Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2018. szeptember 23. Presbiter továbbképzés Vác

Kisköri presbiteri képzés
2018. szeptember 23-án egyházközségünk fogadta a környék református egyházközségeinek a presbitereit a kisköri képzés keretein belül. Salgótarjántól Dunakesziig érkeztek hozzánk a vendégeink. A képzés témája a mai világunknak tartott egyfajta tükröt, hiszen a gazdagság, a pénz világát közelítette meg bibliai tanítások felől.
A képzés első része a gyülekezetünk templomában volt. A köszöntések után Dr. Borsiné Kusztos Ildikó lelkész igehirdetésével kezdődött az alkalom. Az istentisztelet vezérfonalát a 139. zsoltár első 18, valamint a 23. és a 24. verse, továbbá a Filippiekhez írt levél 4. részének a 13. és a 19-20. szakasza adta. A lelkészasszony a Gondviselésről és ennek a hatásairól fejtette ki a gondolatait.
A képzés második részében Dr. Borsi Attila, egyházközségünk lelkésze tartott előadást a fent említett témában. Előadása a Szentírás perspektívájában járta körül a gazdagság kérdését. A pénz már a Mózes könyveiben megjelenik, amikor Jákob fiai gabonát vásárolnak Egyiptomban. Kifejtette, hogy a Biblia tanítása szerint pénz szükséges értékmérő eszköz, de helyesen kell használni. Így az Ószövetségben megjelenő tanítások is erről szólnak.
Az Újszövetségben is többször előkerül a pénz. Krisztus tanítása szerint az emberi élet központi értéke nem a pénz, hanem Isten. Ennek kell a pénz helyét is meghatároznia az ember életében. Nem követel Krisztus aszketizmust, hanem olyan életgyakorlatot, ami túlmutat a földi életen. A vagyon a közösség érdekében használandó. Képes vagyok-e megüresedni, hogy meggazdagodjam?
A pénz használatában a helyes út a sáfárság. A sáfár tudja, hogy minden Isten tulajdona. Így az ember semminek sem lehet abszolút tulajdonosa. Ezért a rábízott javakért személyes felelősséggel és elszámolással tartozik. Így tudja magát függetleníteni a vagyonától, nem az fogja meghatározni őt. Ebben a mai, értékzavaros világunkban érdemes ezen gondolatokat megfontolni.
A képzés harmadik részében a hallgatóság kérdéseket tehetett fel az előadónak. Igen érdekes gondolatokat és véleményeket hallhattunk.
A program templomi része imaközösséggel és közös imádkozással valamint zsoltárénekléssel zárult.
Ezt követően az eszmecsere a fehér asztal mellett folytatódott. Egyházközségünk presbiterei és tagjai szeretetvendégségbe hívták a megjelenteket a gyülekezeti termünkbe. Jó hangulatú beszélgetések részesei lehettünk a finom falatok között.
Márczy Gábor
presbiter

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 199, összesen: 996195

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...