2011. április
34. szám
„Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék"
Ritkán látni „vallásos" filmet, ami jó. És ami áttöri az egyházi szubkultúrát. Ilyen Xavier Beauvois 2010-ben Cannes-i nagydíjat nyert filmje, az Emberek és Istenek. Még a Magyar Narancs is elismerőleg írt róla. És valóban nagy öröm egy magas színvonalú és a tágabb kultúrának is kommunikálni képes filmet látni arról, ami a keresztény élet központja kellene hogy legyen: a tanúságtételről, adott esetben akár áldozatig, sőt, mártírhalálig elmenően.
A film igaz történeten alapszik: 1996-ban az algériai Tibhirine-t iszlám szélsőségesek támadták meg, és máig kiderítetlen módon meggyilkoltak hét francia ciszterci szerzetest. A két túlélő közül az egyik, az igen idős Jean Pierre testvér nemrég interjút adott a Le Figaro napilapnak.
A film túlnyomó része a szerzetesek mindennapi életét, munkáját és a helyiekkel való kapcsolatát kíséri végig - visszafogott, egyszerűségükben is tökéletesen megkomponált képekben meditatív mélységgel tárja elénk a mindennapok szentségét. Ez pedig rendkívül fontos teológiai igazságot is közvetít a keresztény életáldozat természetéről. Ebben az életben előfordulnak kivételes, nagy, olykor halálig menő áldozatok, ám az ilyen, akár életet is veszélyeztető döntés akkor hiteles, ha szerves folytatása a mindennapok csendes, nem látványos odaadásának, a mindennapi feladatokban való helytállásnak. A szerzetesek maguk termelik meg élelmüket, mézet készítenek, amit eladnak a piacon, látjuk őket traktoron, konyhában és betegápolás közben. Békésen élnek együtt a falusiakkal: a missziónak nem a „térítő" változatát képviselik, egyszerűen csak sugározzák közöttük a krisztusi béke és szeretet szellemét (ami önmagában is óriási dolog, ha arra gondolunk, milyen ellentmondásos egy francia keresztény szerzetesközösség léte egy muzulmán országban, amely a hatvanas években szabadult fel a francia gyarmatosítás alól). A rendfőnök, Christian (aki eredeti nevén szerepel a filmben) művelt, érzékeny ember, rendszeresen tanulmányozza a Koránt, igyekszik megérteni a muzulmán vallásos lelkületet, az idős orvos szerzetes pedig éjt nappá téve szolgálja, gyógyítja a környékbelieket.
A film legnagyobb vívmánya az, hogy sikerül éppen vívódásukban, emberi gyengeségükben megmutatni a szereplőket. Amikor a zavargások megkezdődnek, nagyon megijednek, és a távozáson gondolkodnak - maga a kormány is erre kéri őket. - Nem tudjuk, meddig maradunk - mondja az egyik szerzetes a falusiaknak. - Olyanok vagyunk, mint a madár az ágon, nem tudjuk, mikor repülünk tovább. - Nem így van - válaszolja az idős muzulmán asszony. - Ti vagytok az ág, és mi a madár.
Arcjátékból, rövid párbeszédekből nyolc ember jellemrajza tárul elénk a filmvásznon, akik gyarlók, betegek, ijedősek, mint akármelyikünk. Látjuk gyötrődésüket, és tökéletesen meggyőző, amikor a végső döntés meghozatalára összeülve mind, azok is, akik egyértelműen a távozás mellett voltak, egymás után a maradás mellett döntenek. „Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék" - mondja egyikük. Ennél jobban nem is lehetne megfogalmazni a keresztény áldozathozatal lényegét. Kísérheti halál és fájdalom, kísérheti az önző ego agóniája, mégis, egy mélyebb szinten beteljesedése annak az „igazi önmagamnak", amely az eseménytelen mindennapok során fokozatosan eggyé válik Krisztussal.
Szerkesztő
Jelen vagyok
Ott voltak és megélték - ott vannak és megélik még ma is
Tóth Sára
Önpusztítás vagy önátadás?
Odaszántság és mártíromkodás között néha elmosódnak a határok
Detzky Panni
Böjt személyesen
Koplalás és kopogtatás, lelki méregtelenítés?
Turcsik Ferenc
Hajszálnyi...
Nüánsznyi eltérések - hatalmas különbség
Nagy Dávid
Áldozzunk a tudomány oltárán?!
Amikor beszorulunk az etika és a logika közé
Nagy Dávid
Apokalipszis most?
Honnan tudjuk, hogyha már a végét járjuk…
Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (4)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról
Bella Péter
Rettegés és fájdalom házon belül
Köztünk élő áldozatok – a családon belüli erőszakról
Juhász Ábel
Az „áldozat" etimológiája
Egy szó, és minden, ami mögötte van
Thoma László
Utunk a kereszt felé
Harminc ezüstpénztől az örök életig
Detzky Panni
Jellé válni
Isten és az Ő abszurd szeretete a Via Dolorosán
Makay László
Önfeláldozásból dicséretes
Botorkálunk a kézmosóvíz felé
Thománé Szikora Anita
Szeretsz engem?
Az sohasem volt kérdés, hogy Jézus szereti-e Pétert...
Szakács Gergely
A Hattyú halála
Balerinatánc borotvaélen
Miklya Zsolt
Alma és fája
Áldozat és evangélium groteszk dán filmnyelven
Tóth Sára
Az "Emberek és Istenek" című filmről
„Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék"
Réz-Nagy Zoltán
Egy ajándék kisplasztika, mely az áldozat és megváltás titkát hordozza
Jézus kezébe adni Ábrahám hitét
Czapp Enikő
Kinek a keze festi meg az istenképedet?
Dzsida és az ő Krisztusa
Czapp Enikő
„Húsvét, amely minden hívőket megszentel"
Így ünnepel az ortodoxia
Miklya Luzsányi Mónika
Áldozati formák
Ahogyan az isteneket békítgették és ahogy Isten megbékéltetett
Miklya Luzsányi Mónika
Életáldozat
125 éve született Molnár Mária. Szolgálatára emlékezünk.
Kedvek Vera
Madárlátta ölelés
Magyar reformátusnak lenni – Svédországban
Látogatóink száma a mai napon: 2143
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57801442
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.