belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika

Gyermekbántalmazás a szomszédban?

Erőszak a családon belül – Szarka Miklós válaszol

Karácsony, gyertyafény, mosoly az arcokon. Ám sok helyütt a gyerek számára rettegést jelent minden otthon töltött pillanat.



A borsodi gyermekgyalázási ügy felkavarta a közvéleményt. Pedig jóval több ilyen eset létezik a környezetünkben is, mint amennyit el tudunk képzelni. „Normális ember nem csinál ilyet!” – ez az első reakciónk, ha családon belüli szexuális erőszakról hallunk. Ezt gondoltam magam is mindaddig, amíg pályakezdő pedagógusként férjemmel együtt falura nem kerültünk tanítani. A házunk nyitott volt a gyerekek előtt. Téli estéken gyakran körbeültük a cserépkályhát, rég elfeledett népdalokat énekeltünk, vagy gyöngyöt fűztünk, mézeskalácsot sütöttünk, nemezeltünk. De az is előfordult, hogy csak hallgattunk velük együtt, s némán kortyoltuk a kakukkfűteát.
Ahogy ez lenni szokott, a szomszédék két alsó tagozatos kislánya mindig ott nyüzsgött körülöttünk. A szülőkkel is jóban voltunk. Kívülről – a szomszédból – rendezett, kifejezetten dolgos, jól szituált család benyomását keltették, ahol jobbára az anya gondozza a gyerekeket, ám az apa is rajongásig szereti lányait. Kitti, a nagyobbik lány erősen ragaszkodott hozzám, minden gondját, baját, problémáját megosztotta velem.
Csak egyet nem. A legsúlyosabbat. Azt, hogy az apa rendszeresen zaklatja őket szexuálisan. Óvodások voltak a lányok, amikor először mutatott nekik „új játékot”, ám ahogy nőttek a gyerekek, a helyzet egyre rosszabb lett. Kittiből akkor tört elő a sok éven át leplezett szenvedés és megaláztatás, amikor megszületett saját kislányunk, s látta, hogyan bánik a férjem a gyerekkel. Kezdetben érthetetlen, hisztériás sírógörcsök lepték meg, míg aztán kibukott a titok: apja rendszeresen orális erőszakot követ el rajta és a kishúgán is.
Be kell vallanom: először én sem akartam hinni neki. Kamaszos képzelgésnek gondoltam, apakomplexusnak, titkos bosszúnak a szülőkkel szemben. De azután figyelni kezdtem a férfi viszonyát a lányaival, és így már láthatóvá váltak a jelek. S éjszakákon át vádoltam magam, miért is nem figyeltem fel rájuk hamarabb.

Miért nem vesszük észre?

A borsodi gyermekgyalázási ügy kapcsán is felmerül a jogos kérdés: miért nem vette észre a környezet hamarabb a bajt? Miért kellett apró gyerekeknek éveken át(!) szenvedniük, míg végre megszületett a feljelentés a brutális szülők ellen?
A kérdés természetesen sok összetevős. Először is féltjük a kialakult, fixálódott képeinket, elsősorban a család- és énképünket. Ez lehet az oka annak, hogy sokszor közeli hozzátartozók sem észlelik a problémát. Mert az ember leginkább önmagát félti, hárít, amíg csak lehet. Kitti édesanyja, Klári is teljesen összetört, amikor a lányok szembesítették a valósággal.
„Egy szörnyeteghez mentem férjhez…” – ennyit tudott csak maga elé suttogni, s láttam a tekintetén, hogy abban a pillanatban porrá váltak a közösen töltött évek, semmivé lettek a családi képek a falon, negligálódott minden közös emlék. S hogy felmerültek a kérdések, az önvád is:
„Ki ez az ember, akivel több mint egy évtizede minden éjszaka megosztottam az ágyamat, az utolsó falat kenyeremet, akivel eddig jóban-rosszban együtt voltunk? És ki vagyok én, milyen asszony, milyen anya, aki annyira nem volt képes, hogy észrevegye a szeme előtt zajló tragédiát, hogy meghallja gyermekei néma kiáltását?”
A tragédia azért is tudódik ki nehezen, mert a gyerekek nem mernek szólni, védelmet kérni.
„Miért nem szóltatok nekem?” – kérdezte azon a délutánon lányait Klári is, s csak hallgatás volt a válasz. A gyerekek nem szóltak a felnőtteknek, mert nem szólhattak. Sokáig nem is gondolták, hogy a kezdeti, a gyerek számára is kellemesnek tűnő perverz játékok tilosak. Apjuk egyébként is mestere volt annak, hogy a markában tartsa a lányait, szégyenérzetet keltsen bennük, s ezzel hallgatásra kényszerítse őket. A gyermek viszont még akkor is szereti az apját és ragaszkodik hozzá, ha annak brutalitása kézenfekvő. Kitti és húga is ösztönösen védte az apját, pusztán azért, mert szerették őt, s nem tudták elképzelni, hogy széthullhat a családjuk.
A hallgatás harmadik oka a félelem a közvéleménytől, a pellengértől. Kittiék ügyének is híre ment, s teljes megdöbbenésemre a falu a férj pártját fogta. Mert a „Géza egy rendes ember!", a gyerekek beszélnek össze-vissza, Klári meg felhasználja a legapróbb ürügyet is, hogy azt a szép nagy házat megszerezze. Hiába volt gyermekvédelmi vizsgálat, hiába nyilvánították bűnösnek az apát, hiába kapott büntetést, hiába vonták meg tőle a gyerekek láthatását. A falu senkinek sem hitt. A lányokon és az anyjukon életük végéig ott a lemoshatatlan stigma. Sokszor még ma is, húsz év után is beszólnak nekik az utcán. S ők leszegett fejjel járnak, mintha ők lennének a bűnösök.

Miért nem tesznek valamit a hivatalos szervek?

Mert előfordul, hogy ők is tehetetlenek.
Nemrégiben egy gyermekmentési üggyel foglalkoztam. Egy lelkészcsalád átmenetileg magához fogadott egy testvérpárt, akiknek szülei prostituált maffiának dolgoztak. A kisfiúk óvodás korúak voltak, amikor sikerült kimenteni őket a maffia karmai közül. Valószínűleg a gyerekeket is prostituáltként dolgoztatták. A nagyobbik fiú, Marci öt évesen képzett bűnözővé vált: lopásoknál, rablásoknál segédkezett.
A nevelőanya elmondása szerint a hatóságok évek óta tudnak a határ menti városban zajló prostituáltkereskedelemről, ám érdemi lépést nem tudnak tenni. A maffia vezetői többször halálosan megfenyegették a helyi rendőröket, védőnőket, gyermekvédelmiseket. A kisvárosban a mai napig is tudja mindenki, hogy ha a maffiafőnököknek baja esik, akkor elindul a bosszúhadjárat. Éppen ezért nem mer szólni senki semmit. Mindenki tudja, mi történik a szépen festett házban, a redőnyös ablakok mögött, mégis tehetetlenek a hatóságok. Nincsenek áldozatok, nincsenek feljelentések, nincsenek tanúk. Csak félelem és rettegés van. Több szervezet összefogására, összehangolt, titkos akcióra volt szükség ahhoz is, hogy a két kisfiút kimentsék a bűnbandából. Marci és Miki számára először Magyarországon kerestek befogadó családot. A hatóságok azonban tartottak attól, hogy a bűnszövetkezet tagjai megtudják a gyermekek hollétét, s bosszút állnak a nevelőszülőkön, ezért a gyerekeket kénytelenek voltak külföldön elhelyezni.
Ez a történet nem Szicíliában, nem New Yorkban játszódik a múlt század elején, hanem Magyarországon, az új évezred első évtizedében, alig párszáz kilométerre tőlünk. Jó lenne, ha meglátnánk azt is, hogy csendes kisvárosaink kültelki iskoláiban is zajlanak hasonló események. Talán annyira nem durvák, mint Marci és Miki története. Talán nem nemzetközi bűnbandával állnak szemben a pedagógusok, a hivatalnokok, csak a helyi klánnal, vagy a falu szájával, mint Kittiék esetében. A gyermekbántalmazók elleni feljelentések mégsem születnek meg. Mert szólni, cselekedni, az erőszakkal szembeállni hivatalból, munkaköri kényszer nyomása alatt nem lehet. A gyengék megsegítése ugyanis áldozattal jár. Néha szó szerint, vérre menő áldozattal. Amit csak odaszánásból lehet felvállalni.



A családon belüli erőszakról, következményeiről keveset tudunk, pedig környezetünkben is vannak biztosan, akik számára az „édes otthon” ismeretlen fogalom. A témában feltett kérdéseimre Szarka Miklós református lelkész, pár-, családterapeuta, klinikai lelkigondozó válaszolt.

– Milyen gyakori a családon belüli erőszak, ezen belül a gyermekek ellen elkövetett szexuális bántalmazás?
Az erőszak (abúzus) a családon belül elsősorban férj-feleség között nyilvánult meg. A fizikai, pszichikai, verbális erőszak később a gyermek, illetve a családban élő gyenge, idős családtag elleni is fordulhat.
Húsz éves egyén-, pár- és családgondozói terápiás tevékenységem alatt a családon belüli erőszak sokféle változatával találkoztam, melyek között viszonylag kevés volt a gyermekek elleni szexuális erőszak. A szexuális erőszak – amit a szakirodalom külön kezel – elsősorban nem a gyermek ellen, hanem a férj részéről a feleség ellen irányul – mint a szexuális életre való kényszerítés. Száz házaspárból 3-4 ilyen eseményre derült fény exploráció során. Ezeket az eseteket is nehezen lehetett „kibontani” a paciens félelmei miatt. Meg kell azonban jegyeznem, hogy minden harmadik-negyedik házaspár szexuális viselkedészavarral küszködik.
Tudomást lehet szerezni gyermekek elleni szexuális erőszakról is. Ez vagy úgy derül ki, hogy más probléma miatt kórházba került gyermeken a gyermekgyógyász külsérelmi nyomokat fedezett fel a genitálék tájékán, vagy gyermekrajzok derítették ezt ki, vagy pedig párterápia során immár a felnőtt – elsősorban női paciensek – párkapcsolatában mutatkozó intim viselkedészavarok nyomán „meséltek” kisgyermekkori ilyen élményeikről. Ezeket vagy vérszerinti nagyapa, vagy apa, vagy nevelőszülő követte el. Itt nagyrészt kislányok voltak az áldozatok. Azt tapasztaltam, hogy a gyermek – neveltetésének minősége függvényében – intimszférájába történő betörés okozza a későbbi szexuális viselkedés-zavart, a félelmet a másik nemtől, vagy a vaginizmus (a hüvely izomzatának görcsös lezáródása) különböző formáit, vagy pedig az orgazmus hiányát.

– Milyen énképpel rendelkeznek a családon belüli erőszakot elszenvedők?
Helyesebb a „személyiségtorzulás” kifejezés. Mindenekelőtt átveszik az agresszív viselkedésmintát, vagy azt a patriarchális-autoriter-uralkodó attitűdöt, amelyet az agresszor gyakorolt a családban. A másik torzulási lehetőség: a bántalmazott alacsony önértékelésűvé válhat, és suicid hajlamú – azaz autoagresszív hajlamai fokozódhatnak. De döntőbb az, hogy az agresszor viselkedését „árnyékként” követi az alkoholizmus, és ezt a „mintát” veszi át az erőszakot elszenvedő.

– Miben tud segíteni a lelkész és a pszichológus?
A lelkész akkor tud segíteni, ha speciális képzettsége van, és ha az erőszakot elszenvedő „Isten-képe” agresszív, despotikus elemeket is tartalmaz, illetve ha az agressziót az elszenvedő saját bűneként értelmezi. Megjegyzendő még, hogy a lelkész előtt még ritkábban történhet őszinte önfeltárás, mert sokszor félnek attól, hogy a lelkész elsősorban erkölcsi ítéletet gyakorol. Ez a félelem nem mindig indokolatlan.
A feldolgozás professzionálisan képzett pszichoterápeuták feladata, akik sok esetélménnyel rendelkeznek és személyiségük hiteles, aki iránt bizalommal van a paciens.

– Milyen lépései vannak a felépülésnek? Meg lehet bocsátani ilyen bűnt?
Lépések: feltárási kísérlet, feltárulkozás, kísérlettétel a trauma átértelmezésére, és kísérlettétel annak meglátására, hogy az agresszor is valakinek áldozata volt. Ha van bűnbocsánat – akkor erre is van!

– Hogyan tud segíteni a későbbi társ, hogyan a környezet?
A későbbi társ – a férj – nagyon sokat tud segíteni. A terápeuta „taníthatja” a gyengédséget, és a társ nyújthatja a gyengédséget a volt áldozatnak. Így gyógyulhat az áldozat. Nem egy ilyen gyógyulásban lehettem eszköz párterápiák során. Sajnos nagyon kevés bántalmazott gyermek esete kerül terápeuta elé az adott áldozat gyermekkorában. Ha kerül is, csak sokkal később derül ki az igazság a hallgatás, a félelem, a szégyen miatt, és tabu lesz belőle.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 26., kedd,
Emánuel napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szakács Gergely - Bella Péter - Pete Violetta
Úton a jászol felé
Az emberhez közelítő Isten

Felszín

Pete Violetta
Még közelebb...
Istentől emberig és embertől Istenig ugyanaz az irány adventben: közelebb!

Bálint Katalin
A karácsonyhoz megérkezni, nem beesni kell
Két lábbal a karácsonyhoz vezető úton - gyermekeinkre örökítjük az ünnepelni(nem)tudást?

Bölcsföldi András
Anyukám beteg
Adventi együttélések egy betegség-tünettel

Pete Violetta
A helyed
Van, hogy valakinek vagy valaminek ki kell térítenie az eddigi irányból

Magasság

Tóth Sára
A vallásosság kísértése - a beérkezettség
Úton lét vagy megérkezés?

Réz-Nagy Zoltán
A peronon
– várakozás és megérkezés

Mélység

Szakács Gergely
Egy babanapló margójára
Csssss, most születik egy „elég jó" kispapa

Nagy László
Tévutazások társaságában: utazás a jelenbe
Hová rohan János?

Miklya Luzsányi Mónika
A kicsi, a nagy, a középső meg a sokadik
Testvérstátuszok születési sorrendben

Dobóczky László
Megérkezés Istenhez
"A szerelvény esetenként hirtelen fékezésre kényszerül, kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni!"

Teljesség

Kodácsy Tamás
A bennragadt gondolat extázisa
Feszült csend a kiáltó szó előtt

Szalay László Pál
Botorkálunk a világ világosságában, vagy mi vagyunk az?
„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."

Szabó István
Imádkozom, tehát vagyok
El ne maradjon a lényeg az adventból, az olaj a lámpásból

Szűgyi Zoltán
Isten és gyermeke
Hátha megszán és betér hozzám mégis...

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
Terhes megtérés - akkor most ki szül újjá kit?
Megfogan belül és fenekestül felforgatja az életed

Bella Péter
Itt vagyok
„És olvastam, hogy az út a fontos, hogy soha ne legyen vége, de szerintem a cél is az útnak a része"

Áthallások

Dull Krisztina
Az autóstoppos
Adventi gondolatok Ambrogio Lorenzetti: Angyali üdvözlet című képével

Kedvek Vera
God(ot) eljött?
Nálad is kopogtat?

Szabados Tamás
Megérkezés a lírán - és harmincon - túlra
- Gondolatok Kundera: A függöny c. könyve alapján

Miklya Zsolt
„Fiam, fiam, Absolon!"
Kép- és gondolatpárhuzamok Marc Chagall: Dávid és Absolon c. litográfiájához

Riport

Hegedűs Márk
Ünnepe forró, asztala dús...
Adventi készülődés Peterdi Dániellel

Pete Violetta
Kapcsolati jogosítványszerzés
- Bagdy Emőkével

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Gyermekbántalmazás a szomszédban?
Erőszak a családon belül – Szarka Miklós válaszol

Katona Viktor
Cél, út és megérkezés
It's your camino - a te utad

Turcsik Ferenc
Life-coaching, azaz életvezetés
Végtelen történet?

Látogatóink száma a mai napon: 976
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43958478

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat