belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Adamek Norbert

Érdekeink – mé genoito!

Miből és hogyan éljen meg a templom szégyenkező egere?

A tabu szóról egy homályos kép ugrik be Pali bácsi jegyzeteiből: tabu az, amit nem szabad érinteni, nem szabad ránézni, nem szabad kimondani, nem szabad szinte tudni sem róla, annyira szent és annyira nem evilági – esetlegesen annyira veszélyes, mert kiváltja az istenség haragját.

Én a mai református egyházi valóságban ilyen tabunak érzem és élem meg az érdekeinket. Mindenkinek vannak, de senki nem beszél róluk világosan és nyíltan. Amolyan érinthetetlen szent tehén. Ráadásul mindenki tudja, hogy kinek mi a saját, jól felfogott érdeke és nyilvánvalóan aszerint is viselkedik, de cinkosan összekacsintunk, mint a jó betyárok, s ha ő képviseli a saját érdekét, akkor én is fogom az enyémet, most már bebiztosítva. Kéz kezet mos.

Baj ez? Szerintem nem akkora probléma, hiszen mindenkinek vannak érdekei. Érdekelt vagyok jómagam is abban, hogy legyen fizetésem, hogy a családom ne haljon éhen, így nem osztom el az utolsó filléremet is a szegényeknek, illetve nem adok a Gyermekrák Alapítványnak, ha nincsen miből. Érdekelt vagyok abban is, hogy legyen az egyházközségben egyházfenntartó, hogy a fentebb említett fizetésem ki legyen fizetve, lehetőleg időben. Érdekelt vagyok abban, hogy ha lehet, minél több munkatársam legyen, akik bizonyos terheket levesznek a vállamról. Érdekelt vagyok rengeteg mindenben, s ennek megfelelően igyekszem irányítani is az eseményeket lehetőségeim szerint.

Amit bajnak érzek, hogy ezekről az érdekekről nem merünk nyíltan beszélni. Mert akkor mindenkié ki kell, hogy derüljön, s van, akinek nem lenne kellemes. Mert az érdekek mellett előkerülhetnek a célok is, ez pedig lehet nagyon kellemetlen is, sőt kiábrándító.

Inkább tegyük meg tabunak a témát. Nem lát, nem hall, nem beszél – ez a biztonságos. A nagy közös cél az evangélium terjedése, ezt mutassuk kifelé, s higgyük el magunk is, a többit pedig senki ne érintse, mert veszélyes lehet!

Valóban ez a helyzet? Nem tudom. Ám hogy nem beszélünk az érdekeinkről, bennem kétségeket támaszt, amint az látszik is. De nem csak bennem, nagyon sok gyülekezeti tagban is, s máris nyakunkon a fantazmagóriák hada. Engem érdekelne – ti mit gondoltok?

Hozzászólások

1. Tóth Ágnes - 2011-06-01 15:33:26

A pénz az olyan... hogyismondjam... fúj... mammon... bűnös dolog....ráadásul, mint ilyen, a titkos bűnök közé sorolható.

Ezért a gyülekezetben felháborodnak a nyitott perselyen, a presbiterek egy részének fogalma nincs arról, mi az, hogy stóla.

Mindazonáltal nehéz megtalálni azt a bizonyos középutat, mert nem mindig van aranyból, nem fénylik messzire. Amikor a gyülekezet éhbéren tartja a lelkészt, aki viszont cserébe hétfőtől vasárnapig 0-24 órában legyen elérhető. Nonszensz. Ahogyan az is, hogy gátlás nélkül szavazza meg a presbitérium a lelkészi fizetésemelést, holott több marad a lelkésznek ruhára és kajára (merthogy ugye rezsire nem kell költenie), mint az átlag gyülekezeti családnak a teljes havi bevétele. Vagy éppen hétközben láthatatlan, hétvégén érthetetlen - mégis úgy fizetik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne (egy magára valamit adó (világi) cég pedig már rég a kapuján kívülre tessékelte volna a hasonló hozzáállású munkaerőt).

Pénz, pénz.... őszintén kíváncsi vagyok, hogy ebből az "agyontabuizált" közhangulatból mikor tud, akar, mer, fog kimászni a református egyház.


2. erdélyi mária - 2011-06-01 17:07:02

sziasztok..én ehhez csak annyit tennék hozzá bár mindenkinek vannak érdekei isten mégis azt szeretné tőllünk hogy ne csak a  magunk érdekeit tartsuk magunk előtt hanem mások baját is tudni kell észre venni..a másik dolog ,tóth ágnes hozzászollásához én annyit tennék hozzá hogy isten gondoskodik a sajátjairól és ágnes teróllad is ugyan ugy gondoskodik mint más gyülekezeti tagokrol csak sokszor nem vesszük figyelembe vagy észre azokat a dolgokat  vagy azokat a kiskapukat amit elén tár az úr ...

 

 


3. Szakács Gergely - 2011-06-02 12:18:31

Köszi a témát, ez engem is régóta foglalkoztat. Több egyházi fórumon is beszéltünk róla. Én három nagy témát látok egyház és pénz kapcsolatában.

1. A fentebb vázolt gyülekezet-presbitérium-lelkész-pénz kérdése. Mi megpróbálunk mindent minél nyíltabban és őszintébben kezelni, pont azért, mert az agyonhallgatásból eddig semmi jó nem sült ki. Az igaz, hogy az Úr gondoskodik az övéiről, ha ezt nem hinnénk, nem tennénk a dolgunkat. De azt se felejtsük el, hogy az Úr másokon keresztül gondoskodik rólunk. Ahogy rajtam keresztül gondokodik a bekopogtató hajléktalanról, a magányos özvegyről, a gyermekeit egyedül nevelő, anyagi nehézségekkel küzdő édesanyáról, úgy a gyülekezetem meg rólam, lelkészről gondoskodik. Ezért kell ezt nagyon tisztán látni. Én könnyen beszélek, mert két izgalmas és újszerű dolgot is meg tudtunk csinálni a gyülekezetben. Az egyik, hogy a stóla összegét a presbitérium határozza meg a lelkésszel való előzetes egyeztetés után. Mióta ezt így csináljuk, nyílttá tettük, azóta a stóla körül nincsenek problémák. A másik a fizetés és elvégzett munka mértéke. Komolyan felmértük az elvégzett munkát napi, heti és havi összesítésben. Azóta senki nem mondja, hogy túl keveset dolgozunk. Érdemes ezen a téren szerevzetfelépítési és működési/működtetési ismereteket szerezni, sokat segít ebben a kérdésben, de ez is egy újabb tabu (lehet-e világi dolgokat behozni az egyházba?)

2. Az lelkészek viszonya a pénzhez. Itt nem az a fontos, hogy kinek mennyi, hanem hogyan válaszolja meg magának a kérdést: meg vagyok fizetve a munkámért, illetve azt nyújtom-e a fizetésemért, amit elvárnak tőlem? Arányos a kettő egymáshoz képest?

Szeretünk álszerénykedni, pénzről nem beszélni, ingyen csinálni mindent. És ez óriási veszélyt rejt magában. Ha valamiért nem kérek/kapok pénzt, azt úgy csinálom, ahogy akarom. Tehát lehetek igénytelen is. Például ha azt mondom a gyászolónak, hogy nincs konkrét összege a temetési stólának, adjon, amennyit akar, akkor könnyen abba a veszélybe kerülök, hogy igénytelen szolgálat lesz a vége. Ha azonban konkrét összegről beszélek, akkor én is tudom, hogy ezért elvárható tőlem a felkészültség és a korrekt temetés. Ez nagyon anyagiasnak, kalmárszemléletnek tűnhet, de nem az. Ha tudom, hogy olyan szolgálatot/munkát végzek,a miért nekem fizetenk, amiért bért kapok, akkor tudom, hogy felelősségem is van. Igényességre sarkall. Ha azonban ez nincs meg, csak lelkesedésből teszem, akkor könnyen kiéghetek. Illetve ha szinte mindent ingyen "szolgálatból" teszek, akkor anyagi nehézségeim lesznek. Több lelkész kolléga életén látom, hogy mivel ezt a szemléletet képviselik, kénytelenek másodállást vállalni, ami a legfontosabbtól vonja el az energiájukat, idejüket.

Azt gondolom a szolgálat sokkal több, mint szolgáltatás, amiért fizetnek. Viszont, ha ennek semmiféle látható köszönete, hálája, anyagi ellenértéke nincs, akkor a szolgálat sokszor még a szolgáltatásnál is igénytelenebb lesz.

3. Az egyház-állam-pénz kapcsolata. Ez talán a legnagyobb tabu. Nem erünk róla beszélni, sőt az állam sem akar erről teljes nyíltsággal beszélni. Jelenleg a közegyházat 97%-ban állami pénzekből tartjuk fönt (ebben benne vannak a kiegészítő normatívák, fejpénzek, stb. is). Ha az állam ezt megvonná, nagyon nagy gondban lennénk. Azonban ha az állam is tisztán kezelné ezt, akkor jóval több lehetőséget adna/adott volna az állam és egyház viszonyának rendezésére, a kárpótlások rendzésére. Ha ez így lenne, létre tudnánk hozni egy olyan anyagi bázist, ami biztosítaná az államtól való függőségünket.


4. Bella Péter - 2011-06-02 12:26:05

Kedves Mária és mindenki.

Gergellyel egyetértve. Én pedig azt látom, hogy sokszor a saját gyülekezete alázza meg a lelkipásztort, hogy kevés (van, ahol 30-40 ezer ft!) fizetést ad, vagy nem adja ki hónapokig a fizetést, esetleg nem vesz fát télire stb. És ha csak a lelkészről van szó, még hagyján, de van, hogy a gyermekei is nélkülöznek, folyamatos lemondás az életük. A lelkész így nem tud végezni a munkáját teljes odaadással, nincs rá se energiája, se kedve, egy idő után. Emellett, ott nem a gondviselésbe vetett hitet kell számonkérni, ahol a gyülekezet (hívő testvérek, nyáj stb.) miatt korog a szolga gyomra.

A másik. Elvárják, főleg városban a lelkésztől, ha tárgyal, ha a gyülekezet érdekében akar elérni valamit, és közben városi vezetőkkel, üzletemberekkel, hivatali elöljárókkal tárgyal, ne úgy nézzenk ki, mint egy ágról szakadt, legyen számítógépe, internete (ez a minimum, meg hár ugye haladni is kell a korral). Külsőségek, de fontos. És nem az önérvényesülés miatt, hanem a gyülekezet érdekében is.

Örülök a cikknek, és jó lenne erről egy nagyobb "kibeszélést" tartani akár kerületi vagy országos szinten.


5. Gueth Péter - 2011-06-02 23:14:14

Ez egy nagyon fontos téma, ami körül túl sok a félreértés. Én gyerekkoromból emlékszem, hogy édesapámnak a lelkészi állása mellé "világi" állást is kellett vállalni, hogy meg tudjunk élni. Így H-P.: 8-16 óra között átlagos, munkába járó állampolgár, 16-8 óra között és hétvégén 0-24 órában pedig református lelkész volt jó néhány szórvánnyal.
A rendszerben - mondjuk ki - van néhány önellentmondás. Egy falusi lelkész, aki folyamatosan szembesül azzal a ténnyel, hogy a faluból, ahol lakik, nagyon sokan, főleg a fiatalok, városra költöznek a jobb megélhetés reményében, továbbá, hogy a gyülekezetben lényegesen több a temetés, mint a keresztelő, többszörösen nehéz helyzetbe kerül. Egyrészt a fogyatkozó gyülekezet anyagi támogatása gyengül, másrészt az emelkedő átlagéletkor jelentősen befolyásolja azt a teret, ahol a gyülekezeti élet és munka működhet. Mivel főleg az idős korosztály problémái és élethelyzetei jelennek meg, a közösség kifelé ha nem is zárt, de minden esetre nagy valószínűséggel nem éppen hívogató a kereső lelkek számára. Ez önmagában, illetve azoknak, akik már úgymond kapun belül vannak nem feltétlen probléma. De akik még keresnek, könnyen jelenthet akadályt ez a megjelenés. Tetszik, nem tetszik ma nagyon sok minden a látszatról szól. És itt nem az ámításra, a tettetésre, mint negatívumra gondolok, hanem az arculatra, a profilra, a dizájnra. Egy nyitott, őszinte ember könnyebben lép tovább, ha nem talál korának, látásmódjának megfelelő kapaszkodót, kapcsolódási pontot és lehet, hogy később ugyan Isten őt újra az elhagyott templom lépcsőjéhez vezeti vissza, a kérdés csak az, hogy mekkora kerülőkre kényszerül addig, és az adott gyülekezet mit tehetett volna, hogy a bejárt kanyarok lerövidüljenek. Ezzel a problémával találkozva, önkéntelenül felvetül az a talán naiv gondolat, hogy épp az ilyen helyen szolgálókat kellene a legjobban biztosítani és segíteni, központilag. Mert hát szép gondolat, hogy vasárnaponként az istentiszteletre össze kellene terelni az egész falut, és akkor minden rendbe jön, csakhogy a terelgetést mégsem lehet rögtön azzal kezdeni, hogy ha jönnek, akkor legyenek szívesek egyházfenntartó járulékot is fizetni, mert a tisztelendőnek is élni kell valamiből. A korgó gyomorral való terelgetés - sajnos - erősen hasonlít az aluljáróban való kéregetéshez. Van, aki szánalomból vesz egy Fedél nélkült. Ahhoz, hogy valóban Isten Igéje vonzza őket a gyülekezetbe fontos, hogy a hívogatás ne legyen terhelve mögöttes szándékkal. Ez azért vastagon aláhúzandó, mert a fogyasztói világ azon szereplői, akik a pultok belső oldalán állnak a legtöbb esetben épp ezt teszik. Szép, tetszetős csomagolás, garancia, finom illatok, színes ígéretek, aztán vásárlás után elő kerül az apró betűs és csillagozott rész. Visszatérve a végeken küszködő lelkészhez, biztos, hogy ő örülne a legjobban, ha a közössége önfenntartó és virágzó hitéletű lenne. Eddig el is lehetne jutni, de időbe telik, és biztosan tovább tart, mint a veremben a krumpli.
Pár hónapja egy budapesti katolikus gyülekezetben jártam. A mise után a plébános lehordta a gyülekezetet, mert az előző vasárnap alig pár százezer forint gyűlt össze, és ez így szerinte nem mehet tovább, a hívek szedjék össze magukat. A helyzet ugyanis az, hogy az egyik családnak villámcsapás miatt leégett a háza, és nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy felújítsák azt, így hát magától értetődik, hogy a közösség adja össze nekik a pénzt. Ez egy lakótelepi gyülekezetben történt, ahová főleg munkás emberek járnak és ahol hetven éve nemhogy templom, de még házak sem voltak. Most pedig a pótszékeken is ketten ülnek, kisgyerekek, fiatalok, középkorúak és idősek.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. július 16., kedd,
Valter napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
Az irraconális tabukról és babonás félelmekről
Hinnéd, hogy ma is köztünk élnek?

Gondolkorzó

Adamek Norbert
Érdekeink – mé genoito!
Miből és hogyan éljen meg a templom szégyenkező egere?

Felszín

Miklya Zsolt
Ahol a csendek laknak...
Mesélj a farkasodnak!

Pete Violetta
Ha valami lyukad
Eldughatod, betömheted, titkolhatod. Vagy…?

B. Tóth Klára
Lehet-e tabutlanítani a korunkat?
Mesterséges és természetes feszültségek – hol a feloldás?

Magasság

Juhász Ábel
A tabu működése
Amiről mindenki beszél, csak nem mindegy, hogy hogyan!

Dull Krisztina
Könyörgés a tabuért
Tabukra márpedig szükségünk van

Mélység

Szakács Gergely
„Nem félünk a farkastól!"
Kockázatos őszinteség kontra megbetegítő titkok

Nagy László
A csend mint tabu
Inkább nem akarjuk érzékelni azt, ami körülvesz bennünket?

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (6)

Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Dobóczky László
Félhomály
Öröklődő terhek sherpái vagyunk?

Detzky Panni
Pszichológia vs. vallás
Ugyanazon lélek világi és keresztyén gyógymódja

Teljesség

Detzky Panni
Isteni érintés
Találkozások a Mindenhatóval

Nagy Dávid
Koraesti kövezés
Az ítélkezés súlya

Czapp Enikő
Megérintett érinthetetlen(ek)
Egy dramatikus játék utórezgései

Üzenet

Bella Péter
A hívő ember és a tabu
Te melyik szerepet játszod ma este?

Pete Violetta
Szószékre szorul a kommunikáció
Mediális némasági fogadalom?

Nagy László
Tabuk nélkül
Egy képzeletbeli reality show, ahova bejutottál

Áthallások

Horváth Mariann
Bűneset
Dürer, a maximalista művész és az édenkerti eset

Riport

Pete Violetta
A hangember
Horváth Gergely megtéréséről és rádiós szolgálatáról az MR2-n

Miklya Luzsányi Mónika
Halál – az össztársadalmi tabu
Kísérni olyan úton, melyet egyedül kell befejezni?

Kitekintés

Bölcsföldi András
Egy világtalálkozó kérdőjelei
Miért van világtalálkozó, ha nincs? Miért nincs világtalálkozó, ha van?

Miklya Luzsányi Mónika
Mit, mikor, hogyan?
Kényes témák a gyermeknevelésben

Látogatóink száma a mai napon: 7990
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44844615

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat