A SZERETET SOHA EL NEM MÚLIK
(Sarkad-Újtelek, 2011. június 5.)

Lectio: 5Móz 10, 12-18. v. + 1Kor 13, 1-13. v.
Textus: 1Kor 14, 1a + 1Kor 13, 8. v.

Énekek: 135/1; 274/1-4; 469/1+4; 151; 373/4; 434/1-4;

„Törekedjetek a szeretetre…
A szeretet soha el nem múlik.”

Szeretett Testvéreim!
Testvérek nőttek fel egymás mellett szeretetben. Egyikük rossz barátok közé, rossz társaságba keveredett. Amíg a szülők éltek, a testvérek viszonylag szeretetben éltek, bár ez a testvérük sokat szurkálta, bántotta a többit megjegyzéseivel, önzéseivel. Egyre botrányosabban élt, el is költözött otthonról, lezüllött. Egy-egy időre el is tűnt, s ilyenkor nem lehetett tudni, hogy hol járt, vagy esetleg éppen börtönben volt-e.
Amikor szüleik meghaltak, derült ki, hogy ügyes módon ez a fiú előkészítette, hogy testvéreit kisemmizze az örökségből. Testvérei tudták, hogy a bemutatott okmányok hamisítványok, de nem tudták bebizonyítani. Övé lett szinte minden örökség, aminek hamar nyakára hágott, elszórta. Testvérei nem tartották vele a kapcsolatot, de ő sem igyekezett testvérei szeme elé kerülni.
Húga volt az egyetlen, aki követte életútját, de ezzel is csak magának szerzett fájdalmat. Talán neki is jobb lett volna, ha nem tudja, miket tett, miken ment át a bátyja. Egyszer híre jött, hogy a testvére vagyontalanul, kisemmizve, nyomorult betegen haldoklik egy vidéki intézetben. S a húga gondolkodás nélkül elment hozzá, hogy meglátogassa. Nyomorultabban találta testvérét, mint gondolta, hiszen mindazokat is bántotta, elmarta maga mellől, akik az otthonban gondozni, ápolni szerették volna.
Amikor meglátta a húgát, rajta is gúnyolódni kezdett. „Mit keresel itt? Most, amikor tehetetlen vagyok, most akarsz beolvasni nekem? Eddig nem volt bátorságod? Különben is, akárhogy nyüszítenél, nincs semmim, nem kapsz úgysem semmit…” De az asszony nem válaszolt. Csak elkezdett takarítani, szennyest mosni, tisztát húzni. Szótlanul megmosdatta gyöngéden a testvérét, s mindent ellátott mellette. Szállást bérelt, hogy ott maradhasson, és napokon át ápolta. Azután hazament, de néhány nap múlva újra ott volt, hogy testvérét ápolja, gondozza. A férfi egyre csendesebb, a húga egyre beszédesebb lett. Egy nap azután bejelentette, hogy elviszi a testvérét magukhoz, ott viseli gondját. Így is történt.
Otthonukban gondozta bátyját, egészen haláláig. Amikor a testvérek számon kérték, hogy tehet ilyet, miért teszi ezt, a válasza az volt: „Szeretem. A testvérem.” Testvérei nekiestek, emlékeztették, hogy mit tett velük, hogyan élt ez a férfi. De az asszony kitartott: „Mindez nem változtat semmit azon, hogy a testvérünk. És nem változtat semmit azon, hogy szeretem!”

A szeretetről hallottuk ma az írott Igéből kétszer is: „A szeretet soha el nem múlik.” A szeretetnek nincs vége. A szeretet nem adja fel, mert nem bukik el.

Hetedik istentisztelet ez, amelyiken a szeretet tulajdonságairól hangzik az igehirdetés. Ma újra egyben hallottuk a szeretet himnuszát, ahogy az 1Kor 13-at nevezzük. Visszatekintve az elmúlt vasárnapokon elhangzott sorozatra, azt láttuk, hogy a szeretetre a Krisztusban hívőknek és Krisztust követőknek úgy kell törekedni, mint ami nélkül nem is lehet keresztyénnek lenni. A szeretet az életünkben élő, ható, mozgató valóság.
Amíg a szeretetet valami lágy hangulattal azonosítjuk, vagy csupán érzésekkel, addig a szeretet lényegét nem értjük és nem éljük meg. A szeretet erős, határozott, aminek célja van, és van egyértelmű jövőképe. A szeretet nem sodródik, hanem magával sodor. A szeretet életet ad, akár az élete árán is. A szeretet nem engedi meg, hogy a bűn, a hamisság, az aljasság álarcának használják. Szereti az igazságot, de nem örül a hamisságnak. A szeretet épít, de ha kell, tud megsebezni is, hogy gyógyítson és előre vigyen.
Annak a szeretetnek, amit nekünk, keresztyéneknek Isten adott, az alapja Jézus Krisztus kereszthalála. Isten a szeretetét a golgotai kereszten mutatta meg legteljesebben. Annyira szeretett minket Isten, hogy Fiát áldozta fel értünk, csakhogy minket szerethessen, annak ellenére, amit hitetlenségünkben, engedetlenségünkben elkövettünk. Annak ellenére, amik vagyunk, amilyenek vagyunk.

Pál apostol a szeretet tulajdonságainak felsorolását azzal fejezi be: A szeretet soha el nem múlik. Mit értsünk ez alatt? Érdemes meghallgatni, hogyan fejezik ki ezt a különböző fordítások. Így lesz egyértelmű, mit is mond ez a kijelentés: Soha el nem fogy / a szeretet nem szűnik meg soha / a szeretet soha nem adja fel / a szeretetet soha nem éri el a vég / a szeretet soha nem veszti el hatását, érvényét / a szeretet nem bukik el / a szeretet soha nem válik semmivé. S végére hagytam egy szabadfordítást: A szeretet nem esik el a harcban.
Ez utóbbi utal arra, hogy a bűntől megrontott világban egy nagy harc folyik. Isten mindent jónak és szépnek teremtett, a gonosz pedig minden szépet és jót tönkre akar tenni. Isten életet akar, a gonosz mindent meg akar semmisíteni, amiben tiszta öröm, békesség, jóság, igazság van.
És ebben a harcban sokan elbuknak. Sokan elesnek. De ha őszinték vagyunk magunkhoz – már pedig csak úgy érdemes – akkor ki kell mondani: Mindenki elbukik, mindenki elesik előbb vagy utóbb. Legyen bár ez az esés kicsi vagy nagy, alig észrevehető, vagy mindenki számára nyilvánvaló. Mindannyian képesek és készek vagyunk a jó helyett a rosszat választani, az igazság helyett a hazugságot, a szeretet helyett az önzést, a tisztaság helyett a szennyet, a békesség helyett a gyűlölködést, haragot. Ahelyett, hogy örülnénk az Isten által teremtett jónak és szépnek, választjuk a bűn szennyét, ideig-óráig való gyönyörűségét. Elbukunk. Elbuktunk.
De mégis ott van a szeretet, amit nem lehet legyőzni. Mert Isten szeretet.
Azt, hogy az Isten szeretetét nem lehet legyőzni, annak legékesebb bizonyítéka a golgotai kereszt. Pedig először a golgotai kereszten úgy tűnt, legyőzték az Istent! A gonoszság erői, a gyűlölet erői megölték, halálra adták az Isten Fiát. Úgy tűnt, a gonosz győzött a jó felett. A hazug győzött az igaz felett. De éppen azért nem tudta a Sátán legyőzni Istent, mert Jézus Krisztus szeretetből, önként adta magát értünk, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
A golgotai kereszten az Isten örök szeretete győzött a kárhozat, az ítélet felett. Isten Fia meghalt, kárhozatra ment, azaz eltaszíttatott az Istentől, hogy nekünk ne kelljen kárhozatra jutnunk!
Isten válasza arra, hogy a gonosz mindent megrontott, a „mégis-szeretet”. Mégis szeretem a teremtett világot! Mégis szeretem az embert. És ezért akármilyen messzire is jutottunk valaha Istentől, Istennek ez a „mégis-szeretete” vezet vissza hozzá!
Így és csak így érthetjük meg: A szeretet nem esik el a harcban! A szeretet nem ér véget. Mert az Istentől származó szeretet az Isten tökéletességéből származik. Ezért írhatta Pál apostol, hogy a prófétálás el fog töröltetni. A nyelveken való szólás meg fog szűnni. Az ismeret el fog töröltetni. Minden töredékes, mindennek vége lesz, kivéve az Istentől származó szeretetet. Ezért kell nekünk mindenekelőtt a szeretetre törekedni.

Mostanában vészjóslóan mondják: 2012-ben eljön a világvége… Amellett, hogy Isten kijelentése szerint azt a napot még a Fiú sem tudja, csak az Atya, mert a maga hatalmába helyezte, így azután minden emberi jósolgatás hiábavaló és értelmetlen, azt is meg kell jegyeznünk, hogy Jézus Krisztus visszajövetelével Istennek ez a mégis-szeretete is jön a világban. Az újjáteremtő, kegyelmes, mégis-szeretete!
Istennek nem a végső pusztulás a terve a világgal, hanem az, hogy szeretete diadalmaskodjon, és szeretete uralja a világot örökre. Az igaz, hogy mindaz, ami/aki nem akar Isten szeretetéhez igazodni, kizárja magát az újjáteremtett világból, és ezért szűnik meg. De akik várják, és szeretik az Istent, azoknak Jézus Krisztus visszajövetele Isten szeretetét hozza el!
Mert a szeretet nem szűnik meg soha!
Ezért kell nekünk is megváltó Urunkat, Jézus Krisztust a szívünkbe fogadni, Aki örökké a mienk marad. Kérjük, engedjük, hogy Krisztus szeretete töltsön be! A gyűlölet, a harag, a szenvedély, a kívánság nem marad meg örökre. A szeretet azonban megmarad. Azt nem lehet megsemmisíteni, annak nem lehet véget vetni.
Sok kincset őrizgetünk, sok kincs fontos nekünk, amiket örök értéknek tekintünk. De ezek elmúlnak. A szereteten kívül minden elmúlik. Ezért nem mindegy, hogy mit adunk oda miért. Odaadjuk-e a soha el nem múlót az ideig-óráig valóért, vagy pedig az ideig-óráig valót adjuk oda a meg nem szűnőért, a soha el nem bukóért, a mindig érvényesért, a mindig hatóért?
S most, a hittanos tanévzárón, amikor figyelmünk a gyermekek felé is fordul, mit szeretnénk nekik leginkább örökségül adni? Maradandó, vagy mulandó kincseket, értékeket? Ezeknek a gyerekeknek is az Isten szeretetére van szüksége. Hiszen egyedül Isten szeretete az, aminek nem lehet végét érni, amit nem lehet érvénytelenné tenni, megbuktatni, megszűntetni.
Törekedjetek hát a szeretetre, az Istentől elkért és Istentől kapott szeretetre, amely soha nem veszíti el érvényét, soha nem veszíti el hatását. Törekedjetek a szeretetre, amelynek nem lehet véget vetni. Törekedjetek a szeretetre: nyomuljatok utána, kövessétek, amíg el nem éritek. Mert erre a szeretetre, Krisztus szeretetére feltétlen szükségünk van. Utol kell érni, be kell fogadni, és nem szabad kevesebbel megelégedni!
Törekedjetek hát a szeretetre, amelynek soha sincs vége. Ezt kérjük el ma is és mindennap Istentől. Adja nekünk Szentlelkét és Szentlelke ereje által az ő soha el nem múló, legyőzhetetlen szeretetét!
Ámen!