SZÜKSÉGES ELKÜLÖNÜLÉS VAGY KÉPMUTATÁS?
(Sarkad-újtelek, 2010. június 27.)

Lectio: 2Móz 20, 2-6. v. + Máté 23, 13-15. v.
Textus: Ezsdr 4, 1-5. v.

Énekek: 1/1; 499/1-6; 229/1; 151; 297/7-9; 198/1-3;

„Amikor Júda és Benjámin ellenségei meghallották, hogy a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az ÚRnak, elmentek Zerubbábelhoz, meg a családfőkhöz, és ezt mondták nekik: Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket. Zerubbábel, Jésúa és Izráel többi családfője azonban így felelt nekik: Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az ÚRnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya. Ezért az ország népe elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette őket az építéstől. Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círus perzsa király uralkodásának egész idejében, Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák szándékukat.”

Szeretett Testvéreim!

A mai ószövetségi napi ige valószínűleg sokakat elgondolkoztatott azok közül, akik a napi igét olvasták. Hiszen szűkkeblűségről, kirekesztésről szól a történet, amire a mai világban különösen is érzékenyen figyelnek. Ha ma ilyen történne, azonnal tele lenne vele a sajtó, a média, és igen-igen megbotránkozna rajta a világ: Hogyan történhetett meg ez? Hogy lehet valaki ilyen kirekesztő?
Mi is történt itt? Jeruzsálem őslakói Círus király parancsára és engedélyével hazatértek ősi városukba, ahonnan őket vagy szüleiket fogságba hurcolták. A város lakatlan volt, így nyugodtan letelepedhettek bennük. Nem űztek el senkit a helyéről. Hazatértek a fogságból és birtokba vették az ősi romvárosokat.
Ezt követően pedig – szintén Círus perzsa uralkodó parancsára – hozzákezdtek az ősi templom újjáépítéséhez. Először megépítették és felszentelték az áldozati oltárt, s ezzel megkezdődött a rendszeres istentisztelet. Majd pedig alapot vetettek, és falakat kezdtek építeni. Az egyetlen templomot építették. Nem fog más templom is épülni: Az ÚRnak, Izrael Istenének kizárólag ezen a helyen lehet majd áldozatot bemutatni.
A templom a kultuszi központ. Aki birtokolta a templomot, az birtokolta magát a kultuszt is. Aki birtokolta a templomot, az határozta meg a kultusz milyenségét, minőségét. S ekkor megjelentek azok a telepesek, akik már több mint száz éve ott laktak az északi országrészben, és azt kérték, hadd építhessék ők is a templomot. Legyen az az övék is. Hiszen ők is imádják az URat, Izrael Istenét.
Igazat mondtak. De csak felét mondták el az igazságnak, miközben mindenki előtt ismert volt a teljes igazság: Ők imádták Izrael Istenét, de imádták a saját isteneiket is. Összegyúrtak egy vallásosságot, amiben jól megfért egymással az ÚR tisztelete és más bálványok tisztelete is.
Amikor Zerubbábel, Jésúa és Izráel többi családfője elzárkózott a kérésüktől, akkor ez volt a háttérben. Nem engedték meg, hogy együtt építsenek, s ebből évszázadokra szóló gyűlölködés támadt… Innen eredeztethető a hithű izraeliták és a samaritánusok gyűlölködése. Évszázadokig tartó gyűlölködés, amit csak az Úr Jézus Krisztus kezd felszámolni, aki szeretettel fogadta a samaritánusokat és a pogány népekhez tartozókat is.

Ezek után kérdés: Jól döntöttek-e akkor a nép vezetői? Nem voltak-e túlságosan szűkkeblűek? Nem voltak-e túlságosan kemények? El kell mondani, hogy ez nem csak most kérdés, kérdés volt akkor is. Nem mindenki értett egyet a döntésükkel. Nem mindenki fogadta természetesen a vezetők döntését. Akkor is és később is sok vita született ebből. Voltak, akik csupán emberi érveket hoztak fel a vitákban, s voltak, akik Isten előtt vizsgálták a kérdést. Mivel pedig töredékes az ismeretünk, még az Isten előtti vizsgálódás sem hozott tökéletesen egy eredményt. Azok azonban, akik Isten előtt vizsgálódtak, egy dologban egyet értettek: Isten népe csak akkor maradhat az Isten népe, ha kizárólag benne bízik, kizárólag hozzá igazodik, megtartja törvényeit.

Jól döntöttek-e, a nép vezetői, amikor elkülönültek az északi országrészbe költöztetett telepesektől? Isten népének kizárólag Istenhez kell ragaszkodni, de meddig kell elmenni a többi népektől való elkülönülésében? El kell-e különülni? Ki kell-e rekeszteni a közösségből a más vallásokhoz ragaszkodókat?
Mielőtt erre válaszolnék, tudnunk kell, hogy ránk is igen hat a mai világ gondolkodása. Az a gondolkodás, amely el akarja venni a különbözőségek élét, amely össze akar mosni egy nagy egyveleggé, ahol eltűnik az emberek ősi gondolkodása, és marad egyféle gondolat, egyféle látásmód, amelyben kitűnően lehet manipulálni a tömegeket. Ennek egyik friss példája: a Reformátusok Lapjában Szentesi Zöld László tollából olvashatunk egy cikket, amely arról szól, hogy a FIFA kitiltotta a futballpályákról a hálaadást, a keresztvetést, a mohamedán könyörgést… Egyáltalán minden vallásos megnyilvánulást… A futballisták nem imádkozhatnak nyilvánosan a meccs előtt, ha gólt lőnek, nem fejezhetik ki hálájukat hitbeli meggyőződésük szerint… Kit sért ez? Azokat, akik csak a pénzt és a hatalmat imádják?
Egy ilyen világban hangoztatják a kirekesztést. Egy ilyen világban tiltakoznak minden olyan ellen, amivel egy személy vagy egy közösség vállalja hitbeli, vallási, világnézeti meggyőződését. Egy olyan világ hat ránk, amely úgy hirdeti és követeli a toleranciát, hogy közben képtelen tolerálni, ha valaki nyíltan ragaszkodik hitéhez, és nem akar behódolni a mindent összemosó nagy vallásosságnak, ahol eltűntetik mesterségesen a válaszfalakat. Higgyen mindenki mindenben, de legfőképpen a pénzben, a szerencsében, a hatalomban és a világ törvényszerűségeinek való kiszolgáltatottságban. Ezért bűn nyugaton kitenni a keresztet, vagy éppen burnuszban járni. Ezért bűn, ha valaki vizsga előtt egy pár pillanatra összekulcsolja a kezét és imádkozik…
De éppen ezért először el kell távolodnunk gondolkodásunkban a mai világtól ahhoz, hogy megértsük a napi Igét. A fogságból hazatért nép nem elméleteket gyártott az élethez, hanem törekedett Isten Igéjére figyelni. Ők romokra mentek haza. Olyan romokra, amelyek arra emlékeztették őket: így jártak őseink, így jártunk mi magunk ifjú korunkban, mert nem voltunk hajlandóak Isten törvényét megtartani. Mert elhagytuk őt, és bálványokat imádtunk az élő Isten helyett, az élő Isten mellett. Azért érte utol népünket a büntetés, mert nem hallgattunk Istenünknek az ÚRnak a szavára. S ha most elfordulunk Istentől, ha most újra olyan népekkel keveredünk, akik nem akarják kizárólag az URat, az élő Istent imádni, akkor végleg elpusztulunk.
Azért rekesztették ki a templomépítésből azokat, akik kevert vallást vallottak, mert nem akarták kirekeszteni magukat Isten kegyelméből és szeretetéből. Mert kezdték megtanulni a harmadik parancsolatot: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.”
Újra mondom: ez nem elmélet volt csupán: hanem a romok hirdették, és emlékeztették őket a próféták szavára, akik előre hirdették: ha nem hagyjátok el a bálványimádást, akkor elhagy titeket az Isten!
Pedig mennyivel könnyebb lett volna a templomépítés összefogással! Mennyivel hamarabb felépült volna a templom! Mennyivel könnyebb lett volna Jeruzsálem sorsa, ha nem válnak ellenségeikké azok, akik a kevert (vagy idegen szóval: szinkretista) vallásosságot élték…
Azonban a betelepített népek nem az egyetlen Istent akarták imádni. Izrael Istene csak egy volt számukra az istenek közül. Ezért, amikor az oltárt felállították, amikor a jeruzsálemi istentiszteletek megindultak, ezek a népek nem siettek áldozatot bemutatni. Csak amikor a templom is épülni kezdett, amikor a vallásosság már hatalommal is járt, akkor jelentkeztek, s akkor akartak olyan pozíciót szerezni, ahol beleszólhatnak a vallás, a hit dolgaiba. Nem akarták elhagyni a többi isten imádatát, de hatalom kellett volna nekik.
A Szentírás tanúságtétele alapján elmondható, hogy ha akkor nem különülnek el Izrael fiai a bálványokat is imádó, meg az URat is imádó, kevert vallást valló néptől, akkor Izrael megszűnt volna. S akkor hova érkezett volna a Messiás? Hol született volna meg a Megváltó, az Úr Jézus Krisztus, az Isten Fia?
Izrael fiai el kellett, hogy különüljenek, hiszen éppen azért érte őket ítélet, fogság, nyomorúság, mert korábban nem különültek el…
Nemcsak azért foglalkozunk ezzel most, mert ez a napi Ige, hanem azért is, mert a kevert vallásosság, a szinkretizmus ma is nagy kísértés. Sőt egyre nagyobb kísértés. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki a golgotai kereszten életét adta értünk. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki megváltott, és örök élettel megajándékozott. Közben pedig a világ arra ösztönöz, hogy más vallásokhoz is közeledjünk, azokból is szívjunk be valamit, és próbáljuk meg ezeket ötvözni. Így keveredik a fejekben a feltámadás és a lélekvándorlás… Segítségül hívjuk az Urat, s közben amuletteket, kabalákat tartunk. Imádkozunk Istenhez és megnézzük a horoszkópot. Könyörgünk gyógyulásért, s közben mágikus kövekkel is megpróbáljuk orvosolni magunkat. Kell Jézus Krisztus kegyelme, Isten gondviselése, de idejétmúltnak tartjuk a Tízparancsolatot, s nem gondoljuk, hogy csak egy isten lenne a világban. Elfogadjuk azt a félremagyarázást, hogy valójában mindenki ugyanazt az istent imádja, csak az egyik Adonájnak, a másik Jézusnak, a harmadik Allahnak, a negyedik Buddhának, stb. nevezi…
Ha nem egyetlen Istenünk a Szentháromság Isten, ezzel elveszítjük kegyelmének, jóságának, gondviselésének erejét, áldását. Ha azokra hallgatunk, akik azt mondják: „a keresztyének szűkkeblűek, mert nem engedik, hogy akárkit megkereszteljenek, mert nem hajlandóak akármit elmondani temetésen, amit a család kér, vagy szűkkeblűek, mert hangoztatják, hogy Isten törvénye szerint házasság csak férfi és nő között lehetséges…”, akkor kikerül a figyelmünkből Jézus Krisztus szava: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5, 48)
Pedig Isten Igéje világosan beszél: Ő kizárólagos Isten, rajta kívül nincsen más. Jézus Krisztus ezért mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22, 37-40)
Péter apostol is figyelmezteti a keresztyéneket: „Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek. Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába. De számot fognak adni annak, aki készül ítélni élőket és holtakat.” (1Pt 4, 3-5)
Az Ezsdrás könyvéből felolvasott történet is emlékeztet: nem az a dolga Isten népének, hogy kiszolgáljon minden vallási és társadalmi elvárást! Hanem ragaszkodnunk kell Megváltónkhoz teljes szívünkből!
Azt azonban tudnunk kell, hogy a Megváltónkhoz való ragaszkodás, a törvényének megtartása nem mások ellen van. Azért ragaszkodunk az Úr Jézus Krisztushoz, mert benne van az életünk. Nélküle elveszettek vagyunk. Ennek felismerése köt hozzá, a szeretete vonz őhozzá.
Ha pedig így gondolkodunk, akkor nem gyűlölhetjük a másként gondolkodókat. Nem gyűlölhetjük a más hiten levőket, hanem szeretettel hívogatunk mindenkit, mint olyanok, akik megtalálták az élet forrását.
Az, hogy nem akarjuk elhagyni az életet, az nem jelenti azt, hogy nem akarjuk megosztani az élet ismeretét másokkal. Az, hogy megtaláltuk Jézus Krisztusban az üdvösséget, nem tesz sem önhitté, sem elbizakodottá, sem másokat lenézővé.
Nem azért különülünk el hitünkkel a más vallások követőitől, hogy kizárjuk őket belőle. Hanem azért ragaszkodunk kizárólag Jézus Krisztushoz, hogy elmondhassuk mindenkinek: aki Jézus Krisztushoz tér meg, azt ő befogadja, az nincs kirekesztve az üdvösségből. Nem az a kirekesztés, ha elmondjuk, hogy egyedül Krisztusban van üdvösségünk, hanem az a kirekesztés, ha magunkat és másokat rekesztünk ki az üdvösségből, mert nem mondjuk meg, hogy hol található.
Minden ország védi az ivóvízkincsét. Nem azért, hogy másoktól elzárja, hanem azért, hogy mindenki, aki szomjas, az tiszta vizet ihasson, bárhonnan érkezik is!

Ezért kell ragaszkodnunk tisztán református keresztyén hitünkhöz, ezért kell megvallani és élni azt tisztán, hogy aki csak keresi az élő Istent, az hamisítatlanul találja meg, mert csak úgy találja meg!
Törekedjünk hát megismerni az élő Istent minél jobban, ragaszkodjunk hozzá kizárólagosan, őrizzük meg hitünket és reménységünket tisztán, keveredés nélkül, mert csak abban van megmaradásunk nekünk is, és egész népünknek!
Egy ifjúsági ének így szól:
„Egyedül csak Te vagy, akinél a szív lecsendesül!
Te vagy a Kősziklám, Szabadítóm, veszni Uram, ne hagyj!
Benned hiszek, remélek, szívem nem fél, Te menedékház vagy a viharban!
Éltem már csak a Tied, őrző kezed véd, és kísér!”

Ámen!