belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Dobóczky László

Ígérem, nem halok meg

„Mardos belülről a gondolat, hogy mit csináltam rosszul…”

A levegőben már érezni a tavasz illatát, a nap próbálgatja erejét és a madarak is dalra fakadtak már, de a velem szemben ülő apukának még mindig hatalmas a fájdalma.
Egy alagsori kis szobában üldögélünk. A sárga falakon absztrakt képek nyújtanak némi hangulatot.  A fotelek kényelmesek és a lassan kínossá váló csendet egy számítógép-ventilátor monoton zúgása teszi még elviselhetetlenebbé.  Ezért bemutatkozom és elmondom, hogy ki vagyok, hol vagyunk, majd megállapodunk abban, hogy tegeződünk. Megkérdezem tőle, miért jött el hozzám és miben tudok segíteni. Még szűkszavúan válaszolt:  

- A szenvedélybeteg fiam okozza a problémáimat.

-  Mesélsz nekem a fiadról?

- Persze. 1985-ben született Budapesten. Szerelemgyermek volt, nem terveztük a feleségemmel. Boldogok voltunk és felhőtlenül örültünk a kis jövevénynek. Gyönyörű gyerek volt, lelkesen neveltük.

- Emlékszel az iskolás éveire?

- Igen. Nem volt jó tanuló, de átrugdosták mindenből. Én kérdezgettem tőle hogy mi volt a suliban, de ő folyamatosan csak az mondta, hogy semmi. Ha pedig egy-egy szülőin vagy egy-egy bizonyítványosztásnál kérdőre vontam, akkor megígérte, hogy mostantól tanulni fog. Szerintem ebben az időszakban tanulta meg, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy a legkevesebb atrocitás érje.  Mindig tudta, mit akarok hallani tőle.

-  Továbbtanult?

-  Igen. Egy műszaki iskolába ment, ahol rossz társaságba keveredett. Hiába mondtam neki, hogy ne lógjon azokkal a srácokkal. Ő bólogatva igazat adott nekem, de másnap megint velük láttam. Konkrétan nem tudom, de szerintem velük kezdett el füvezni. Szerencsére a sulit befejezte és el is helyezkedett dolgozni egy cégnél.

-  Meddig dolgozott ott?

- Úgy két évet. Nagyon jó hely volt, én is szívesen csináltam volna azt a munkát.

- Mi történt? Összefügg a munkahely elvesztése a fiad drogozásával? – faggattam.

- Igen. Nagyon szorosan. Persze akkor még nem sejtettem semmit. Láttam, hogy a gyerek egyre érdektelenebb a munkája iránt, hogy későn jár haza, hogy furcsa sérülések vannak a kezén, de úgy gondoltam, hogy ez a fiatal felnőtt kor velejárója. Amikor rákérdeztem valamire, mindig kielégítő választ adott, de most már tudom: hazudott. Nem tudom, miért nem mondta el idejében, hogy problémái vannak. Miért nem kért tőlem segítséget? – maga elé roskadva némán ült előttem, majd nagyot sóhajtva folytatta: – Aztán egy napon átkutattam a szobáját és találtam pár fecskendőt, kormos kiskanalat, meg valami fehér kristályos port egy nejlonzacskóba csomagolva a hifi mögött. Mintha kés szúrtak volna belém. Elmondhatatlan fájdalmat éreztem. Amikor hazaért és beszéltünk erről, megígérte, hogy abbahagyja és azt mondta, hogy tudja, mit csinál. Gyanakvó lettem. Kémleltem a szemét, a karját, amikor csak lehetőségem volt rá. Ha kérdőre vontam, mindig ködösített vagy ígérgetett. Ekkorra már mesteri szinten űzte a félrevezetést. Én pedig hittem neki, mert hinni akartam neki. Belül kínzott a tudat, hogy nem tudok segíteni a drogos fiamnak. Tudtam, hogy hazudozik, viszont kitenni nem akartam otthonról.  Hát csak a fiam. Nem? – kérdezte, mintha várná tőlem a megerősítést.

- De persze. Rehabilitációra nem gondoltatok? – válaszoltam, kitérő kérdéssel.

- De. De azt már csak a végén. Pár év kálvária következett ezután. Ígéretek tömkelege. Megpróbáltam hideget–meleget, de semmi sem használt. Akkor került szóba a rehabilitáció. Megígérte, hogy lemegy, én meg adtam rá pénzt. Eldrogozta. De számtalan ilyen példát mondhatnék.

Aztán egy napon kopogtatott a rendőrség az ajtónkon. Nem véletlen volt az ijedségem. A zászlós némi undorral az arcán közölte, hogy rátaláltak a fiamra egy gyorsétterem mellékhelyiségében. Túladagolta magát, mondta. Meghalt.

Mardos belülről a gondolat hogy mit csináltam rosszul. Talán ha nem hagyom rá a dolgait. Talán ha nem dőlök be az ígérgetéseinek. Talán ha határozottabb vagyok, és arra nevelem őt is, hogy legyen határozott, őszinte és egyenes. Mindig ilyen voltam én is: nem mondtam el senkinek semmit őszintén. Miért lett volna a fiam más? Meghalt. Nem bírom, elviselni. Meghalt. Pedig megígérte, hogy nem hal meg. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
Idegesítő szeretet
Minden határon túl vagy éppen minden igényt alulmúlva

Felszín

Jakus Ágnes
„Tisztítsd meg…”
Hozzá lehet szokni a rendben tartáshoz és az elhanyagoláshoz is

Nagy Zsuzsanna
Megtartani az életet a csodának
Egy orvos álmatlan éjszakái

Erbach Viola
Életünk három legfontosabb szava
Igen vagy nem? Talán…?

Magasság

Székely Tamás
Ki hazudik nekünk a legtöbbet – talán mi magunk?
Önámítások, amelyeket legyőzhetünk

Miklya Zsolt
Túlontúl-mesék és ördögi körök
Kegyetlen mesék, kegyelmes Isten

Mélység

Bella Péter
Dimenzió-kereső
Böjt utáni önreflexió

Miklya Luzsányi Mónika
Továbbálmodott világ
A fantáziamese, füllentés, hazugság, átverés

Szakács Gergely
Az igazmondás szabaddá tesz
A Hanta boy tanulsága

Kedvek Vera
Münchausen-szindróma és társai
A törődés és a figyelem hiánya megbetegíthet

Teljesség

Koczor Tamás
A keresztyénség első halottjai
Pénzügyi (ön)gyilkosság az ősgyülekezetben?

Tóth Sára
Kereszt – a másság drámája
„Az egymással való közösség, a találkozás eleve áldozatra épül.”

Réz-Nagy Zoltán
A füstölgő mécsest kioltják?
A hit krízise nem ateizmus

Üzenet

B. Tóth Klára
Hímes Húsvét
Pop és antik értelmezés és ábrázolás

Szakács Gergely
Én védem magam
Istenismerettel és emberismerettel gyógyuló sebek

Pete Violetta
Igazság és szeretet mérlegén
Merre boruljon a protokoll?

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Változó előjelek
Egy jobb világ.Vagy: A gyűlölet? Susanne Bier Oscar-díjas filmje

Hancsók Barnabás
Köszönjük, hogy rágyújtott!
„A szó veszélyes fegyver”

Riport

Kojsza Péter
Konfliktuskezelés keresztyén módra
Megbékélés és a békéltetés tudománya

Kojsza Péter
Egy emberért is megéri!
Úgy érkezett, hogy már nem volt vesztenivalója

Kitekintés

Pete Violetta
Félreértett jelek
Kegyes hazugságtól a teljes őrületig, avagy így szeretnek a nők

Dobóczky László
Ígérem, nem halok meg
„Mardos belülről a gondolat, hogy mit csináltam rosszul…”

Látogatóink száma a mai napon: 115
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206547

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat