belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika

Iskola és tehetség

Önálló gondolkodásra a közoktatásban nincs módja, és az évek elteltével lassan igénye sem lesz.

A zseni nem(csak) fantasztikus intellektusától kivételes, hanem attól is, hogy másként gondolkodik, mint a többi ember. Ám ezzel együtt élni nem könnyű. Sem nekünk, sem nekik.

A tehetséges emberek  sokszor valóban nehezen illeszkednek be a társadalomba. Ennek alapja éppen az, hogy másként szemlélik a világot, mint az átlagember. Mivel a szokványos skatulyákból kilógnak, a megszokott, bejáratott pedagógiai módszerekre másként reagálnak, mint a többiek, meg nem értettségük legtöbbször már gyermekkorban elkezdődik, s kanosszájuk terepe igen sokszor éppen az a hely, ahol képességeiket felismerhetnék,  fejleszthetnék: az iskola.


Poroszos igában
A mai magyar közoktatási rendszer minden reform, újítási és jobbítási szándék ellenére bennragadt a lassan több mint száz éve idejétmúlt poroszos tanítási rendszerben, ahol a gyereket olyan használati eszközként kezelik, amelynek tudatába minél több ismeretet kell belegyömöszölni.  A gyerek - tárgy. Akkor működik jól, ha engedelmesen tűri a napi ismeretmennyiség bevitelét, azt gépies pontossággal feldolgozza, s a megfelelő időben minimális hibaszázalékkal visszaadja. A tudást alkalmaznia, a hétköznapi életgyakorlatba átültetnie, ritka kivételektől eltekintve, nem kell. Jól működő automataként végzi napi feladatát a betűvetés elsajátítástól az egyetem elvégzésig.  Önálló gondolkodásra a közoktatásban nincs módja, és az évek elteltével lassan igénye sem lesz.

A tehetséges gyerekek egy része viszont fiziológiásan sem képes azoknak az elvárásoknak megfelelni, amelyeket a mai iskolarendszer eléjük állít, hiszen ők a világot nem tantárgyakra és szakterületekre szabdalva látják, hanem globálisan szemlélik. Az Egyesült Államokban  már hosszú évtizedek óta vizsgálják a zsenik titkát, s a kutatók arra jöttek rá, hogy a tehetséges gyerekek információszerzése más, mint kortársaiké.

Köztudott tény, hogy az emberek zöme a bal agyféltekéjét használja inkább, vagyis az információk a bal agyféltékben kerülnek feldolgozásra, s a jobb agyfélteke csak később kapcsolódik be a problémamegoldásba. Náluk azonban a jobb agyféltekei dominancia hatására a problémamegoldás nem  elemzés útján történik, hanem egyfajta globális rálátás eredményeként jutnak el a végkövetkeztetésre.

Mi, hétköznapi emberek ezt szoktuk intuíciónak, ihletnek, sugallatnak, esetleg isteni szikrának hívni. Ám akárhogyan nevezzük is, annyi bizonyos, hogy önmagunktól (öntudatlanul is) eltávolítjuk azokat, akik másként érzékelik és szemlélik a világot. Nem értjük őket, tartunk tőlük, kiszámíthatatlannak ítéljük meg reakcióikat, s inkább elhúzódunk a közelükből.

Globálistól a specifikusig
Az amerikai pszichológusok kutatásai szerint a tehetség kibontakoztatásáshoz nem elég a jó adottság, szükség van olyan társadalmi-családi háttérre is, ahol a gyermek lehetőséget kap a globális ismeretszerzésre, hogy erről az alapról kiindulva később saját szakterületének legapróbb részleteibe is beáshassa magát, s ott kibontakoztassa kreativitását.

Kiemelkedő tudósok és művészek életrajzát elemezve William Thompson felfigyelt arra, hogy e jeles emberek egy részét gyermekként nem, vagy csak igen kevés ideig járatták iskolába. Az iskola helyett azonban olyan fejlesztő környezet vette őket körül, ahol kicsi koruktól kezdve lehetőségük volt kapcsolatba kerülni a művészetekkel, a magas irodalommal, zenével. A család sok esetben külön, sajátos nevelést biztosított a gyereknek, amelynek során a globális világlátástól indultak el az elemző gondolkodás felé, így a későbbiekben ők is képesek voltak mindkét féle gondolkodásmódot alkalmazni munkájuk során.

Ám ha a kiváló képességű gyereket iskolapadba kényszerítették, teljesítményük jóval alatta maradt a várt eredménynek. Ennek oka az, hogy ezeknek a gyereknek nem jelent feladatot, kihívást az iskolai munka, „fél kézzel" elvégzik, így nem is fektetnek bele különösebb energiát. Ha ez rendszeresen, napról napra megismétlődik, a személyiség automatikusan a kisebb ellenállás irányába mozdul el. Nem az elmélyült munka, a tudományos kutatás lesz számára a cél, hanem arra szocializálódik, azt tanulja meg, miként lehet a legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobbat kaszálni.

A változást követelő pedagógusok és kutatók a mai napig aktuálisnak tartják dr. Mihály Ottó nemzetközi hírű, Humboldt-díjas akadémikusunk 1988-ban tett megállapítását: A ma iskolája lerombolja a tanulók kíváncsiságát, intelligenciáját, eredetiségét, önálló gondolkodási képességeit, kiöli a tanulás iránti érdeklődésüket, ahelyett, hogy segítené az önálló, belső motívumokkal rendelkező önértékelésre és önellenőrzésre képes személyiség kialakulását. A diákokat permanens infantilis függőségben tartja, mindent elkövet az autonóm személyiség létrejöttének megakadályozására."

A zsenik hazája
Ebből a szempontból (is) igen aggasztóak  a magyar közoktatási viszonyok, hiszen a statisztikai adatok azt bizonyítják,  a legmagasabb IQ-val rendelkező diákok több mint fele(!) saját képességei alatt teljesít.  A helyzet egyre rosszabb lesz, mivel az informatikai robbanás hatására a tehetség gyakorlati tartalma kicserélődött, s ezt képtelen felismerni a közoktatás. Mára felértékelődött az információk gyors feldolgozásának képessége, vizuális ismeretszerzés útján nagyon sok információhoz juthatnak azok is, akiknek intellektuális képességeik gyengébbek. A lexikális ismeretek fejbentartása egyre kevésbé válik fontossá, a hangsúly áttevődött az alkalmazására, a gyors és pontos átlátóképességre, az összefüggések villanásnyi felismerésére.  A helyzetek gyors felfogása, értékelése, a hatékony szervezési képességek, a jó kommunikációs készség sokkal inkább biztosíték a sikerre és a kiemelkedő eredmények elérésre, mint azok a hagyományos képességek, amelyeket a mai napig megkövetel az iskolarendszer.

Egy szingapúri közgazdász, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, boldogan rázta meg a kezem: „Ha nálunk tizedannyi zseni lenne, mint maguknál, az országunk tízszer olyan gazdag lenne, mint most."- mondta. Csak mosolyogtam, és reménykedtem, hogy nem kérdez rá, mennyi most nálunk a GNP.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Gondolkorzó

Pete Violetta
Különcök a lelkészgyerekek?
Lelkészszülők áldott jó, vagy átkozottul konok gyermekei

Hegedűs Dorottya
Muszáj tökéletesnek lennem!
Egy lelkészgyerek felismerései

Katona Viktor
Szakma ez is
Lelkészgyermek vagyok, de még nem nősülök

Ráczné Édes Jolán
Bonyolultabb a kép, mint hinnénk
Rászedtél Uram, s én hagytam, hogy rászedj.

Katona Viktor
Utánlövés: Keresni a jézusit
Meddig szabad elmennünk a kritikával?

Ágostonné Szőcs Anna
Nem azért mert lelkészcsalád vagyunk, hanem azért, mert hívő család vagyunk!
Ha a többi gyerek felé is nagyok volnának az elvárások, talán kevésbé lennének különcök

Felszín

Rusznák Emese
Bábu vagy, vagy játékos...?
Most kimaradsz egy körből, hogy megismerd a játékszabályokat.

Nagy László
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket
Talán be kellene iratkozni egy olyan iskolába, ahol a kisgyermekek a tanárok, ami az ő szellemiségük szerint a játszótársat jelenti.

Szűcs Balázs
Hagyd meglepni magad!
„Az édesanyámtól kaptam az első gitáromat. Biciklit szerettem volna, de arra nem futotta." (Elvis Presley)

Magasság

Turcsik Ferenc
Tabula rasa, avagy a semmi is valami
A tiszta lap nem érdem, hanem ajándék.

Gueth Péter
Beavatás
Egyes helyeken a gyermekekből felnőttek lesznek

Mélység

Kovách János
Az elveszett gyermekkor
Anya helyett pszichoanalitikus viszi a bölcsibe a minifelnőttet.

Tóth Sára
Gyermetegség és gyermekség
A kereszténység infantilis változatban otthonos, komfortos, de igen szűkös világot kreál a híveknek

Teljesség

Szabó István
Ami lényeges
Fontos dolgok köré szervezed az életed?

Jeney Edit
„Ha olyanok nem lesztek…”
Mint aki bátran az óvó kezek közé ugrik.

Pete Violetta
Családi fotó
Kinek a hithőse lehetsz?

Üzenet

Nagy László
Elhagyva és befogadva
Hogyan vezessem vissza a „felnőttet" a befogadott, elfogadott gyermekség élményéhez?

Dobóczky László
Gyermekorom elvárásai
Úgy éreztem magam, mint egy plüssmaci, akit csak akkor tesznek odébb, ha le akarják alatta takarítani a polcot.

Turcsik Ferenc
Rosszcsont kölök
Hogyan is lehetne bűnös ez az ártatlan gyermek?

Áthallások

Szerkesztő
„Visszaöregedett a saját gyermekkorába"
A király, akit csecsemőként nem fogadott be senki, s akit gyermeki szent öregként sem fogadnak be sem a jobb, sem a bal oldalon állók.

Hegedűs Márk
Hetedik Mennyország
Egy sorozat arról, hogy a legaktuálisabb problémákra is léteznek keresztyén válaszok.

Szerkesztő
„Felnőtlen gyermekkor”
Kicsiből naggyá, nagyból kicsinnyé

Riport

Szerkesztő
Fiam, ez itt a Parókia, nem a Sziget!
Akiknek a gyülekezeti terem a gyerekszobájuk

Hegedűs Márk
Gyermekkor a parókián
Előnyök és hátrányok, melyek a lelkész-gyerek-szobából jönnek

Miklya Luzsányi Mónika
Gyermekmentés a földi pokolból
Vannak, akik az általunk elképzelhető világon túlról jöttek

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Iskola és tehetség
Önálló gondolkodásra a közoktatásban nincs módja, és az évek elteltével lassan igénye sem lesz.

Bölcsföldi András
Tiszta hangok
A gyermek, akinek még nincs semmije, nem tud mást adni, csak magát.

Látogatóink száma a mai napon: 5414
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45522554

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat