belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika

Áldozati formák

Ahogyan az isteneket békítgették és ahogy Isten megbékéltetett

Az áldozathozatal végigkíséri az emberi kultúra történetét. Áldozatok nélkül nem lehetett elnyerni az istenek kegyét, biztosítani a jó termést vagy a csata pozitív kimenetelét. Mert az istenek kedvelik az áldozatokat, s azt sem bánják, ha időnként embervér folyik oltáraikon.



Áldozati bárányok, tulkok, galambok
A görög-római kultúrában az áldozati állat kiválasztásánál fontos volt, hogy melyik isten oltárán kívánták a feláldozni ökröt, a bárányt vagy netán a galambot. Poszeidónnak, ki hullámlovain vihart korbácsolva járta be tengereket, bikát vagy lovat, Démétérének, a földművesek istennőjének disznót áldoztak, a szépséges Afroditének pedig galamb járt. Zeusznak, az istenek atyjának bikát kellett áldozni, s nem is keveset: az olimpiai játékok kezdete előtt pontosan százat. Nagyobb, állami ünnepekkor is százszámra ölték le Zeusz oltárain a bikákat és tulkokat. Az áldozat ilyenkor persze nem csak az isteneket és papokat, hanem a meghívott sokaságot is táplálta, mivel csak a halotti és az engesztelő áldozatok idején kellett elégetni a teljes áldozati állatot. Egyéb alkalmakkor a legjobb falatokat, vagy éppen a jóslásra felajánlott szerveket égették el az istenek oltárain, az áldozatra bemutatott állat húsa pedig az ünnepi lakomát gazdagította. Az áldozathozatal ünnepi rítusának fényét nem csak a papok, és az áldozathozó tiszta, fehér ruhája emelte, hanem a virágkoszorúk is, amelyet viseltek, s amivel megkoszorúzták magát az állatot és sok esetben az oltárt is. A virágkoszorúk az illatáldozat eszközeként voltak jelen a szertartáson.

Kánaáni állapotok
Az Ószövetségben is jelentős szerepe van a véresáldozatnak, sőt utalásokat találunk az emberáldozat emlékeire is, amely a korabeli kánaáni népeknél gyakori szokás volt. A múlt évben fedeztek fel például i. e. 2300-ból az akkori Uruk város maradványai között egy megdöbbentő leletet, amely minden bizonnyal egy szakrális kivégzés emlékére utal. Joan Oates, a Cambridge-i Egyetem Régészeti Intézetének munkatársa szerint a fej nélküli csontvázak egészen különös pozícióban feküdtek, mintha haláltáncot jártak volna. Az áldozatok nagy valószínűséggel valóban táncosok vagy akrobaták lehettek, akiket a szertartás végével lefejeztek, hogy valamiféle természeti katasztrófától megmentsék Uruk városát.
A régészeti leletek tanúsága szerint a gyermekáldozat szokása igen elterjedt volt a Földközi-tenger vidékén. 1921-ben például Karthagóban egy templom feltárásakor több mint 300 csecsemő maradványait tartalmazó urnákat találtak. A régészek és a teológusok a mai napig vitatkoznak arról, miként is kerültek a gyermeki maradványok a templomba. Az urnák jobbára „tömegsírok”, egy edényben több gyermek csontjait is megtalálták, ami arra utal, hogy nem a szülők kérésére történt a temetés. Egyik feltételezés szerint abortuszban elhalt magzatok maradványait tartalmazzák az urnák, ám a kor szokásait ismerve valószínűbbnek tűnik, hogy gyermekáldozatról lehetett szó. Ezt az érvet alátámasztja az irodalom is. Egy karthagói monda ugyanis megemlékezik arról, hogy Malchus, Karthago i.e. 310-ben élt zsarnok királya nem csak saját fiát, hanem az ellene szegülő családokból 200 gyermeket is feláldozott Moloch oltárán.
A Moloch-tisztelet és a gyermekáldozat a kánaáni népeknél is szokás volt. Az Ábrahám-korabeli házak alapzatában, a küszöb alatt nem egyszer találtak gyermekcsontvázat. A kutatók úgy vélik, hogy a család biztonságát, sikeres gazdasági előmenetelét próbálták az elsőszülött gyermek feláldozásával biztosítani a szülők. Ismerve a körülményeket nem csoda hát, hogy a mózesi törvények olyan szigorúan körülírják és meghatározzák a véresáldozat módját, és szigorúan megtiltják az ember- és a gyermekáldozatot.

Bennszülött szertartások
Talán éppen ez lehet az oka, hogy a véresáldozatra úgy gondolunk, mint egy ókori szertartásra, s eszünkbe sem jut, hogy az emberáldozat jelentősége egészen a huszadig század elejéig fellehető volt a világon.
Amerika felfedezése után a krónikások döbbenten számoltak be a közép- és dél-amerikai indián kultúrák emberáldozatnak nevezett mészárlásairól, amelyek sokszor döbbenetes méreteket öltöttek. Az inkák és az aztékok külön szertartás keretében mutattak be emberáldozatot a templomban vagy egy hegytetőn. Az aztékoknál az emberáldozatok rendszeresek voltak, elsősorban a Nappal azonosított hadisten tiszteletére mutatták be. Időnként kifejezetten e célból indítottak hadjáratokat is. Az inkák és a maják válsághelyzetben ajánlottak fel emberáldozatot az isteneknek, s ez a szokás egészen az európai hódításokig tartotta magát. Melanéziában viszont a pápua törzseknél még a 20. század elején is megfigyelhető volt a kannibalizmus és az emberáldozat. Korabeli leírások megerősítik, hogy a szertartás során az áldozat bizonyos szerveire volt csak igazán szükségük. Ez gyakran a szívet jelentette, amelyet vagy kitéptek, vagy egy megszentelt obszidián késsel metszettek ki a még élő áldozat mellkasából.

Királyáldozat
Európában a kelta kultúrában volt megfigyelhető a királyáldozat szokása, amelyre utalást találunk a honfoglaló magyarok életében, de a Bibliában is. Dümmerth Dezső, az Árpád-ház neves kutatója szerint Álmos mint a magyar nemzetségek vezetője azért nem léphette át a Vereckei-hágót, mert fel kellett áldoznia magát a honfoglalás sikeréért. Dümmerth állításai szerint Mózes hasonló okokból nem léphetett be Kánaán földjére.
Hogy a történészprofesszornak mennyiben van igaza, nehéz eldönteni. Azt azonban tudjuk, Isten kegyelmének elnyeréséhez immár kétezer éve nincs szükség véresáldozatra. A Királyok Királyának vére ugyanis örökre lemosta a bűneinket.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Jelen vagyok
Ott voltak és megélték - ott vannak és megélik még ma is

Gondolkorzó

Tóth Sára
Önpusztítás vagy önátadás?
Odaszántság és mártíromkodás között néha elmosódnak a határok

Felszín

Detzky Panni
Böjt személyesen
Koplalás és kopogtatás, lelki méregtelenítés?

Turcsik Ferenc
Hajszálnyi...
Nüánsznyi eltérések - hatalmas különbség

Magasság

Nagy Dávid
Áldozzunk a tudomány oltárán?!
Amikor beszorulunk az etika és a logika közé

Nagy Dávid
Apokalipszis most?
Honnan tudjuk, hogyha már a végét járjuk…

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (4)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Bella Péter
Rettegés és fájdalom házon belül
Köztünk élő áldozatok – a családon belüli erőszakról

Teljesség

Juhász Ábel
Az „áldozat" etimológiája
Egy szó, és minden, ami mögötte van

Thoma László
Utunk a kereszt felé
Harminc ezüstpénztől az örök életig

Üzenet

Detzky Panni
Jellé válni
Isten és az Ő abszurd szeretete a Via Dolorosán

Makay László
Önfeláldozásból dicséretes
Botorkálunk a kézmosóvíz felé

Thománé Szikora Anita
Szeretsz engem?
Az sohasem volt kérdés, hogy Jézus szereti-e Pétert...

Áthallások

Szakács Gergely
A Hattyú halála
Balerinatánc borotvaélen

Miklya Zsolt
Alma és fája
Áldozat és evangélium groteszk dán filmnyelven

Tóth Sára
Az "Emberek és Istenek" című filmről
„Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék"

Réz-Nagy Zoltán
Egy ajándék kisplasztika, mely az áldozat és megváltás titkát hordozza
Jézus kezébe adni Ábrahám hitét

Czapp Enikő
Kinek a keze festi meg az istenképedet?
Dzsida és az ő Krisztusa

Kitekintés

Czapp Enikő
„Húsvét, amely minden hívőket megszentel"
Így ünnepel az ortodoxia

Miklya Luzsányi Mónika
Áldozati formák
Ahogyan az isteneket békítgették és ahogy Isten megbékéltetett

Miklya Luzsányi Mónika
Életáldozat
125 éve született Molnár Mária. Szolgálatára emlékezünk.

Kedvek Vera
Madárlátta ölelés
Magyar reformátusnak lenni – Svédországban

Látogatóink száma a mai napon: 157
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206589

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat