2010. december
30. szám
Úton lét vagy megérkezés?
Lényünk egy része biztos, hogy nem szeret úton lenni.
Minden emberben van egy olyan rész (kisebb-nagyobb), amely biztos pontra, megnyugvásra, megérkezésre, beérkezésre vágyik. Hiszen az úton lét fárasztó, tele bizonytalansággal, befejezetlenséggel, előre nem látható fordulatokkal, veszélyekkel.
A vallásosság kapóra jöhet ebből a szempontból, a kereszténység is, sajnos.
Kiválóan lehet arra használni, hogy feladjuk az úton lét küzdelmeit és a beérkezettség illúziójába ringassuk magunkat. Szélsőséges esetben akár az is megtörténhet, hogy valaki úgymond megtér fiatalként, és ezzel le is cövekel.
Úgy marad. Végleg. Olyan lesz, mint egy beszáradt nyolcvanéves. A keresztény közösségtől kap egy viszonylag szilárd csoportidentitást (ha megfelelően idomul a közösségi elvárásokhoz és megfelelően elhatárolja magát azoktól, akik nem tartoznak a csoporthoz). A Biblia, vagy az abból desztillált dogmarendszer válasszal szolgál minden kérdésére. Sőt, nagy magabiztossággal fogja megválaszolni mások kérdéseit is, minden problémára lesz receptje.
Nem telik bele sok idő, és a körülötte élők előre fogják tudni minden válaszát. Kiszámítható és unalmas lesz. Bezárul. Mivel minden kérdését megválaszolták, köszöni szépen, több kérdése nincs.
Szélsőséges esetben céljai, tervei is semmivé lesznek nagy megérkezettségében. Hallottam ilyen történetet: Gézával, a megtért filozófussal találkozott egy barátja, épp jött ki a moziból, ahol ikszedik alkalommal nézte végig a Batman című filmet. - Hát el kell valahogy ütni az időt, amíg visszajön az Úr Jézus - vonta meg a vállát a másik kérdő tekintete láttán. A mozdulatlanság, az unalom, a halál levegője csap meg. Ahogy a Hobo Blues Band is énekli: „Az úton lét élet. Megérkezni: halál."
No de hát nem megérkezés a megtérés? Nem megérkezés, visszatérés az atyai házba? „Nyughatatlan a mi szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik" - vajon nincs igaza Ágostonnak? A szív megnyugszik, megérkezik, a kínzó kérdések elsimulnak, üdvösségkérdés rendezve. „Vak voltam, de íme, látok": ha így van, ha immár tudom a választ az élet nagy dolgaira, akkor minek tovább kérdezősködni, gyötrődni, kutakodni? Sokan nem is teszik. Egy régi ifis haverom kijelentette, hogy ha például egy költő megtér, akkor attól fogva már csak keresztény énekszövegeket fog írni.
A baj az, hogy a valóságnak mindig több oldala van, de legalább kettő. Két ellentétes oldala, és bizony elég fárasztó mindkettőt figyelembe venni. Sokan nem képesek vagy nem akarják ezt megtenni. Pedig másképp nem megy. A megtérés tapasztalatában mindenképp fontos és hiteles elem a megérkezés. Én például katolikus hittanosként protestáns környezetben tértem meg. Már kiskoromban elég hamar beépült az egyéniségembe az a bizonyos „belső hajcsár", a teljesítményhajszoló, szigorú felettes én, aki az én hittanórai vallásosságomat jócselekedet- hajszolássá torzította. Komolyan azt gondoltam, megfelelő mennyiségű jócselekedetet kell ledarálnom ahhoz, hogy a mennybe jussak (hogy mennyit is pontosan, az érdekes kérdés...) Így az evangélium nekem valódi megérkezés volt: megérkezés az Atya ölelő karjai közé, aki ingyen kegyelemből eltörölte bűneimet, aki feltétel nélkül szeret. Hátradőlhetek és nem kell többé erőlködnöm, akkor is megbocsát, akkor is szeret. Nem rajtam múlik. Mi ez, ha nem „megérkezés"? Ez az alapja mindennek. Különös mód, amikor így „megérkeztünk", akkor indulhatunk igazán útnak. Az élet kalandja ekkor kezdődik.
Krisztus ugye azt mondta, hogy ő az „út, az igazság és az élet". Isten, a megtestesült Isten maga az élet. Túláradó öröm, dinamika, sugárzó fény, szeretet, energia, önátadás. Ebbe az életbe kapcsolódik be az, aki „őbenne van". Megérkezés, mindentudás, unalom? Nem, inkább az ő megismerésének életen és örök életen át tartó kalandja. Az élet egyszersmind út és igazság, az igazság egyszersmind út és élet, és az élet egyszersmind igazság és út. Úton lenni Isten felé = élni. Elmélyülni és előrejutni az ő megismerésében. Vagyis az igazság nem statikus állítások halmaza, nem dogmák rendszere, hanem egy élő személy - és közben persze önmagam - mind mélyebb megismerése, ahogy haladok az úton. De az út is ő.
Az út természete szerint mindig valami újat hoz. Ha Krisztusban vagyok, és az ő megismerésének útját járom, nyitott leszek a meglepetésekre. Nem akarok minden kérdést lezárni. Átélem, hogy vak vagyok, hogy nem tudok semmit. „A tudás mintát szab, s ezzel hamisít - írja T. S. Eliot -, Mert a minta minden pillanatban új, S minden pillanat új s megrendítő."
Ez persze fárasztó is, veszélyes is, kiszámíthatatlan is. De ez az élet. Az igazi. És én azt hiszem, a bűn az, ami visszaránt a nem élésbe, a lekvárságba, az enerváltságba, a mozdulatlan hidegbe, a halálba. Mint amikor Dsida Jenő versében panaszkodik tavasszal a tó, hogy milyen jó volt télen, befagyva. „Be jó is volt, míg jég födött" - énekli a tó -, „nagy hallgatás volt mindenütt." Hiszen akkor „nem bántott semmi bántalom, nem ártott semmi ártalom". Most bezzeg: „minden zavar és fölkavar, és minden csupa zűrzavar". És átéli a tó a napfény örömét, és elszenvedi a belehajított követ.
A bűn talán az, hogy nem akarunk eléggé és igazán élni.
2. Deák Tibor - 2010-12-10 02:02:43
A szerelmet sokszor az utazás képével társítják. Mikor két ember megérkezik egymáshoz, de ketten közös úton idulnak el, egymás felé. Az úton ketten haladnak tovább. Utazás önmagunkba és a másik világába. Folyton út és utazás és sohasem lecövekelés ("építsünk sátrat"). Ehhez tudnám hasonlítani.
Sára, köszönöm az írásod!
Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!
BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ
Szakács Gergely - Bella Péter - Pete Violetta
Úton a jászol felé
Az emberhez közelítő Isten
Pete Violetta
Még közelebb...
Istentől emberig és embertől Istenig ugyanaz az irány adventben: közelebb!
Bálint Katalin
A karácsonyhoz megérkezni, nem beesni kell
Két lábbal a karácsonyhoz vezető úton - gyermekeinkre örökítjük az ünnepelni(nem)tudást?
Bölcsföldi András
Anyukám beteg
Adventi együttélések egy betegség-tünettel
Pete Violetta
A helyed
Van, hogy valakinek vagy valaminek ki kell térítenie az eddigi irányból
Tóth Sára
A vallásosság kísértése - a beérkezettség
Úton lét vagy megérkezés?
Réz-Nagy Zoltán
A peronon
– várakozás és megérkezés
Szakács Gergely
Egy babanapló margójára
Csssss, most születik egy „elég jó" kispapa
Nagy László
Tévutazások társaságában: utazás a jelenbe
Hová rohan János?
Miklya Luzsányi Mónika
A kicsi, a nagy, a középső meg a sokadik
Testvérstátuszok születési sorrendben
Dobóczky László
Megérkezés Istenhez
"A szerelvény esetenként hirtelen fékezésre kényszerül, kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni!"
Kodácsy Tamás
A bennragadt gondolat extázisa
Feszült csend a kiáltó szó előtt
Szalay László Pál
Botorkálunk a világ világosságában, vagy mi vagyunk az?
„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."
Szabó István
Imádkozom, tehát vagyok
El ne maradjon a lényeg az adventból, az olaj a lámpásból
Szűgyi Zoltán
Isten és gyermeke
Hátha megszán és betér hozzám mégis...
Bagdán Zsuzsanna
Terhes megtérés - akkor most ki szül újjá kit?
Megfogan belül és fenekestül felforgatja az életed
Bella Péter
Itt vagyok
„És olvastam, hogy az út a fontos, hogy soha ne legyen vége, de szerintem a cél is az útnak a része"
Dull Krisztina
Az autóstoppos
Adventi gondolatok Ambrogio Lorenzetti: Angyali üdvözlet című képével
Kedvek Vera
God(ot) eljött?
Nálad is kopogtat?
Szabados Tamás
Megérkezés a lírán - és harmincon - túlra
- Gondolatok Kundera: A függöny c. könyve alapján
Miklya Zsolt
„Fiam, fiam, Absolon!"
Kép- és gondolatpárhuzamok Marc Chagall: Dávid és Absolon c. litográfiájához
Hegedűs Márk
Ünnepe forró, asztala dús...
Adventi készülődés Peterdi Dániellel
Pete Violetta
Kapcsolati jogosítványszerzés
- Bagdy Emőkével
Miklya Luzsányi Mónika
Gyermekbántalmazás a szomszédban?
Erőszak a családon belül – Szarka Miklós válaszol
Katona Viktor
Cél, út és megérkezés
It's your camino - a te utad
Turcsik Ferenc
Life-coaching, azaz életvezetés
Végtelen történet?
Látogatóink száma a mai napon: 4631
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57523733
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
1. Dull Krisztina - 2010-12-04 00:17:23
Köszönjük a cikket, élmény volt olvasni! Kíváncsi vagyok, egy 1-3. századi keresztyén mit mondana erre a beérkezettségérzésre, ami ma tényleg jellemző olyan sok gyülekezetünkben. A "már igen és a még nem feszültségében" élünk, mondanák a dogmatikusok, itt a földön nem lehet beérkezni....