogva azért számíthattunk a gondviselésre, mert Isten már a bűneset előtt elhatározta, hogy megkegyelmez nekünk. A világ teremtése azért történhetett meg, mert Isten eleve elhatározta, hogy könyörülni fog a világon, könyörülni fog az emberen, amikor ellene lázad, vele szembe fordul.
Így értsük az áldást: Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek: Tapasztaljátok meg mindig, hogy Isten kegyelme nagyobb a bűneiteknél, Jézus Krisztusért! Mi talán, ha Isten áldását várjuk, akkor a gondviselésre vágyunk. Ahogy például ezekben a hetekben vágyunk az éltető esőre, hiszen sárgulnak június közepén a növények, összepöndörödött a kukorica levele. Vagy arra vágyunk először, hogy legyen munkahely, betegségeinkből gyógyulás, oldódjanak meg az anyagi gondjaink. De a gondviselést megelőzi Isten kegyelme. Azért számíthatunk a gondviselésre, mert Jézus Krisztusért szeret bennünket az Isten, még bűneink ellenére is.
Hogy jól értsük ezt, gondoljunk a tékozló fiú történetére. Ez a fiú még édesapja életében elkérte az atyai örökséget. Azután elpazarolta, elszórta, eltékozolta. Olyan mélyre süllyedt, ahova csak zsidó férfi süllyedhet: amellett, hogy életével Isten törvényét teljességgel áthágta, végül még népét is elhagyta, meggyalázta, amikor a disznók vályújából kívánt volna enni, de még onnan sem jutott neki. S akkor arra gondolt, hogy megkéri édesapját: legyen a gondviselője. Ennél többre nem számíthat, ennél többet nem kérhet. „… tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.” (Lk 15, 11-32) Nem kérek többet, minthogy én is dolgozhassak a birtokodon, én is ehessek a szolgáiddal együtt, én is élhessek még egy kicsit…
De mielőtt valamit mondhatott volna, már apja megszánta. S amikor ő elkezdte kérését, az apja már arról beszélt, hogy újra a fiam vagy, s a fiúság gyűrűjét újra viselheted. Ezt jelenti az Úr Jézus Krisztus kegyelmének áldása: bárhonnan visszatérhetsz az Istenhez! Bármilyen állapotba jutottál, hazatérhetsz (régies szóval: megtérhetsz) az Istenhez. Ez a kegyelem az alapja, hogy számíthatunk Isten gondviselésére, szeretetére, jóságára. Azért van gondviselés, mert Isten már megkegyelmezett!
Fiában, Jézus Krisztusban nekünk adta a kegyelmét! „Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8, 31-32) S ezért, mert megkegyelmezett: ezért számíthatunk az Isten szeretetére, gondviselésére, mellénk állására, oltalmára… Ezért hívhatjuk segítségül, hogy legyen betegségeinkben támaszunk, társunk a magányban, ellenségeink ellen oltalmunk, kiszolgáltatottságunkban menedékünk! Ezért hangzik az áldás: Az Isten szeretete legyen mindnyájatokkal!

De ez az áldás a Szentlélek közösségére is vonatkozik. A Szentlélek közössége azt jelenti, hogy Isten kitöltött Lelkéből minden halandóra (ApCsel 2, 17), és a Lélek által Isten folyamatosan velünk van. A Szentlélek közösségéből ered az, hogy új emberré leszünk, hogy többé nem mi élünk már, hanem Krisztus él bennünk. Isten Szentlelke tanít meg az Atyával és a Fiúval való kapcsolattartásra. A Szentlélek tanít meg imádkozni, úgy, ahogy kell, de a Szentlélek adja meg azt is, amit mondanunk kell, amikor Krisztusról kell tanúskodnunk ebben a világban. A Szentlélek juttat el bűnbánatra és adja meg a bűnbocsánat reménységét. S igen, a Szentlélek érteti meg Isten Kijelentését, a Szentírást, az Isten Beszédét, amit jól és helyesen magunktól soha nem értenénk meg!
A Szentlélekkel való folyamatos kapcsolat, a vele való közösség gyümölcse az, hogy Ő bennünk munkálkodik: Isten Szentlelke erősít meg, hogy ne térjünk vissza a bűnbe, ahonnan kegyelméből kiszabadultunk. De a Szentlélek erősít meg, hogy amikor mégis elbuktunk, vétkeztünk, ne veszítsük el az Istenbe vetett bizalmunkat. Minthogy akkor is Istenben bízzunk, amikor emberileg kilátástalan az életünk. De a Szentlélek munkálja azt is, hogy átformálódjon az életünk, levetkőzve a Krisztus nélküli emberi természetünket, az óemberünket, és felöltözve a krisztusi természetet, az újemberünket.
Egy templomba járó keresztyén elment a 20 éves érettségi találkozójára. Ott, amikor felidézték a fiatalkori emlékeket, az egyikük azt mondta neki: „Te semmit sem változtál…” Ő akkor megrendült, s elgondolkodva, szomorúan mondta: az elég nagy baj. Nagy baj, hogy ha Krisztussal járok, és ennek semmi látszatja az életemben. Hiszen Istennel közösségben mindenképpen változik az ember… A Szentlélekkel közösségben egyre inkább Krisztus-képű emberré: jobbá, tisztábbá, nemesebbé, bátrabbá, becsületesebbé, bölcsebbé változunk. Vajon meglátszik-e ez a változás rajtunk?

A Szentháromság Isten elkötelezte magát mellettünk, úgy is, mint Atya, úgy is, mint Fiú, úgy is, mint Szentlélek. Kegyelmével, szeretetével, közösségvállalásával elkötelezte magát mellettünk. Tetszett a Szent Istennek, hogy velünk, semmi, porszem emberekhez ilyen közel jöjjön, értünk ennyit vállaljon, bennünket ennyire szeressen. Áldása a vele való közösségbe von… „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”
Szükségünk van a Szentháromság Istenre, aki egy Istenként, de három személyben kívánja tőlünk a hódolatot, imádatot, hogy elkötelezzük magunkat mellette… Ezért imádjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket! Ezért hívjuk segítségül a Fiút, az Atyát és a Szentlelket!
El kell köteleznünk magunkat a Szentháromság Isten mellett, és ehhez Ő ad erőt, felemelt fejet, bátor szívet, egyenes gerincet, nyílt tekintetet, teherhordozásra képes vállakat!
Elkötelezzük hát magunkat az Úr Jézus Krisztus mellett, aki élete árán megváltott az örök kárhozattól, nehogy a Krisztus kegyelmét hiába valóvá tegyük magunkban… És: éljetek szeretetben, amint a Krisztus is szeretett titeket…
De elkötelezzük magunkat az Atya mellett is, aki teremtett, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket. Ebből ered, hogy minden gondunkat őreá vetjük, mert tudjuk, hogy neki gondja van ránk. Ezért nem kérdezzük, hogy mit együnk, mit igyunk és mivel ruházkodjunk, ezért fordulunk el az aggodalmaskodástól, mert hisszük, hogy Mennyei Atyánknak gondja van minderre.
Végül elkötelezzük magunkat a Szentlélek mellett is, hiszen a vele való közösség éltet, vigasztal, tesz képessé a mindennapokban Krisztus Urunk követésére. Ezért nem akarjuk megszomorítani az Isten Szentlelkét sem hitetlenséggel, sem engedetlenséggel.

Elkötelezzük magunkat hálából Isten szeretetéért, tudva, hogy előtte még hajunk szála is számon van tartva. De hogy a Szentháromság Istennek elkötelezett, átadott, odaszánt életet tudjunk élni, ehhez is Isten áldására van szükségünk: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”
Ámen!