ISTEN BESZÉDE ÉLŐ ÉS HATÓ
(Sarkad-Újtelek, 2011. november 13.)

Lectio: 5Móz 5, 6-21. v. + Lk 8, 5-15. v.
Textus: 1Tim 4, 1-11. v.

Énekek: 65/1; 62/1. 4-5. 7-8; 215/3; 151; 449/7; 198/1-3;

„A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által. Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó; hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. Rendeld el ezeket, és tanítsd.”

Szeretett Testvéreim!
A 60-as évek elején Édesapám egy debreceni gyárban dolgozott, műszaki rajzolóként. Tőle hallottam a következő történetet: A nagy csarnokban, ahol a terméket feldolgozták, bonyolult, összetett csőrendszeren keresztül végezték a por, gőz és pára elszívását. A rendszer jól működött, de egyáltalán nem volt esztétikus. Mindenfelé csövek kígyóztak, szinte átláthatatlan összevisszaságban. Egy alkalommal friss diplomás mérnök került a gyárba, akinek szemet szúrt a csöveknek ez a dzsungelszerű szövevénye, és rávette a gyár vezetőségét, hogy alakítsák át az elszívó rendszert. Elkészítette a terveket, és a gyár vezetői rábólintottak az átalakításra. Egy időre leállt a termelés, és a meglévő rendszert átalakították. A régi alapokon, de új vonalvezetéssel. S amikor újra megnyitották az üzemcsarnokot, a bonyolult csőrendszer helyett egy jól átlátható, szép, rendezett elszívó rendszer fogadta a munkásokat. A csövek többé nem voltak bonyolultak. De bonyolult lett a munkások élete, mert az új rendszer igen rossz hatásfokkal működött… Nem elég újítgatni. Ha valamit jól akarunk tenni, akkor gyökeres megújulásra van szükség, az alapokkal is tisztában léve.
A reformációi istentiszteleten elhangzott közel két héttel ezelőtt, hogy az egyház megújulásához nem szüntelen reformokra, újítgatásokra van szükség, hanem megújulásra, a gyökerekhez való visszatérésre.
Mi, emberek, azonban szívesebben hajtunk végre az életünkben és a közösségeinkben tetszetős újítgatásokat, mint gyökeres megújulást. Így van ez a hitéletben is.
A még fiatal keresztyén gyülekezetekben már Pál apostol korában is megjelentek azok a tanítók, akiknek nem tetszett, hogy Jézus Krisztus teljesen új életet kíván és kínál, és Jézus Krisztusban teljesen új életet kapunk. Ők azt szerették volna, hogy a Krisztus nélküli életükből, amit Jézus Krisztus evangéliumának megismerése előtt éltek, minél többet tovább vihessenek, és összevegyítsék azt a keresztyén hittel, a keresztyén tanításokkal. Egyszerűsíteni akartak a keresztyén életen: Miért kellene mindenben megváltozni? Miért kellene teljesen új életet élnünk? Miért ne lehetne a Krisztus tanítását ötvözni a mi elképzeléseinkkel? S hoztak olyan tanításokat, amelyben egyszerre igyekeztek kedvezni Isten Igéjének is, meg a saját elképzeléseiknek is. Leegyszerűsítették a maguk számára a hitet, de bonyolulttá tették az életet, mert életidegenné tették a hitet, a keresztyénséget. A végén már ellenezték azt is, hogy a nők férjhez menjenek, mert ha férjhez mennek, akkor gyermeket szülnek, mert az lealacsonyítja a lelki testet… S ezzel párhuzamosan, hogy az általuk elképzelt lelki test minél tisztább legyen, bizonyos ételek evését is tiltották, amit pedig Isten már nem tiltott el a benne bízóktól!
Igen, nincs új a nap alatt… Ismerősek ezek a jelenségek ma is, mert a tévtanítások erre épülnek, hogy nem elég az Isten Igéje úgy, ahogy a Mindenható adta, hanem abból vagy valamit el kell venni, vagy valamit hozzá kell tenni. De sehogy se úgy hangozzék az Ige, ahogy az Isten kijelentette szavát. A Sátán így, vagy úgy, de minden korszakban el tudja vezetni az emberiséget az élet ellenes nézetekre, gondolkodásmódra.
A hatvanas években, az Amerikai Egyesült Államokban a kegyességnek egy új iránya alakult ki: a hippi keresztyénség. Megpróbálták a hippi életformát ötvözni a keresztyénséggel. S lett belőle hitbeli zűrzavar. Kommunák jöttek létre, ahol ahhoz, hogy fenn tudják tartani az így alakult közösségeket, ki kellett mondaniuk, hogy Istennek egyes törvényei ma már nem érvényesek. Annyira élhetetlen lett ez a keresztyénség, hogy 2-3 évtized alatt kifulladt. És az így alakult gyülekezetek vagy odatértek az Isten Igéjéhez, vagy egyre jobban összezsugorodtak.
Minden keresztyén színezetű tévtanítás így alakul ki: Valamit elvesznek, vagy valamit hozzátesznek az Isten Igéjéhez, s ezzel éppen az Ige erejét, hatalmát oltják ki.
A keresztyénség gyengeségét sok helyen a világon – így Magyarországon is – éppen az okozza, hogy nem élünk az Isten Igéjével. Úgy élünk vele, hogy egy évben talán egyszer-kétszer jó meghallani, jó, ha felüdül a lelkünk, vagy egy kicsit megpihenünk, de a mindennapokba nem visszük tovább.
Pedig Isten beszéde világos, tiszta, erős és éltető. Nem az Isten Igéje bonyolult, mi tesszük magunknak bonyolulttá okoskodásainkkal, hitetlenségünkkel és engedetlenségeinkkel. Isten Igéje egyszerű és tiszta. Mi pedig azt mondjuk rá, hogy az Isten Igéje nem eléggé modern, nem lehet a mai világban a szerint élni. Vagy azt mondjuk, hogy Isten Igéje kiszolgáltatottá tesz az ellenségeinkkel szemben. Vagy azt mondjuk, hogy Isten törvénye nem veszi figyelembe a világ fejlődését, az emberi képességeket, a genetikai kutatások eredményét, a fizika törvényszerűségeit, az orvostudomány megállapításait, a lélektani ismereteket.
Nemrégen Angliában egy keresztyén pszichiátert azért függesztettek fel, mert munkájában vallotta – és nem eredménytelenül vallotta – hogy az Isten Igéjének is van ereje. S amikor egy újságíró álcázott módon leleplezte, hogy ez a pszichiáter vallja, hogy Isten meg tud szabadítani például a homoszexualitásnak egyesek számára gyötrő kísértéséből és nyavalyájából, akkor felfüggesztették, mert olyat tanít, olyat gyakorol, ami ellentétes a lélektan szabályaival. Pedig Isten Igéjének erejével, bölcs segítéssel lehetséges még a szexuális beállítottság megváltozása is, és erre nyilvánvaló példák vannak, ennek ellenére felfüggesztették, mert ezt gyakorolni tilos…
Hányszor tesszük mi is ilyen hasonló gondolatokkal félre Isten Igéjét, pedig az lenne a mi életünk ereje, oltalma, segítsége. Azért volt olyan erőteljes az első keresztyének hitélete, szolgálata, mert nem vonták kétségbe Isten beszédét. Nem vonták kétségbe, hogy Istennek minden lehetséges. Ezért a Szentlélek kegyelméből betegek gyógyultak meg, halottak támadtak fel, démoni megkötözöttségekkel foglyul ejtett emberek szabadultak meg, mert Isten beszéde, vagy, ahogy másként mondjuk: Isten Igéje, teremt, vigasztal, gyógyít, eligazít, megújít, életet ad. Megszabadít a bűntől, átformálja az életünket, segítséget nyújt.
De csak tisztán és elegyítetlenül! Nincs ahhoz hozzátenni való és nincs abból elvenni való. Nekünk így kell tisztelnünk az Isten beszédét! Így kell tisztelnünk a Szentírást! Így kell tisztelnünk a sákramentumokat, a keresztséget és az úrvacsorát, és így kell tisztelnünk az Isten Igéjének hirdetését is. Mert magának Istennek a szava, amely életet, üdvösséget, szentséget ad!
Pál apostol tehát így ír Isten Igéjéről és Isten Igéje megbecsüléséről Timóteusnak. De nemcsak neki azonban, hanem így ír minden levelében Isten Igéjének hatalmáról! Amikor a különböző tanítók elkezdtek arról tanítani, hogy a keresztyéneknek ezt az ételt sem szabad enni, meg azt az ételt sem szabad enni, akkor Pál Isten Igéjére hivatkozik: Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által. Megszentelődik az Isten Igéje és a könyörgés által.
Isten nem fogságra, hanem szabadságra hívott el bennünket. Nem arra, hogy megkötözzük magunkat ilyen, olyan, amolyan emberi szabályokkal, elképzelésekkel, hanem arra hívott, hogy éljünk szabadon az Isten Igéjével. Mert az Isten Igéje valóban szabaddá tesz. Szabaddá arra az életre, ami Istentől jön, amit nem lennénk képesek Isten üdvözítő kegyelme nélkül élni. Az ember – mi mindnyájan – fogantatásunktól fogva, mert hogy örököljük, az első embertől fogva örököljük a bűnre való hajlandóságot, természetet, csak a bűnre vagyunk készek. Nincs senki, aki vétek nélkül született volna és jött volna erre a világra, mi az eredendő bűn miatt magunktól nem vagyunk képesek semmi jó cselekvésére. De Isten megváltott Krisztusban, és Krisztusban képesek vagyunk az Isten Igéje által, a Szentlélek ereje által, képesek vagyunk istenfélő életet élni. De ehhez élni kell az Igével. Szentnek kell tartanunk az Isten beszédét, Igéjét. S az, hogy szentnek tartjuk, ez például azt jelenti, hogy nem csak úgy kapkodva vesszük elő a Szentírást: na, gyorsan beleolvasunk, letudjuk néhány pillanat, perc alatt, és már megyünk tovább, ki van pipálva a napi teendő: olvastunk Bibliát. Nem. Azt jelenti, hogy eleve úgy nyúlunk az Isten Igéjéhez, hogy szívünkben már eleve szentnek tartjuk. Ott az Isten szól. Általa Isten szól. És igaz az Isten Igéje, bármit mondjon is.
Igaz az Isten Igéje akkor is, ha szembesít bennünket emberi gyengeségünkkel, bűneinkkel. Igaz az Isten Igéje, hogy ha olyan utat mutat nekünk, ami első hallásra nem tetszik. Igaz az Isten Igéje, amikor odaküld a másik emberhez, és arra ösztönöz, hogy kérjünk tőle bocsánatot. Igaz az Isten Igéje. Minden körülmények között. És mi akkor gyengülünk el a hitben, és akkor gyengítjük el az Ige hallgatását és megtartását, amikor azt mondjuk, hogy általában igaz az Isten Igéje, csak éppen most nem. Csak rám nem vonatkozik… Csak nekem ebben a helyzetben nem kell meghallgatnom… S attól kezdve, hogy Isten Igéjét valamilyen módon kétségbe vonjuk, elkezd a fülünk megsüketülni. Nem a testi fülünk, hanem a lelki hallásunk. S már nem vesszük észre, hogy Isten mit tanácsol. Egyre kevesebbet szól az Ige. Olvassuk, hallgatjuk, és még sincs ereje. Nem azért, mert Isten elgyengült, hanem mert mi mondunk Neki újra és újra nemet valahol.
Felhívott a héten egy keresztyén férfi egy gondjával. Beszélgettünk az Isten Igéjéről, s aztán mondja nagy erőteljes hangon, hogy ezt és ezt fogom tenni, és ebben senki nem állíthat meg. Csendesen mondtam: megkérdezted az Istent? Biztos, hogy az Isten is ezt akarja? S erre mondja bőszen: Olyan nincs, hogy az Isten mást akarjon, mint én. Olyan nincs! S szomorúan mondtam: rossz úton jársz, mert ha így folytatod, végül elveszítesz mindent! Mert van olyan, hogy az Isten mást akar, mint mi. És nem Őneki kell igazodnia hozzánk, hanem nekünk kell igazodni az Ő Igéjéhez. És mi el tudunk tévedni. Az élő Isten nem téved. És mi képesek vagyunk rosszra hallgatni. Összekeverni az emberi indulatainkkal, érzéseinkkel, a világ zajával az Isten beszédét. És képesek vagyunk meghallani nemcsak az Isten, de a démonok szavát is. Amikor például halottaktól tudakozódunk. Vagy amikor nem akarjuk tudomásul venni, hogy Isten nem a babonákon keresztül, vagy horoszkópon keresztül segít. Neki egyetlen Kijelentése van, s nekünk erre az egy kijelentésre kell hallgatnunk teljes szívvel és lélekkel.
S akkor is meg tudunk süketülni az Isten beszédére, ha valami mással próbáljuk pótolni az engedelmességet. Amikor az Isten Igéjének való engedelmeskedés helyett azt mondjuk, hogy én inkább böjtölök kétszer egy héten, és ezzel megpróbálom jóvátenni azt, amiben nem engedek az Istennek. Vagy azt mondjuk, hogy én majd inkább sokat adakozok, és akkor az Isten be fogja hunyni a fél szemét. Isten nem ilyen! Őt nem lehet megvesztegetni, és nem lehet félrevezetni.
„A test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség – azaz az Isten Igéjének való engedelmesség – pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.”
Mi reformátusok, és a református teológia büszke arra, hogy mi az Ige egyháza vagyunk. De az Ige egyháza csak akkor vagyunk, ha hallgatunk Isten beszédére. Az Ige egyháza akkor vagyunk, ha meglátszik rajtunk, hogy közöttünk van az Isten, és hogy az Igéje számunkra valóban erő, élet forrása. Ezzel szemben sokszor az Isten Igéjét lebecsüljük. Tiszteletlenül félretesszük. Szól az Isten, és én azt mondom, hogy szólj máskor. Ez most nem alkalmas, ez a szavad éppen ma nem alkalmas. Ez a tanácsod jelen helyzetemben nem alkalmas… A törvényed… majd talán tíz-húsz év múlva… de most nem alkalmas.
Az Ige egyháza akkor vagyunk, ha az élő Isten Igéje valóban hat és munkál közöttünk. Márpedig erős az Isten Igéje! Ahogy mondjuk is: „Megáll az Istennek Igéje, És nem állhat senki ellene!” (171. dicséret)
S közben az Isten Igéjével gyakran élhetnénk! Nem volt még ennyi Biblia a Földön! Az Isten Igéjével, amivel gyakran élhetnénk, félretesszük. Elolvassuk a hírek szünetében, két újság olvasása között, vagy elolvassuk a nap végén… Mintha elindulnánk egy hosszú útra, de a térképet és az iránytűt csak a nap végén vennénk kézbe. Hol van az Isten Igéjének tisztelete az életünkben?
S hadd szóljak egy másik oldaláról is ennek, hogyan torzul a látásunk: Jobban tiszteljük azt, aki a szószéken van, mint az az Igét, amit mond! Még mindig, húsz évvel a rendszerváltás után is, 60 évvel az ébredés után is az a fontos, hogy ki hirdeti az Igét. Az a fontos, hogy nagytiszteletű, meg főtiszteletű… Meg hogy a lelkész mondja, vagy ilyen, olyan, amolyan rangú egyházi ember mondja, és nem az a fontos, hogy az Isten Igéjét szólja. Pedig reformátor eleink nagyon határozottan mondták, hogy az Isten Igéje szólójának egyetlen rangja van: az, hogy Isten Igéjének szolgája. Ha nem az Isten Igéjét szólja, akkor mindegy, hogy van rajta palást, vagy nincs rajta palást, mindegy, hogy nagytiszteletű, vagy nem nagytiszteletű, semmit sem ér! Csak az számít, hogy az Isten Igéje hangozzék. De ha ezt komolyan vesszük, akkor nem lehet egyedül hagyni az Ige szólóját. Akkor folyamatosan és kitartóan imádkozni kell érte. Folyamatosan és kitartóan, azért, hogy ne emberi beszédet szóljon, hanem az Isten szavát. Hogy hamisítatlanul, tisztán és igazán szólja az Isten beszédét. Mert az igazi igehirdetés az nem a lelkész produktuma. Az nem a lelkész teljesítménye. Hanem az Isten ajándéka, amit lelkész és gyülekezet együtt kell, hogy elkérjen az élő Istentől.
És ha ez így van, akkor megfordítva is igaz: nemcsak a lelkész szólhatja az Igét. Akkor nemcsak a gyülekezet lelkipásztora, vagy valamely teológiai végzettségű szólhatja az Igét, hanem mindenki, aki hiszi, hogy az Isten Igéje üdvösséget ad. Aki hiszi azt, hogy Isten Igéje szent és igaz, mindenki szólhatja az Igét és szólnia kell a maga helyén. Ez az egyetemes papságból következő elv. Mindenkinek adatott az Ige. Van, akinek arra is, hogy az Igét hirdesse, magyarázza. De az mindenkinek adatott, hogy akár egy bibliai igével, akár egy igemagyarázat részletének továbbadásával, akár a napi Biblia-olvasás során megértett üzenettel, ami összhangban van a teljes Szentírással és hitvallásainkkal, azzal szóljunk egymásnak! Szóljunk egymáshoz az Igével családon belül is, de bárhol másutt is.
Ha valóban az Ige egyháza vagyunk, akkor az Igének ott kell lennie az ajkunkon. Ez volt az ébredés egyik nagy ereje. Hogy azok, akiket örömmel töltött el és megszentelt az Isten Igéje, mert tiszteletben tartották az Isten beszédét, azok erről kívántak szólni, ezt kívánták továbbadni. Lelki énekeket énekeltek. Leveleikben, beszélgetéseikben újra és újra megjelent az Isten Igéje, mert nem becsülték le, és ezért Isten megajándékozta őket az Ige erejével.
Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó; hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek… Ha nem így lenne, ha nem az élő Istenben reménykedhetnénk, hogy az Ő Igéje ma is hat és munkál, akkor most azonnal haza kellene innen mennünk, és beszegezni a templomajtót, hogy akkor ide senki be ne jöjjön, mert akkor hazugság az istentisztelet.
De igaz az Isten Igéje. Erő és hatalom életek mentésére, üdvösség hirdetésére és adására. Erő és hatalom egy megújult élet élésére. Olvassuk hát a Szentírást. Éljünk a Krisztus Igéjével, mint mindennapi kenyérrel. S ha csak egyetlen bibliai idézet is szíven talált, mondjuk azt el újra és újra. Akár minden nap, hogy erősítse a hitünket, építse a lelkünket, és nyilvánvalóvá legyen, hogy Isten Igéje itt van köztünk. Ámen.