belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Jéger-Pete Renáta

Isten a focipályán

Kinek jár a hálaadás a góljainkkért?

Nem vagyok nagy sportember - egyáltalán nem.
Mégis valamiért mellbevágott az a hír, amellyel nemrégiben épp a Parókia portálon találkoztam, s eredetileg a Heti Válaszban jelent meg.
Az írás szerint a FIFA 2009 nyarán olyan határozatot hozott, melyben megtiltotta a hitbeli meggyőződés bárminemű kifejezését a futballpályákon.
Tette ezt azért, mert a brazil válogatott egy latin-amerikai bajnokság megnyerése után egyértelmű tanúbizonyságot tett hitéről.

Miután kicsit utánajártam a témának, kiderült, hogy a brazil csapat esetében ez egyáltalán nem szokatlan dolog. A dél-amerikai csapatnál ugyanis nem ritka, hogy a mérkőzések után a játékosok közösen, egymást kézen fogva imádkoznak, a pályán térdre esve, ég felé tartott kezekkel adnak hálát az Úrnak, vagy épp a mezüket ledobva megmutatják az alatta viselt pólót, mely Jézushoz való tartozásukról tesz bizonyságot.

A cikk elolvasása után - őszintén bevallom - először a felháborodás lett rajtam úrrá. Felháborodtam azon, hogy manapság, amikor mindenki mindenhol nyíltan vállalhatja véleményét, meggyőződését, amikor emberek büszkén vállalják erkölcsi és politikai hovatartozásukat, akkor épp a vallásról nem szabad tanúbizonyságot tenni. Karrierek és személyes PR kampányok sora épül bizonyos személyek másságára - használjuk ezt a szót bármilyen értelemben is. Manapság sikk valamilyen szempontból kilógni a sorból és ezt nyíltan felvállalni. Na, de a vallás, az más! Arról inkább ne beszéljünk! Ha vallásos vagy, azt inkább rejtsd el, ne tudja meg senki más, mert még megbántasz vele valakit, megsérted valaki másnak a világnézetét, esetleg lelkiismeret-furdalást okozol valakinek.

Aztán, ahogy tovább gondolkodtam, a felháborodás helyét egyre inkább átvette az elkeseredés. Az említett cikk szerint ugyanis a vallási megnyilvánulások nem kizárólag a brazilok sajátjai. Vannak más külföldi csapatok, játékosok, akik rendszeresen tanúbizonyságot tesznek a hitükről. A magyar U20-as válogatottat legyőző ghánai csapat ugyanis a győztes meccs után szintén imára hajtotta a térdét. A Juventus hívő hátvédje - Nicola Legrottagliea - még könyvet is írt megtéréséről és Istennel való életéről. Mint már említettem, nem vagyok nagy sportember, és talán nem lenne nehéz számba venni azokat a meccseket, amelyrket életem során láttam, de még soha nem tűnt fel, hogy a magyar válogatottat imádkozni láttam volna. Feltűnt viszont az, hogy legtöbbjük még arra sem veszi a fáradságot, hogy nemzeti imádságunkat - a Himnuszt - elénekelje, vagy legalább úgy tegyen, mint aki énekli. Nem hiszem, hogy a magyar csapatok számára a FIFA fenti döntése túlságosan megrázó lenne, hiszen - sajnos - eddig sem a pályán tett vallási megnyilvánulásaikról voltak híresek.

De ha már itt tartunk, mi a helyzet velünk? Vajon ha mi állnánk ott a pályán, mit tennénk? Eszünkbe jutna egyáltalán, hogy kinek a jóvoltából állunk ott? Egy-egy gól után vajon eszünkbe jutna égnek emelni a tekintetünk és megköszönni annak, aki valóban segített? Tegyük a kezünket a szívünkre! Mi mit tennénk?

Hiszen nap mint nap ott állunk mi is a focipályán. Csak a harc épp nem a labdáért folyik, hanem az életünkért: a megélhetésért, a karrierért, a családunkért, a házunkért... Tudjuk azt, hogy kinek a jóvoltából vagyunk ott, ahol épp vagyunk? Tudjuk, hogy kinek köszönhetünk mindent? És a hálaadás? És a bizonyságtétel? Eszünkbe jut vajon, hogy minden egyes apró siker után - legyen az egy jól megírt dolgozat, sikerrel elvégzett munka, vagy épp egy kellemes nap a családunkkal - égnek emeljük a tekintetünk, és hálát adjunk? Egyáltalán merjük-e az égre emelni a szemünk? Vagy zavar, hogy meglátnak? Zavar, hogy kilógunk a tömegből? Ha elrebegünk is egy rövid köszönetet, azt inkább majd este, otthon, csendes magányunkban, ahol senki nem lát.

Hol tart a mi hitünk? Fel merjük-e nyíltan vállalni Jézust? Vajon mi merünk imádkozni a focipályán?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 18., csütörtök,
Andrea , Ilma napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabados Tamás
„Hamis tanúbizonyságot ne tégy"
A külvilágot pedig - eddig azt hittem - nem érdekli, milyen az Isten.

Gondolkorzó

Pete Violetta
Segítség, kinek higgyek?
A vádlottak padján Máté, Márk, Lukács és János evangélisták hamis tanúzás vádjával

Bolyki János
Védőbeszéd az evangélisták mellett
Mi értelme volna teljesen egyező beszámolóknak, hogyha több nézőpont is lehetséges?

Szerkesztő
Mi talán mindenre emlékezünk?
Empátiám a az elkövetőkkel szemben

Szerkesztő
Se elvenni, se hozzátenni!
Fontos az az ióta is!

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Tanúk nélkül nincs házasság
Lezárul a kötelesség a kézjegyünkkel?

Gueth Péter
Kő mellé kenyér
Szikraként pattognak a szavak a szónok szájáról, a fülünkön be, majd onnan ki

Pete Violetta
Hallomásból vallomás
Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Elvhű élet és ítélet
Marx, Engels, Mózes és Jézus Krisztus

Kósa Balázs
Paradoxonok márpedig vannak
Sokan hiszik, hogy az Istenre, hitünkre vonatkozó állítások egyértelműek és világosak, logikailag következetes rendszert alkotnak és azt is kell alkotniuk.

Turcsik Ferenc
Nesze semmi, fogd meg jól
Az idők változnak, de az ámítók és az igazak nem

Turcsik Ferenc
Egy régi per margójára
Van, hogy vesztesz és nyersz, és van, hogy nyersz és vesztesz...

Mélység

Nagy László
Miről tanúskodik az életünk?
Ha a minareteken és a Csillagok háborúján át vezet az út.

Nagy László
A hazugság - hamis tanúzás
Mi az a motiváció, ami tanúvá tesz, és ki az a Tanú, aki felfedi?

Teljesség

Faragó Dávid
Ecce Testes! - Íme, a Tanúk!
Ott állunk a tömegben és kiáltjuk: Barabbást!

Bölcsföldi András
A tanú - Örök parafrázis
Amikor NEM állítja meg az atya kezében a tőrt angyali szózat

Sáry Pál
Jézus pere
A jogrendszer amely lehetővé tette a keresztre küldeni

Üzenet

Rusznák Emese
Tanúim lesztek!
Találkozások Vele

Szűcs Balázs
Egy egész szappan
Robbantás helyett szolgálat: ez a tanúság.

Sümegi Nóra
Edi, tanú gáborok között
Nem baj, ha nem tud róla...

Fodorné Ablonczy Margit
Vallomás a rossz útról
Beszélni kell, hogy más elkerülje

Dobóczky László
Különös tárgyalás
Tanúskodás a kábítószer ellen

Áthallások

Tóth Sára
Gömbvillám a plafonon
Zsidó menekültből karmelita szerzetes

Szerkesztő
Valaki járt a templomban...
... de mit láttak a szemtanúk?

Jeney Edit
Ben Hur - Hiányérzet egy film kapcsán
Különvélemény

Riport

Szerkesztő
Végh Tamás a bizonyságtétel gyakorlatáról
Kívül menni a kerítésen és elérni az embereket az utcán

Miklya Luzsányi Mónika
Média - hatalom
Hogyan gondolnak a mai magyar keresztyén média képviselői?

Kitekintés

Jéger-Pete Renáta
Isten a focipályán
Kinek jár a hálaadás a góljainkkért?

Miklya Luzsányi Mónika
Vele szentül élek
Egészen addig, amíg egy szakmai konferencián nem találkoztam valakivel, aki...

Dr. Szathmáry Béla
Tanúbizonyítás az igazságszolgáltatásban
Mi a lehetősége, felelőssége és joga annak akit ma beidéznek a törvény elé?

Látogatóink száma a mai napon: 6535
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57779264

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat