2011. április
34. szám
Koplalás és kopogtatás, lelki méregtelenítés?
Elhatároztam, hogy idén böjtölni fogok. Minden évben elhatározom.
Ezzel indul, de sokszor itt véget is ér, mert az én erőm kevés hozzá. Kiszámoltam, hogy mikor kezdődik a negyven nap. Aztán megtudtam, hogy hivatalosan már régebb óta tart, mert a vasárnap nem számít. Isten is megpihent a hetedik napon, bár Jézus egyszer sem tért vissza a sivatagból, csak miután a sátán megkísértette. Gondoltam, én is egyben szeretném inkább csinálni, de akkor már nem is volt más választásom, mert „hibásan" kezdtem.
Milyen a jó böjt?
Napok óta ezen elmélkedem.
És ki mondja meg, hogy milyen?
Azt hiszem, egyikünk sem hivatott erre válaszolni, csak maga az Úr Isten.
A kérdés inkább az, hogy miért böjtölök? Mi miatt döntsek úgy, hogy meghatározott időszakra lemondok bizonyos dolgokról? Egyáltalán csak a lemondásról szól?
Ezernyi kérdés visszhangzik a pusztában...
Sokan sokféleképpen értelmezik. A legtipikusabb félreértés, hogy egyszerűen az ételmegvonás a lényege. Ezt a felfogást erősítik azok a divatos kifejezések, amelyek a fitness-wellness iparban használatosak. A Google kereső segítségével például a következő fogalmakkal találkozhatunk a téma kapcsán: léböjt, zöldség-böjt, méregtelenítő böjt, szociális böjt, klíma-böjt és még folytathatnám a sort. Csoda, hogy nem értjük?
Azt hiszem, csak arról beszélhetünk hitelesen, ahogy ki-ki személyesen megéli, mert talán a válasz, vagy inkább a kérdés, ami igazán a sajátom, magában az aktusban rejtőzik. Számomra az Istenre figyelés ez az időszak, és szorosabb közösség a Teremtőmmel. Az a vágy ölt testet ilyenkor bennem, hogy egészen közelről szerethessem az Urat, ahogyan csak olyan valakit lehet, aki mélységesen jól és belülről ismer, mert a lényem része.
A lemondás nem rólam szól, mert mindaz, amit magam mögött hagyok, az ó-emberem csupán, hanem egy magasabb célra irányul és fölfelé nézek. Ha a háborgó tengerre meredek, elkezdek süllyedni, mint Péter, amikor a vízen járt. Márpedig a tenger ott van és háborog és nem, nekem sem megy. Nem én vagyok az, aki böjtöl. Isten Fia böjtöl bennem és készül a szolgálatára, de ez sem automatikus.
Amíg nem leszek üres kehely, csak hálni jár belém a Lélek. Ami tele van, azt mi vagy ki is tölthetné be? A misztériumot keresem, újra élem a húsvéti ünnepkört, a halált és a feltámadást minden évben. Magamba fogadom és elengedem, lélegzem, élek. Az egész kereszténység az azonosulásról szól. „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét és kövessen engem!" (Lk. 9,23) - mondja Jézus.
Mi a keresztem? Azt kell hogy feladjam, ami nélkül úgy érzem, nem tudok élni! Pontosan azt a dolgot teszem az oltárra, és végül eljutok a mélypontra, mert már nem marad semmim, és én magam fekszem oda. De nem, ezt soha nem érhetjük el, erre csak az Emberfia képes! „Mi, keresztyének" pedig botladozva, jobbra-balra letérve, hátra-hátra tekintgetve követjük, de Ő mégis újra és újra felemel és magához von, egészen közel. Nem érdemeljük meg, de nem is azért, hanem mert végtelenül, felfoghatatlanul szeret bennünket.
Akkor a követés önsanyargatás, vagy csoda? Isten feláldozta a saját Fiát a kereszten, értünk. Hogyan tehette? És nekem mi a motivációm, amikor megpróbálok túllépni saját magamon, a határaimon? Egy negatív én-kép? Kritikák? Megfelelési vágy? Szeretethiány? Az Isten alakú űr? Igen, azt hiszem az, amire a mindennapi élet annyi megoldást kínál, hivalkodó, hamis kerülőutakat. Krisztus pedig csendesen kopogtat az ajtómon, és sóvárogva várja, hogy Vele vacsoráljak.
Szeretném újra élni a negyven napot, a pusztai vándorlást, Jézus elcsendesedését, amíg csak Édes Atyjára figyelt, a megéhezést, a három kísértést, mindent. Tudom, hogy nehéz lesz, már most is az, pedig még csak az elején járok! Ráadásul a szabályokat magam állítottam föl, hogy miről akarok lemondani. Isten szabadságot adott nekem. Érzem, másképpen nem lehet enyém a titok, és nem találom meg a kérdéseimre a választ.
Meg kell tennem, bizonyosságom van, mindig csak egy kis lépés előre a jelenben. Vak hit, ugrás a semmibe. Bizalom valakiben, aki jóval hatalmasabb, akihez képest csak egy hangya vagyok, és bármikor elpusztíthat, de nem teszi. Miért is tenné, hiszen oly nagy örömmel alkotott? Gyönyörködik bennem, nem azért, amilyen vagyok, hanem azért, aki vagyok, a gyermeke, és Jézus a fivérem, az édes testvérem. Van bennünk valami, vagy inkább valaki közös, a Lélek.
Ő az, aki Teutánad vezet utamon, Uram és köszönöm, hogy többé nem kell eltévednem, sem tegnap, sem ma, sem holnap, sem az örökkévalóságban!
Detzky Panni
2. Detzky Panni - 2011-04-18 10:58:39
Köszönöm szépen és Istennek is!
Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!
BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ
Szerkesztő
Jelen vagyok
Ott voltak és megélték - ott vannak és megélik még ma is
Tóth Sára
Önpusztítás vagy önátadás?
Odaszántság és mártíromkodás között néha elmosódnak a határok
Detzky Panni
Böjt személyesen
Koplalás és kopogtatás, lelki méregtelenítés?
Turcsik Ferenc
Hajszálnyi...
Nüánsznyi eltérések - hatalmas különbség
Nagy Dávid
Áldozzunk a tudomány oltárán?!
Amikor beszorulunk az etika és a logika közé
Nagy Dávid
Apokalipszis most?
Honnan tudjuk, hogyha már a végét járjuk…
Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (4)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról
Bella Péter
Rettegés és fájdalom házon belül
Köztünk élő áldozatok – a családon belüli erőszakról
Juhász Ábel
Az „áldozat" etimológiája
Egy szó, és minden, ami mögötte van
Thoma László
Utunk a kereszt felé
Harminc ezüstpénztől az örök életig
Detzky Panni
Jellé válni
Isten és az Ő abszurd szeretete a Via Dolorosán
Makay László
Önfeláldozásból dicséretes
Botorkálunk a kézmosóvíz felé
Thománé Szikora Anita
Szeretsz engem?
Az sohasem volt kérdés, hogy Jézus szereti-e Pétert...
Szakács Gergely
A Hattyú halála
Balerinatánc borotvaélen
Miklya Zsolt
Alma és fája
Áldozat és evangélium groteszk dán filmnyelven
Tóth Sára
Az "Emberek és Istenek" című filmről
„Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék"
Réz-Nagy Zoltán
Egy ajándék kisplasztika, mely az áldozat és megváltás titkát hordozza
Jézus kezébe adni Ábrahám hitét
Czapp Enikő
Kinek a keze festi meg az istenképedet?
Dzsida és az ő Krisztusa
Czapp Enikő
„Húsvét, amely minden hívőket megszentel"
Így ünnepel az ortodoxia
Miklya Luzsányi Mónika
Áldozati formák
Ahogyan az isteneket békítgették és ahogy Isten megbékéltetett
Miklya Luzsányi Mónika
Életáldozat
125 éve született Molnár Mária. Szolgálatára emlékezünk.
Kedvek Vera
Madárlátta ölelés
Magyar reformátusnak lenni – Svédországban
Látogatóink száma a mai napon: 3635
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59725124
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
1. Bereczky Zita - 2011-04-07 10:29:45
Jó volt olvasni a böjtre vonatkozó értő írást. Megállapításai a XXI. sz. ember kusza életében irányt mutathatnak. Szomorú, hogy a ma embere nem tud, vagy nem akar meditálni az élet fontos dolgairól - ilyen pédául a böjt is és a velejáró Isten általi megújulás -, inkább megmarad a felszínesség mellett, mert az nem késztet önvizsgálatra.
További az emberiség számára hasznos gondolkozást és annak publikálását kívánom.