Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Focikupa Gödöllő április 23.

A focikupa Gödöllőn került megrendezésre 2016. ápr. 23-án, ezúttal a Líceum gumis pályáján. 5 csapat vett részt a baráti hangvételű találkozón:

Balassagyarmat, Budaörs, Gödöllő, Pécel és Pócsmegyer-Leányfalu reformátusai. Áhítattal kezdtük el a délelőttöt, majd 10 mérkőzés következett.

Ezeken alapvetően jó hangulat uralkodott - ennek ellenére történt két sérülés is, mindkettő a péceli csapatból vont el embert, ráadásul az első mérkőzésükön, így ők a további találkozókat más csapatok tagjaival kiegészülve játszották végig.

A játékvezetés nem volt ideális - úgy tűnik, komolyabban kell vennünk ezt a kupát, úgyhogy jövőre ezen a ponton megerősítjük a szervezést. Egyébként jó volt találkozni, játszani a testvérekkel, s együtt elfogyasztani a nap végén a gulyást és a buktákat!

A kupát ebben az évben a Budaörsi Református Egyházközség csapata vihette haza - gratulálunk nekik,

 

s köszönjük minden megjelent csapatnak a játékot, az együtt töltött napot, a közösséget! S mi mással is búcsúzhatnék, mint a napot erősen meghatározó kiáltással: "Huluk!"

Adamek Norbert

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 286, összesen: 963925

  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026
  • 2026. július 09., csütörtök

    Szenior műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
  • 2026. július 08., szerda

    Három lelkipásztorral beszélgettünk arról, milyen szerepe lehet a gyülekezeti imaszolgálatoknak a gyógyulásban és a helyreállításban.