belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Pete Violetta

Betolakodó

Szénásiék vendégei a tisztaszobából

Sűrű felhőt eresztve ballagott át a réten a Bú. Azért jár vele a ború, hogy eltakarja a boldog-bolond világ szeme elől, kímélje a gyerekek kacaját, nénikék mosolyát. S mert ilyen jól bújik, bizony csak azok akadnak rá, akik maguk is rejtőznek. Azok kezdetben irgalmas samaritánusként fogadják, s majd csak útközben fognak gyanút, hogy a jótevő bizony a legnagyobb haramia mind közül. Hiszen foszt az csak, nem pedig gyógyít. Amerre jár, elszürkül a világ.

Az állatok jobban érzik bőrükön a világ forgását: az izgága fecske most csak gubbaszt a fészkében, szárnyával fiókáit takargatja. A szomszéd Cinke nevű korcsa is csak úgy halkan szűköl a vackán. Érzik a csontjukban, hogy ez a furcsa vándor már ott jár a falu határában. Még a szél is előle menekül, azért süvít olyan nagyon. Mert a Bú bizony ólomlábon jár, s ahol megtelepedni való tájat lát, hát befészkel, és el nem riasztja senki fia. Ez a falucska meg, noha pici, igen takaros. A zöldséges Erzsi szokta is mondani, hogy kutya szem, aki nem kap rajta, és szamár, aki ide nem költözik. Hát a Bú is, mikor a határt érte, elcsodálkozott. Látta rögtön, hogy ez a nett kis vidék alkalmas szállása lesz egy időre. Talán még a telet is itt tölti, noha olyankor jobb' szeret a városba húzódni. Ki is nézett egy csinos, muskátlis tornácú parasztházat. Ott laktak ugyan a Szénásiék, de a Bút ilyesmi ritkán zavarja, no meg egy ekkora házban biztosan akad egy üres tisztaszoba a vendégeknek fenntartva. Fogta, azzal be is költözött. A háziak észre sem vették a vendéget, hanem az asszonyka legkisebb csemetéje – még pólyás - elkezdett veszettül ordítani. Csak sírt és sírt, nem kellett annak se étel, se cucli, és rázhatták is akárhogy, csak nem hagyta abba. Talán csak akkor csitult kicsit, amikor a szomszéd Zsuzska elvitte magukhoz, hagy pihenjék meg Szénásiné. Azért még így is hamar megsápadt az asszony az örökös ordítástól, folyton csak rázta azt a gyereket, és se főzni, se mosni nem tudott mellette. A férje nem is tűrte sokáig szó nélkül, hogy nincs a szokásos étel az asztalon, mikor a munkából hazaér. Milyen dolog ez, no meg micsoda feleség az ilyen?

Pedig hogy a papa meg ne haragudjék, mindkét gyerek is nekiállt főzni. Terka kását, Lackó meg csak úgy az udvaron sárból, már ahogy azt az ilyen ötéves formák teszik. De süthetett, főzhetett a Terka bármit, a bú elébb ért oda, mint a papa, és megdézsmálta az ételt. Mire a Szénási odaért már minden ízt kievett belőle, s neki csak olyan maradt az étel, mint a faforgács. „Hejj, az ördög erre, meg arra...!" Lacus is megszomorodott, mert a Cinke nem évődött vele, a szürke, vacak időben meg egy pajtását sem engedték ki nehogy meghűljön. Meghűlt helyettük Lackó, mikor naphosszat a Cinkét próbálta csalogatni. Mert milyen jól is lehet ebben az időben pocsolyát ugrani...!
A Terka is csak szontyolgott naphosszat, lógatta az orrát, mert ebben a nagy ködben már két hete nem látta a Ferkót az utca végéről. Pedig az mindig int neki, ha munkába megy. Ő meg pirulva beugrik az ablakból és markolja a tükrös mézeskalács szívet, amit a búcsúban kapott tőle. De fáj is neki ez a szürkeség most! Hát hogy lássa meg benne a Ferkó zöld szemeit? Pedig bizony a Ferkó egyik este még furulyázott is az ablaka alatt, de Bú úgy elhallgatta a szép nótát, hogy egy hang nem sok, annyi sem jutott el belőle Terkához. Madárfütty sem érte a házat hetek óta, hiába dalolt a kert végi körtefán a Szénásiné kedvenc rigaja. Még a muskátlik is elkezdtek hervadni a gangon. Az asszonyka fél kezében az ordító pulyával meg is tapogatta a leveleket, nem rejlik-e rajta hernyó, vagy csiga, ami rágja. De nem talált, nem is találhatott rajta semmit, hisz csak az új vendég volt, aki elszagolta abból az illatot, a színt, az életet. A Bú leitta a tej fölét Lackó elől, és összegubancolta Terka haját minden reggelre, aki úgy sírt, hogy egészen kivörösödött belé. Milyen bőszen itta a nagy krokodilkönnyeket a Bú, és milyen elégedett volt! Rohantak az orvosért, aki viszont mondta, hogy semmi baja a leánynak, egészséges, csak hát a közérzete, az nem jó... De bizony a doktor is megszédült, mikor a házba lépett, mindkét ránca úgy összeugrott, hogy a háziak azt hitték, halált hirdet. Hívták utána a papot is, hátha valamilyen rontás van rajtuk. A pap mondta, hogy nincsen rossz szellem, hanem azért énekeljenek valami vidám dicséretet. De bezzeg nem jutott eszébe egyetlen egy sem, hiába törte a fejét, hanem csak a temetési siratók jutottak eszibe. Végül bús ábrázattal elment, és annyit mondott: csakugyan nincs itt rendben valami, majd imádkozom magukért. Azzal elment. Ahogy távolodott a háztól, úgy lett jobb és jobb érzése, és eszébe jutottak szép dicséretek, indulósak és csilingelősek. Szimpatikus ember volt a Búnak, utána is nézett az ablakból: fekete ember, komor arccal, nehéz könyvekkel – valóban kedvére való legényember volt. Talán még nála is megszáll egyszer – gondolta –, úgysem járt még parókián.
Pár nap múlva vissza is tért a plébános egy furcsa kis gnóm alakkal, aki nem győzte duplázni biccenéseit, hogy utolérje a pap öles lépteit. Az asszonyt kezdte udvarolni nagy kegyesen a pap, hogy befogadnák-e ezt a szerencsétlent. Most árvult meg. Kottyantott egy kissé, nem is beszél, de dolgozni, azt nagyon tud. Itt meg biztosan elkél a segítség a ház körül. Az asszony, karján az ordító gyerekkel, inkább csak türelmetlenségből bólintott, mint beleegyezésből: csak menjen már ez a sokat beszélő ember innen a fenébe, ha már segíteni úgysem tud. Csak a Lackót küldte, hogy vezesse be ezt a félnótást a tisztaszobába. A kicsi gnóm alak – egyébként Petykának hívták – időnként fel-felvihogott izgalmában, hogy otthont, családot, ágyat kapott. Nem is tetszett ez a Búnak, hogy ki akarják túrni a tisztaszobából... De hiába feküdte puklisra a vánkosait, csipázta össze reggelre, ette el a reggelije ízét, ez a szerencsétlen csak vigyorgott és vihogott, no meg persze pirult, mert titkon azonnal megtetszett neki a Terka. Segített is neki főzni, meg kifésülni azt a szalmakazal haját. Ha nem volt dolog, hát Lackóval játszott, vagy a pólyást ringatta dudorászva. Megharagudott a Bú a betolakodóra... mikor neki itt olyan jó helye volt. El is gáncsolta künn a gangon. De Petyka kissé sántikálva csinálta a dolgait tovább. Egyik nap még a Cinkét is sikerült előcsalnia. Lackó sikongva tapsikolt a mutatványhoz. Az asszony újra tudott kissé pihenni, mert a szomszéd Zsuzska és Petyka segítettek a kicsi körül, és vitték szerte a faluban kocsizni, vagy nyakban, vagy ölben. Olyankor jó békéset aludt. Jót tesz a friss levegő – mondták.
De már most megharagudott ám a Bú, hogy így kifordítják ezt a jó kis szállást a sarkábul: eldöntötte, elüldözi a Petykát, ne rontsa itt a levegőt. Amikor egyszer titokban a Szénási székébe telepedett – mint szokott volt, este, mikor már mindenki alszik –, a Bú eltörte alatta a szék lábát. Meg is ütötte magát, de a fájdalomnál sokkal nagyobb volt a rémülete, hogy mi lesz ebből, ha a családfő megtudja. Hanem azért azt a széklábat visszaillesztette. Egész nap sápatagon járt-kelt, hangját se hallották. Vacsorára megérkezett a mord Szénási és előre dörgött, hogy na, ma milyen vacakság főtt a fazékban? Ahogy mennydörögve levágta magát, azzal a lendülettel el is tűnt az asztal alatt nagy robajjal, épp csak a búbja látszott. Petyka előbb elfehéredett, aztán fülig vörösödött, ahogy látta a hatalmas embert a földön ülni. Terka és az asszony is ijedten várta, hogy ki szorul most legelébb. Hanem Lackóból kitört a nevetés. Gurgulázva, tapsolva nevetett és abba se tudta hagyni. Petyka se tudta tovább tartani, hiszen tőle nem is szokatlan, hogy a legfurcsább helyzetekben vihorásszon. Sőt, félig direkt, félig a kacagástól, ő is lefordult a székről. Már erre megolvadt Terka meg az asszony is szép sorban, utolszor pedig még Szénási is elkanyarintotta a bajszát és nevetett, hahotázott a földön a ripityára tört szék darabjai között. Így csorgott a könnyük néhány percig amíg aztán összeszedték a földön ülőket és megették jó ízzel a vacsorát. De már ezt nem állhatta a Bú. Összeszedelőzködött, vette ködét, borúját és szürkeségét és továbbállt. Vitte egész udvartartását: a felhőt, a hideget, a hervadást, a gyereksírást.
Így Terka nemsokára újra pistulhatott a Ferkó után az ablakban. De nem ám sokáig, mert rá egy évre meg is esküdtek. Lackó újra együtt játszott az utcabeliekkel és vitte magával Cinkét is. Szénási pedig nem győzte dicsérni a neje főztjét. Azóta is ugyanaz a széke, csak jó erősen összeeszkábálta szeggel, csavarokkal, pántokkal. Petyka időnként még bele-beletelepszik, mint macska a kemencepadka melegébe. Persze csak amikor nem szomszédol, mert udvarol a Zsuzskának. Ha ketten nekifognak, a nevetésüktől zeng az egész utca. Hát igen, sóhajt újra a zöldséges Erzsi: kutya szem, aki nem kap Felvárhalmán, és szamár, aki ide nem költözik! 

Hozzászólások

1. B. E. - 2011-08-06 00:16:14

Jó írás, szívből jövő, köszönet érte.

És elválasztá Isten a bút

az örömtől, elvált az út

a nyílt mezőtől, az egek

a földtől távol kéklenek.

 

És elválasztá a Mindenható

a jót a rossztól, hogy tudható,

merre mutat az az égi nyíl -

hegyével néha szívünkbe ír.

 

És elválasztá az embereket

egymástól, bölcs döntéseket

hozott - bármily kicsik vagyunk,

keze alatt szalad utunk.

 

És elválasztá az Úr a jövőt

a múlttól, a szürke viharfelhőt

a ragyogó naptól. Jövel

Urunk, hozd vigaszod közel!


2. Pete Violetta - 2011-08-06 19:26:55

Ezt pedig én köszönöm :) Valahogy így néz ki egy alkotóműhely, ahol jól összeadódnak a dolgok.


3. B. E. - 2011-08-07 22:07:03

Istennek legyen hála a közösség ilyen formájáért is. :)



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
A gesztusok

A nyelv, amit Jézus is beszélt, és még a majmok is értenek

Gondolkorzó

Bella Péter
Hogyan hallgassunk prédikációt? – haladó szint
Hogy legyen füled a hallásra!

Felszín

Bölcsföldi András
Anyukám nevet a ravatalon
Ötven évvel ezelőtt szép menyasszonyára várt, most az urnát várta.

Thoma László
Dobozolás
Egy elmaradt megbeszélés tanulságai

Nagy László
Mozdulat-lanság
Elköltözött házunkból a nyüzsgés

Pete Violetta
Betolakodó
Szénásiék vendégei a tisztaszobából

Magasság

B. Tóth Klára
Kommunikálok, tehát vagyok
Kezek tánca

Géczy Katalin
Megdermedt kultúra
Felejtsd el a csendes-ülős koncerteket…!

Tóth Sára
Mitől jó egy prédikáció?
Felülről beszélni, vagy felülről kapni egészen mást jelent

Mélység

Czapp Enikő
Billegő szék
Segítő, vezető és vezetett: mind a tudás és a nem tudás határán

Dobóczky László
A mozdulat értelme
Kudarc, önmarcangolás, béke

Nagy László
A gondolat mögötti gondolat
Rejtett motivációk – milyen zsinegek rángatnak téged?

Teljesség

Bagdán Zsuzsanna
A kitépés katarzisa
Élmények a Csillagpontról

Miklya Zsolt
Közötök lesz egymáshoz – Átjárható zónahatárok
Jézus nem tartja meg a három lépés távolságot

Péter-Szarka Katalin
Az érintés természete
Maga Isten lép ki önmagából – értünk.

Üzenet

Pete Violetta
A munka relativitás-törvénye
Krisztus-test vagy hibás keljfeljancsi?

Miklya Luzsányi Mónika
Ölelj jóvá!
Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!

Miklya Zsolt
Nyelvek ajándéka
Amitől a fáradt ifjak szárnyra kelnek

Áthallások

Hancsók Barnabás
Krisztusi mozdulat a ringben
A pankrátor szenvedéstörténete

Turcsik Ferenc
Angyali érintés
Angyalok városa? Nem! Embereké.

Riport

Miklya Luzsányi Mónika
Istent dicsőíteni tánccal
Interjú Incze Miklós koreográfussal a szent táncról

Kitekintés

Pete Violetta
Isten szekerét toljuk...
... a Művészetek Völgyén keresztül is

Szakács Gergely
Érinthetők és érinthetetlenek
Milyen a kézzelfogható lelkész?

Látogatóink száma a mai napon: 5017
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377228

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat