NE IJEDJ MEG
(Sarkad-újtelek, 2007. november 15. - esti istentisztelet)

Lectio:
Textus: 2Kir 19, 1-7. v.

Énekek: 300; 502;

"Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött, és bement az ÚR házába. Azután elküldte Eljákimot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit, zsákruhába öltözve, Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás: Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint amikor a gyermek az anyaméh szájáig jut, de nincs erő a szüléshez. Talán meghallja Istened, az ÚR a kincstárnok minden szavát, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az ÚR azokért a szavakért, amelyeket meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! Amikor Ezékiás király szolgái megérkeztek Ézsaiáshoz, így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír királynak a szolgái. Íme én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába. Saját országában pedig kard által ejtem el. A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta, mert meghallotta, hogy elvonult Lákisból.-

Szeretett Testvéreim!

Vannak a Szentírásban olyan személyek, akik mint fényes csillag ragyognak, s évezredek múltán is hirdetik tetteik az Isten dicsőségét. Ilyen fényes csillag volt Ezékiás király.
Megáldotta az Isten hittel - s ő nemcsak hinni akart, hanem Isten akaratát mindenben megvalósítani. A hitből való élet nem csupán hisz az élő Istenben, hanem keresi és cselekszi a Mindenható akaratát. Amikor valóban Istent szolgálom, nem is lehet mást tenni. Milyen inas az, aki mindenben helyesel a mesterének, de mégis egészen mást cselekszik? Milyen gyermek az, aki elhiszi, hogy a szüleinek igaza van, de mégsem követi szülei cselekedeteit? Hit és cselekedetek nem lehetnek egymással ellentétben. Ha ellentétben vannak, akkor vagy a hitünk, vagy a cselekedetünk hamis.
Jézus Krisztusban megismerhettük a szabadító Istent. De amikor a Krisztus útjára térek, bizonyos dolgokkal szakítani kell. Aki hófehér menyasszonyi ruhába öltözött, az kerüli a sarat. Ha megfürödtünk egy egész napi izzasztó munka után, általában nem a levetett szennyest vesszük vissza. Amikor a szabadító Istennek akarok teljes szívvel szolgálni, szakítok azokkal, amik a Vele való kapcsolatomat beszennyezik.
Ezékiás szakított a bálványokkal. Még a rézkígyót, a Nehustánt is összetörette. A rézkígyó egykor, Izrael népének 40 éve pusztai vándorlása idején a szabadítás jele volt. Amikor mérges kígyó mart meg valakit, ha hittel felnézett a rézkígyóra, életben maradt. De idővel a nép az eszközt kezdte imádni a szabadító Isten helyett. S ettől kezdve a szabadítás hajdani eszköze Istentől elfordító bálvánnyá lett.
Sajnos, ma is történik ilyen. Összetévesztjük a szabadítás eszközét a szabadító Istennel. Még az is megtörténik olykor, hogy egy-egy Isten szolgáját kezdjük imádni az élő Isten helyett. Az számít, hogy egy-egy ember hajdan mit mondott, s mit tett, hogyan hirdette az Igét. S ez mára fontosabbá válik, minthogy Isten ma mit mond, s ma mit üzen.
Ezékiás király szembeszállt a bálványokkal. Elpusztított mindent, ami akadályozta őt és népét az egy, igaz, élő Isten imádatában. S minden vállalkozásában vele volt az ÚR!
De a bálványokkal való szakítás az asszír bálványokkal való szakítást is jelentette. Az uralkodó állam isteneit pedig imádni kellett az ókori keleten. S nemcsak az ókori keleten. Mindannyian emlékszünk rá, hogyan állíttatta fel a Szovjetunió a bálványképeket Magyarországon is. Sztálin-, Lenin szobrok... A felvonulásokon Marx, Engels és Lenin fényképei, mint szektás szentháromság képei... Vagy éppen a vörös csillag... Nem véletlen, hogy amikor a Szovjetunió elnyomása alól felszabadultunk egy időre, majd végleg, úgy 1956-ban, mint 1989 után is, az egyik legfontosabb volt népünknek ezektől a bálványképektől megszabadulni.
Izraelben talán fordítva történt. Amikor Istennek engedelmeskedve ledöntötték a bálványokat, ezt úgy élhették meg, hogy a bálványok ledöntése jelenthette az idegen uralom ledöntését is.
14 gyönyörű, sikeres, eredményes esztendő telt el. Hittel, bátorsággal megélt 14 év. Csodákat átélő 14 év. Olyan jó lenne ilyenkor abban hinni, hogy minden fényes, áldott, csodálatos lesz ezután. Velem van az Úr, és ezentúl semmi baj nem jön.
De miközben a hívő élet áldásait éljük: Jöhet egy viszály. Kirabolhatnak. Félreértett jó szándékunkat ellenséges magatartásnak magyarázzák. Egyszer csak megjelenik a diagnózis: daganatom van. Vagy a gyermekem, az édesanyám halálos beteg. S nem egyszer előfordul, hogy egy lelkileg megerősödött, örvendező életszakasz után, amelyben telve vagyunk örömmel, hirtelen beüt valami, s akár egy hír mindent felborít.
Olyan kevés elég, hogy bebizonyosodjon: én kicsi vagyok ebben a világban, az ellenség, a bajok pedig óriásiak.
S talán hibázott is Ezékiás: Nemcsak ledöntötte az asszír bálványokat is, de megtagadta az adófizetést is. Emberileg teljesen érthető, nemzeti érzelmekkel teljesen érthető cselekedet, de ezzel magára hívta az asszírok haragját, akik az első adandó alkalommal megbosszulták a lázadást.
Vannak emberi tényezők, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Asszíria feltörekvő nagyhatalom volt, abban a korban senki nem tudott vele szembeszállni. Az ÚRnak való engedelmesség, a bálványok kiirtása — és a földi lehetőségek számbavétele nincs ellentmondásban egymással.
Istennek kell engedelmeskedni, inkább mintsem embereknek, de azért tartozunk engedelmeskedni az emberi rendnek is. (1Pt 2, 13: Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak...)
Gyakran összekeverjük a kettőt: Pedig sem az Isten ellenes megalkuvásnak nincs helye az életünkben, sem pedig az emberi rend és hatalmi elrendeződés figyelmen kívül hagyásának. Ezékiás talán figyelmen kívül hagyta az utóbbit.
Asszíria jött, és egymás után foglalta el Júda megerősített városait. Már a Jeruzsálemnél sokkal erősebb Lákist ostromolták, s semmi kétség, hogy el fogják foglalni. Ezékiás megrendült: súlyos hadisarcot kész fizetni az asszíroknak, csak vonuljanak el. Minden kincset odaad. De már ez sem elég. Ekkor küldi el az asszír uralkodó a hadvezérét, kincstárnokát és udvarmesterét, hogy szólítsák megadásra Jeruzsálemet. És káromolják a mindenható Istent. Azt mondják: rajtatok már az Istenetek sem segíthet. Teljesen kiszolgáltatottak vagytok nekünk! Lássátok már be végre, s hagyjatok fel minden hívő erőlködéssel!
Ezékiás pedig megrendült. De mégis a templomba megy. Találkozni a Mindenhatóval. Pedig kísért ilyenkor a Sátán: Miért engedte az Isten? Gyenge az Isten! Becsapott az Isten... Nem, Isten nem csap be. Magunkat talán igen. Szívünk vágyát is Isten szavának értve, gondolva, becsaphatjuk magunkat. De Isten nem csap be.
S amikor ránk tör a fájdalom, a bánat, a bűn kísértése, az ellenség támadása, akkor a legjobb odamenekülni Istenhez, Jézus Krisztushoz. Ezékiás is ezt tette. Ment a templomba Isten színe elé. "Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.-
Amikor a templomba ment, csak azt láthatta: milyen nyomorultak vagyunk most! Mennyire elesettek és kiszolgáltatottak. Vajon fog most az Isten rajtunk segíteni? Tud még rajtunk könyörülni? De ahogy ott van a templomban, egyszerre csak másként látja a helyzetet. Isten előtt kiszélesedik a látásunk. A Sátán arra törekszik, hogy csak egy dolgot lássunk, csak arra figyeljünk. De Isten előtti csendességünkben, Isten Igéjében elmélyedve, a Mindenható nagyságát, igazságát, bölcsességét szemlélve kitágul a látóterünk.
S Ezékiás király így küld, ezzel a kitágult látótérrel küld követeket Ézsaiás prófétához: "Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap-. Ha a Szentírás eredeti nyelvének szavait nézzük meg, akkor másként is lehet fordítani ezt a mondatot: Nyomorúságnak, fenyítésnek és gúnyolódásnak napja ez a nap.
Nyomorúságnak napja: igen, ez az ember tapasztalata. A kiszolgáltatottság, tehetetlenség, a szerencsétlen, elnyomott, beteg állapot. Ez az, amit magunktól meglátunk, s először meglátunk. Ehhez nem kell elmenni a templomba.
Fenyítésnek napja: Ki fenyít? Ki büntet? S ha igen, miért? S itt már nemcsak az asszír seregeket láthatjuk, hanem Valakit, aki ott van az asszír seregek mögött. Valakit, aki nélkül az asszírok sem tehetnének semmit. Hiszen az az Isten, aki évszázadokkal korábban a hatalmas Egyiptom kezéből kiszabadította népét, most is meg tudná és meg tudja tenni. Ha nem teszi, akkor azzal valami célja van. Nem, Isten nem lett kisebb. Isten nem lett gyengébb. Ha mégis ránk engedte ezt a nyomorúságot, akkor ezzel célja van. Valamit külön meg akar értetni velünk, meg akar láttatni velünk. De sok keresztyén elmondta már, hogy a nagy megpróbáltatások mennyire kifényesítették hitüket, mennyire tisztává tették Isten-képüket, elmélyítették Isten-ismeretüket! Ilyen tapasztalatokból származhat pl. az ének sora: "Azt bünteti, kit szeret...- Vagy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: "... elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.- Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak.- "Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.- (Zsid 12, 5-8. 11) Amikor már ott látod Istent a nyomorúságok mögött, s még inkább: ott látod Istent a nyomorúságokban magad mellett, akkor a nyomorúság összébb húzódik és felragyog az Isten világossága.
De a megpróbáltatások ideje az önvizsgálat ideje is kell legyen. Ezékiásnak is be kellett látnia - és be is látta: akármennyi jót is tett, mégis csak az Isten kegyelméből és jóságából van megmaradása. S ha elfeledkeztünk arról, hogy egyedül Isten jósága és bűnbocsánata az érdemünk, akkor egy-egy fenyítés is kell: "Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.- (1Kor 11, 31-32)
Gúnyolódás napja: Az Újfordítású Biblia "szégyen- napjáról beszél. De a szégyen az inkább passzív: az, amit átélek. Az eredeti szó elsősorban gúnyolódást, ócsárlást jelent. S ez a mások cselekedetére utal. S talán ez az, amire Ezékiás az üzenetében odafigyelt. Itt valakik a Felséges Istenen gúnyolódnak. Itt valakik kárörvendők. Itt valakik szinte azon drukkolnak, hogy akik annyira várták a jó hírt, az örömhírt, a boldogságot, azok csalódjanak, összeomoljanak! Mennyire megrázó a kép: "mint amikor a gyermek az anyaméh szájáig jut, de nincs erő a szüléshez.- S vannak, akik ahelyett, hogy örülnének a gyermek születésén, még az anyát gúnyolják, s gúnyolódásukkal akarják még jobban elgyengíteni: meg ne szülessen a gyermek.
S az ellenség, ott a falak előtt azon gúnyolódik, hogy Isten tehetetlen! Akiben annyira bíztak, nem tud segíteni! De hátha éppen ez az, amire odafigyel az élő Isten! Hiszen őt nem lehet büntetlenül gyalázni! Isten nem hagyja dicsőségét megszégyeníteni! Ha segítségül hívják Őt, válaszol!
Annak idején, a pusztai vándorláskor a választott nép nagyon hamar elhajlott Istentől. S akkor azt a mondta az ÚR Mózesnek: menj ki közülük, s őket elpusztítom, téged pedig nagy néppé teszlek. De Mózes azért könyörgött, hogy Isten dicsőségét ne gúnyolhassa senki. Azért legyen irgalmas az Isten, hogy Őt, a Felségest ne gyalázzák. És ekkor Isten könyörült.

Nyomorúság, fenyítés, gúny napja ez a mai. Kiérződik Ezékiás üzenetéből a megtört remény. Lesz ebből még valami? De van egy kapaszkodója: Az Isten szent felsége. Amikor már nem lehet mire hivatkozni, hiszen te magad is megítéltettél, még mindig ott van a lehetőség: Dicsőíteni az Istent, s tudni: Isten nem engedi megcsúfolni dicsőségét. "Talán meghallja Istened, az ÚR a kincstárnok minden szavát, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az ÚR azokért a szavakért, amelyeket meghallott.- Jó magunkat megalázva, de a Mindenható Istent dicsőítve Isten elé vinni ügyeinket. Istent nem zsarolhatjuk még dicsősége emlegetésével sem, de bízhatunk kegyelmében, könyörületében. S bízhatunk abban, hogy nem hagyja, hogy a gonoszé legyen a dicsőség és a megmaradás.

Így folytatja üzenetét: "Imádkozz a még meglevő maradékért!-
Maradék: Oly sokszor, vagy sokaknak közülünk csak maradék életünk van már: De Istennek gondja van a maradékra. S aki a megrepedt nádszálat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, maradék életünkön is könyörül. Maradék egyházunkon is könyörül. Maradék népünkön is könyörül.
Jó tudnunk nekünk, hogy a maradékért is lehet könyörögni, imádkozni. Elrontott, bűnnel terhelt, betegség által tönkretett maradék életünket is odavihetjük a kegyelmes Istenhez. De nemcsak a magunkét. Szeretteinkét is, gyülekezetünkét is, országunkét is. Alkoholista, vagy más szenvedélyekkel megkötözött szeretted maradék életét is. A megöregedett, megfáradt, töredék gyülekezetet is. Gyermekgyilkos, s ezért egyre jobban fogyatkozó magyar nemzetünket is. Ezékiás király kérése nemcsak Ézsaiás prófétának szól, hanem nekünk is, mindannyiónknak, hiszen az egyetemes papság és egyetemes prófétaság alapján Isten szolgái vagyunk népünk életében: "Imádkozz a még meglevő maradékért!- Vidd a magad és mások maradék életét Isten elé!
Mert nem hiábavaló az imádságod! Nem hiábavaló könyörgésed! Ahogy nem volt hiábavaló Ezékiásé és Ézsaiásé sem.
S jön a válasz az Úrtól: "Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál...- Talán éppen ma egy fenyegető beszédet hallottál. Vagy rossz hírt egészségi állapotodról. Vagy valami elkeserítőt egyházadról, szeretteidről. Ne ijedj meg attól, amit hallottál. Sőt attól sem, amit láttál. Ne gondold azt, hogy Isten elhagyott. Hiszen aki tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem mindannyiónkért odaadta, csakhogy megmentsen minket, szabadítónk legyen, nem fog kiszolgáltatni a Sátánnak. Ő Jézus Krisztusban az örök életet adta nekünk. S megígérte, hogy kezéből senki ki nem ragadhat. Ő tartja kezében életed, s az egész egyház életét. Reméljük, hogy nemzetünk életét is.
Ne ijedj meg, mert éppen a Sátán akarja, hogy megijedj, s ijedt állapotodban meggondolatlanul elfordulj az élő Istentől. A félelem a gonosztól van. De az Isten szeretete kiűzi a félelmet. Tedd Isten kezébe életed, és ne félj! Hallgass Isten szavára, s engedd, hogy megvigasztaljon ma este is: ne ijedj meg! Hiszen él Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus, akinek hatalma van mennyen és földön mindenek felett. Övé a dicsőség most, és mindörökké!

Ámen!