Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Nem mozog, nem lélegzik! – rivall leánykáira a szigorú apa, hogy a rakoncátlankodásnak gátat vessen. A kislányok ijedtükben meg se moccannak, csak a pillák rebegnek rémülten, mert a mondat második részének lehetetlen eleget tenni.

Kultúránk része az a neveltetés, amit itt Európa közepén magunkba szívunk az anyatejjel. Ennek része a komolyzene fegyelmezett percepciója, intellektuális megközelítése is. A kisgyermeket beíratjuk hangszert tanulni, s ő először nem zenélni kezd, hanem a kotta pontos eljátszására kényszerítve próbál hangokat kicsikarni hangszeréből. Aztán bevezetjük a koncerttermek világába, ahol mozdulatlanná merevedve próbálja felfogni és megérteni a zenei történéseket. Lássuk be, ez igen komoly szellemi feladat. Már Krisztus előtt 300 évvel igen összetett tevékenységként írja le Arisztoxenosz: „A zene megértése e két dologból áll: az érzékelésből és az emlékezésből. Mert ami éppen keletkezik, azt érzékelni kell, ami pedig már létrejött, arra emlékezni.” Érthető hát a koncentrációhoz szükséges csend és nyugalom igénye. De a görögök a „müsziké”, a muzsika jelenségét mégsem csupán intellektuális tevékenységként, hanem a zene, tánc és költészet egységeként értelmezték, amiben az érzelmek, hangulatok kifejezését a mozdulatok és a hangok világa közösen teremti meg. Ebben a közös teremtésben egymás segítségére siet a zene és a mozdulat, sőt az auditív és kinetikus ingerek együtt a vizualitás terében teljesednek ki. Egy afrikai koncertteremben a legelmélyültebb zenére is táncra perdülnek az emberek, s ha ezen megütköznénk, jobb, ha tudatosítjuk magunkban, az 1800-as évekig ez Európában is gyakori volt. Az udvari tánczenét a legkiemelkedőbb zeneszerzők komponálták, s ha a bourrée, a gavotte vagy a menüett hangjai felcsendültek, bizony kevesen hallgatták kényelmes székeikben. Mozart tánczenéire is népszerű táncokat jártak a báltermek forgatagában társasági életet élő hölgyek és urak, igaz Mozart kielégítette az intellektuális közönség igényeit is, mindig meghökkentő, újdonságot hozó, izgalmas muzsikát komponált. Mert hogy a zene élvezői újdonságra, különlegességre is vágynak, miközben örömmel fedezik fel a már ismert motívumokat, zenei elemeket. A felcsendülő hangok dallammá szerveződése, a zene irányának megjósolása és a már ismert zenei megoldásokkal való összevetése olyan összetett agyi tevékenység, amelyre az ember születése óta képes.

Mi történik agyunkban a zene hatására? Nem vagyok orvos, mégis mint zenészt izgalomba hozott az a kutatás, amit dr. Daniel J. Levitin és társai végeztek az agy és a zene kapcsolatáról. Különböző zenei tevékenységek folyamatában mérték az agyi területek aktivitását, alanyaik zenét szereztek, improvizáltak, vagy csak felidéztek emlékeikben egy-egy jól ismert dalt. Az eredmények lenyűgözőek. A nyugalomban fekvő test ellenére a csupán némán felidézett, elképzelt zenére is azonnal aktivizálódnak a mozgást vezérlő agyi központok. A fülhallgatón bejátszott zene ritmusára a motoros agyi tevékenység felfokozódik, az agy elképzeli, hogyan mozogna a test. Ugyanakkor sokakban a látókéreg is aktivizálódik, az egyik kísérleti alany, Sting arról is beszámolt, hogy Bach zenéjére hatalmas kupolák, pillérek és boltívek jelennek meg képzeletében. A hangszertanulás egyszerre több agyi területet is aktivál. A hangszerkezelés bonyolult kinetikus tevékenység, melynek gyakorlása során a kisagy motoros és premotoros kérge aktiválódik. A zenei folyamat nyomonkövetése alatt a prefrontális kéreg aktivizálódásának lehetünk tanúi, míg maga a kottaolvasás ezen felül a vizuálitást, a térlátást is fejleszti, aktiválja a fali- és tarkólebenyeket és a figyelem agyi központjait. A zenei tevékenység során egymástól távoli idegpályák kapcsolódnak össze, melyek magasabb intelligencia létrejöttét ereményezik. A kutatások rámutatnak arra a tényre, hogy a zeneileg képzetlen zenehallgatók esetében főként a jobb agyfélteke aktivitása figyelhető meg, míg a képzett zenészeknél bekapcsolódik a bal agyfélteke is, mely a nyelvi központért felelős agyi terület. A képzett zenészek esetében rendkívül kiterjedt a két agyfélteke közötti kapcsolatért felelős kéregtest aktivitása, mely segíti az információk oda-vissza áramlását, értelmezését.

A zene megszületése összetett folyamat, melyben nem csupán agyunk, de egész lényünk, a testünk, az érzelmi világunk, sőt a lelkünk is részt vesz. Az alkotással együtt járó érzelmi és intellektuális esemény így lelki eseménnyé magasztosulhat az Isten közelségére vágyó ember számára. A zeneszerzés gyötrelmes folyamatában nem nyugszik addig a lélek, amíg nem talál rá a pontos formára és tartalomra. Amikor eléri ezt a célt, boldog, szinte mámoros öröm tölti el, mert a mű elkészült. De honnan tudom, hogy valóban ez az a vágyva várt végső megszólalás? – vetik fel gyakran. Ez valóban nagy kérdés. Hiszen ahogy a zene megszületésének gondolata sem pusztán emberi akaratból származik, a mű teljessége sem csupán esztétikai probléma. Ahogy Stravinsky fogalmazott: „Istentől jön”. Így énekel Mózes (2Mózes 15,2) és Dávid (Zsolt.118,14): „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem!” Amikor pedig Saul királyt „a gonosz lélek kezdi gyötörni”, Dávidot ajánláják, aki nem csak okos és derék fiú, de tud lanton (más fordításban hárfán) játszani, s még mindezek mellett „az Úr vele van” (1Sámuel 16,18). Egy „Istenáldotta tehetség” mondanánk ma. Dávid tehát „fogta a lantot és pengette a kezével, Saul ilyenkor megkönnyebbült, jobban lett és a rossz szellem eltávozott tőle.”(1Sámuel 16,23) Istentől elrugaszkodott világunkban évszázadok során sem vált értéktelenebbé ez az ajándék, amit a zenén keresztül kaphatunk, még ha látnunk kell is, hogy a zene önmagában nem tesz sem erkölcsössé, sem Isten gyermekévé. Dávid azonban énekeiben Istenhez fordult, imádkozott, az egyedüli Urat imádta és magasztalta: „Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat...” (Zsoltárok 18,2-3)

Lassan talán rádöbbenünk arra, amit már az ókori görögök tudtak, hogy zenei nevelésre kell alapozni agyunk, sőt egész személyiségünk fejlesztését. Akkoriban a legkitűnőbb tudóst sem ismerték el, ha nem tudott hangszeren játszani, a kóruséneklés pedig kötelező volt minden athéni polgár számára. Mit mondanak a tudósok ma a közös éneklés hatásairól? Agyunkban a közös éneklés során oxytocin szabadul fel, mely többek között a bizalom, a hűség, az összetartozás érzését erősíti bennünk. S hogy társas lényként milyen különös helye van életünkben a zenének, még egy érdekes momentum: egyedül az ember képes zenére összehangolni másokkal a mozdulatait. Megtaníthatunk dobolni egy csimpánzt, sőt még egy elefántot is, de - Dr. Levitin szerint - egy másik csimpánz sohasem fog ráhangolódni a társa által diktált ritmusra. Csak minket, embereket késztet a zene összehangolt mozdulatokra, közös táncra, a közösség különös összehangoló átélésére, s az Istennel való találkozásra. Dávid már király volt, amikor  „örömrivalgással és kürtzengéssel” (2Sámuel 6,14) vitték be Isten ládáját Dávid városába. Akkor a király levetette ragyogó ruháit, s a méltóságos öltözékek helyett felvett egy egyszerű gyolcs efódot, amit a szentélyben az Úr előtti szolgálathoz viseltek a papok, és ”teljes erővel táncolt az Úr színe előtt”. Egy csodálatos, monumentális egyházi esemény középpontjában Dávid király az Úr előtti örömét egy fergeteges táncban éli át mindenki szeme láttára. Zene, tánc, öröm, lant, kürtzengés... – mindez az Isten imádatának természetes kifejezése az Ószövetségben. Ma pedig úgy tűnik, mintha valami ördögtől való dolgot próbálna a szent zenével vegyíteni a bűnös ember.

Pedig a zene és a tánc szerves egység, melyeket ha külsőleg szétválasztunk is, agyunk mindkettő hatását jelzi és visszacsatolja. Ahogy a zenére egyre intenzívebb mozgással válaszolunk, agyunk aktiválja a dopamin nevű hormon termelését, melynek többféle funkciója mellett (motiváció, öröm, érzelmek kialakítása...stb.) legfontosabb az agyi jutalmazó hatása. Valóságos „boldogsághormon” termelő módszer a zene és a tánc, Istentől kapott gyógyír és „örömbonbon”, melynek csúcspontja Sting számára maga az éneklés, amikor a legbenső valóját tárja fel az énekes egy különös vokális nyelven, mely számára imádság és hitvallás is egyben.

„Nem mozog, nem lélegzik!” – mondja bensőnkben a szokás hatalma, de hogyan lehetséges ennek engedni, miközben az agyunk és egész lényünk egészen más üzeneteket küld nekünk? Mozdulj meg, itt az öröm pillanata! A zene átjár és átforrósít, éld át! Hogyan lehetséges ez a XXI. századi Európa klasszikus koncerttermeiben és hűvös templomaiban? Hogyan lehetséges ez bennem, aki ízig-vérig „komolyzenész” vagyok? De komolyan, hogyan lehetséges ez?!

                                                                                              Géczy Katalin

Felhasznált irodalom:
Music Brain (film Dr. Daniel J. Levitin: This Is Your Brain On Music c. könyve alapján)
Oliver Sacks: Zenebolondok
Pintér Márta: Tánc és Lélek