AZ ÚRBAN BÍZZÁL…
(Sarkad-Újtelek, 2011. május 8._du)

Textus: Zsolt 115, 1-18. v.
Énekek: 275/1-6; 200/1-6;

„Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük? A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!
A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak.
Izráel, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Áron háza, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Akik félitek az URat, az ÚRban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő.
Gondol ránk az ÚR, meg fog áldani. Megáldja Izráel házát, megáldja Áron házát. Megáldja azokat, akik félik az URat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt. Szaporítson meg titeket az ÚR, titeket és fiaitokat! Áldjon meg titeket az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!
Az egek az ÚR egei, de a földet az embereknek adta. Nem a halottak dicsérik az URat, nem azok, akik a csend honába tértek, hanem mi, mi áldjuk az URat most és mindörökké. Dicsérjétek az URat!”

Szeretett Testvéreim!
Erre a hétre két bizalmat ébresztő, bátorító zsoltárral indít útnak minket mennyei Atyánk! Napi igeként a 37. zsoltárt olvastuk, a hétre pedig a 115. zsoltárt. Mind a kettő megerősít abban, hogy bele kell vetnünk bizalmunkat a Mindenható Istenbe. Jóllehet akár minden napra több olyan esemény is juthat, ami elcsüggeszthet, kétségbe ejthet, félelmet kelthet bennünk, de mégis magunk mellett tudhatjuk Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust! Ellenségeink, a gonoszok munkája, a betegségek hatalma sötét árnyként magasodnak fölénk, éppúgy, mint a teremtett világban meglévő pusztító erők munkája. Mindezek között igen kicsiknek és gyengéknek érezhetjük magunkat. Teljesen kiszolgáltatottnak.
Akiknek a héten minden gyümölcse lefagyott, vagy odalett a bab, a szárba szökkent krumpli, tök, vagy dinnye, vagy látja feketedni a kiültetett palántákat, annak lelkében a kétség, a keserűség óriásira nőhetett.
A napokban volt olvasható az egyik újságban egy interjú egy vállalkozóval. Minden igazságban kételkedővé válhatott ez a vállalkozó, aki mikor segítséget kért rendőrtisztektől panziója megvédésére, azok maffiózókat vittek hozzá, hogy azok megvédik majd jó pénzért… És mind a mai napig nem lehet biztonságban, hiszen nem tudhatja, hogy mikor fut bele megint egy olyan rendőrbe, akit a maffia épített be a rendőri állományba…
És az, akit orvos küldött haza a kórházból, azzal, hogy nem tudja meggyógyítani? Hazaküldte, mert üres volt a keze, nem volt benne boríték… Legalább is valaki azt súgta, hogy ez a valódi ok… Vajon milyen bizalommal menjen újra a háziorvosához, aki ugyanabba a kórházba tudja csak beutalni? Pedig a betegsége most még gyógyítható, de lehet, hogy néhány hónap múlva már nem?
Középiskolás diákok és szüleik figyelik aggódva mostanában a híradásokat, a tervek szerint hogyan vonul ki az állam egyre jobban a felsőoktatásból, és szűkül azoknak a helyeknek a köre, ahol államilag támogatott egyetemi oktatás lesz: Lesz-e lehetőség így továbbtanulásra? Mit hoz a jövő?
S amikor az támad hátba, akire számíthatnánk, testvér, barát, rokon vagy munkatárs, esetleg éppen a munkaadó, vagy a főnök? Esetleg a bizalmas beosztott? Vajon marad-e még valaki, akire támaszkodhatunk?
Nehéz kicsinynek, kisemmizettnek, kiszolgáltatottnak lenni, s közben mégis békés szívvel, derűvel élni.
Ilyenkor aztán nagy a kísértés, hogy a „magunk kezébe” vegyük életünk irányítását, és elkezdjünk intézkedni, rendezkedni. Nagy a kísértés, hogy magunknak válasszunk testőröket, közbenjárókat, segítőket és magunknak szabjunk törvényt. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy semmibe vegyük, semmibe nézzük az élő Isten támogatását és segítségét.
Ilyenkor nagy a kísértés, hogy sóhajtozzunk nagy vagyon után: Ha annyi pénzem lenne, akkor bezzeg… Vagy sóhajtozzunk befolyás után: Ha én lennék abban a helyzetben, akkor majd megmutatnám… S közben nem látjuk, hogy olyanokban bízunk, olyanokban reménykedünk, akik és amik ugyanúgy mulandóak, mint mi magunk.
Mindig is így volt ez Isten népe körében. Az emberek ott vannak előttünk, a pénz ott van előttünk, a hitel ott van előttünk, a befolyásos ismerős ott van előttünk, miközben Istent nem látjuk testi szemünkkel. Ezért azután könnyebb magunkban keseregni vagy éppen füstölögni, terveket gyártani, mint imádkozni. Könnyebb meghallani a másik szavát: nekem ez segített, nekem ő segített, mint odafigyelni az Igére: Bízzál az ÚRban! Könnyebb nagyhatalmú emberek előtt csúszkálni, hajlongani, mint Isten előtt böjtölni. Könnyebb a meglévő pénzre támaszkodni, mint az élő Isten ígéreteire.
Isten Igéje azonban mindkét zsoltárban arra hívja fel a figyelmünket, hogy ma is, és egész héten nézzünk körül! „Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek. Ármánykodik a bűnös az igaz ellen, és acsarkodik ellene. Az Úr nevet rajta, mert látja, hogy eljön majd a napja.” (Zsolt 37, 10-13. v.) Majd később: „Többet ér a kevés az igaznak, mint a gazdagság a sok bűnösnek. Mert a bűnösök karja összetörik, de az igazakat támogatja az ÚR.” (16-17.)
Mi a helyes magatartás? Először is az, hogy jólétben és rossz időkben is azt a kegyelmet kérjük el Istentől, hogy tudjunk dicsőségéért fáradozni. Ne mondhassák a pogányok, hol van az mi Istenünk! Amíg magunkra nézünk, és a magunk boldogulásáért aggódunk, a lényeget felejtjük el. Hiszen azért vagyunk, hogy Istenünk neve nagy legyen közöttünk! Keressük hát Isten dicsőségét! A magunk életét, sorsát pedig bízzuk annak kezébe, akinél nagyobb nincsen sem mennyen, sem földön!
Mennyit aggódunk, hogy mi meg ne szégyenüljünk, le ne égjünk? Ahelyett, hogy azt kérnénk: dicsőítsd meg nevedet még a mi életünkben is!?
Másodszor: nevezzük nevén a dolgokat: Tanuljunk meg mindent a helyén értékelni. A bálvány legyen csak bálvány számunkra. A pénz legyen csak pénz. Az erőszakos ember legyen csak erőszakos ember. Az emberi befolyás legyen számunkra csak emberi befolyás. Az emberi lehetőség csupán emberi lehetőség. Ezzel a hittel mert Zimányi József és Horkay Barna levelet írni Sztálinnak: „… az Úr meg fog alázni…” Mert az élő Isten úr mindenek felett, Sztálin pedig csak Sztálin!
Istenünk pedig minden bálvány felett van. Számít-e az, hogy nincs pénz, ha a menny és föld Ura áll mellettünk? Számít-e az emberi erőszak, az emberi áskálódás, lejáratás, kisemmizés, ha Isten mellett állhatunk, Aki csak ráfúj ellenségeire és azok eltűnnek? Számít-e az, ha semmibe vesznek, de Isten azt mondja rólunk, hogy gyermekei vagyunk? Számít-e az, hogy egyedül vagyunk, mindenkitől elhagyatva, ha az Isten Fia szegődött társunkul? Számít-e az, ha az egész világ ellenünk fordul, de előlük a mindenség Urához menekülhetünk? Számít-e az, ha megölnek, de halálunk pillanatában mennyei Atyánk karjaiba hullunk, aki örök élettel ajándékozott meg? A mulandó, csak mulandó. A bálvány csak bálvány!
Ezért: Izráel, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Áron háza, az ÚRban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Akik félitek az URat, az ÚRban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő.
Természetesen, számít minden, ami velünk itt a földön történik! Természetesen számít, hogy kicsoda Sztálin! Számított a hatalmi gépezete, kegyetlen, gyilkos uralma! Természetesen számított Zimányi Józsefnek, hogy éppen büntetőtáborokban van évekig. Ma könnyű azt mondani, hogy Sztálin csak Sztálin. De ha az ötvenes évek elején mondtam volna ezt ugyanígy szószékről, szinte biztos lehetnék abban, hogy másnap reggel már nem a parókián ébrednék! Természetesen, megvisel minden fájdalom, minden emberi bántás, betegség, a halál rémítése! Az Úr Jézus Krisztus is gyötrődött testében a Gecsemáné kertben, véres verítékkel verítékezve! De tudta, kiben bízik, tudta, kihez menekülhet. Tudta, hogy amit ez a világ kínál, amit a Sátán kínál, csak mulandó, amit Isten ad, az örökkévaló! Ilyen módon kell tehát helyén értékelnünk mindent! Igen, a bálvány csak bálvány, de mennynek és földnek Teremtője úr mindenek felett! Ezért Isten népe, az ÚRban bízzál!
S tudjuk: Gondol ránk az ÚR, meg fog áldani. Meg kell tanulnunk azt, hogy nem a jelenlegi életszakaszból kell következtetni arra, hogy milyen lesz a jövőnk, hanem az élő Isten szeretetével számolhatjuk a jövőnket, a holnapunkat, egész életünket. Lehet, hogy éppen minden sötétnek és kilátástalannak látszik. Lehet, hogy félelmetes árnyak magasodnak fölénk! Lehet, hogy pillanatnyilag semmi remény nincs arra, hogy abból, amiben vagyunk, kikerüljünk épen, egészségesen, normális elmével. De mégsem ennyi a jövőnk, amit pillanatnyilag látunk! A jövőnk annak kezében van, aki úgy szeretett és szeret minket, hogy még Fiát is értünk adta!
Nem feledkezik meg rólunk, nem felejt el az Isten. Még ha éppen olyan napokat élünk is, amikor távolinak látszik minden jóság és békesség. „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” (2Kor 9, 8. v.) Nem feledkezik meg rólad Isten.
Csak te se feledkezz meg róla! Erről szól a heti zsoltár utolsó szakasza: „Nem a halottak dicsérik az URat, nem azok, akik a csend honába tértek, hanem mi, mi áldjuk az URat most és mindörökké. Dicsérjétek az URat!” Most kell az URat dicsérnünk! Nem kell alkalmasabb időre várni! Nem kell nagyobb békességre várni! Nem kell boldogabb időkre várni! Most kell az URat dicsérni! Mert Isten dicséretére és magasztalására mindig alkalmas az idő. Most, alkalmas, míg élünk! Most tudjuk megtenni. Aki alkalmasabb időt vár az Isten dicséretére és szolgálatára, annak élete elillan anélkül, hogy valóban dicsérte volna az Istent!
Most, ma áldjuk Urunkat, s miközben őt áldjuk, őt dicsérjük, az ő dicsőségét keressük, aközben tapasztaljuk majd, hogy a bálványok csak bálványok, de az élő Isten mindenek fölött állva biztos segítség a nyomorúság idején! Ezért Isten népe az Úrban bízzál, segítséged és pajzsod Ő!
Ámen!