Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A presbiterségről - P. Tóth Zoltán előadása

A presbiterségről

Egyházmegyei Gondnoki értekezlet 2018.09.15 – Vác

Az elmúlt esztendő végén egyházmegyénkben is lezajlottak a presbiterválasztások és sok helyen – a maga természetéből fakadóan – jelentősen felfrissültek testületeink; így a mai az első alkalom arra, hogy az újonnan választott presbitériumok gondnokai közösségében számba vehetjük előttünk álló feladatainkat és beszélhetünk szolgálatunk munkamódszereiről.
Mindenekelőtt szóljunk a presbiterek személyéről, hiszen ők alkotják a presbitériumot. A Szentírás pontos személyleírását ad az ideális presbiterről Péter I. levelének 5. fejezet 1. versében:
A közöttetek lévő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese….(I. Péter 5,1)
Péter maga is presbiter, mégpedig olyan, akit maga Jézus Krisztus személyesen választott ki és bízott meg a presbiterséggel. Az apostolt a Szentírás úgy állítja elénk, mint akit Megváltónk három évig tanított, személyesen formált és Szentlelkével gazdagon megajándékozott; így hittel és okkal tekinthetjük őt az ideális presbiter mintapéldájának. Azt, hogy milyen is a jó református, hívő presbiter, világosan elárulja, amint bemutatja magát: társ, tanú és az eljövendő dicsőség részese.
Társ.
Péter mindenekelőtt társnak vallja magát. Presbiterségét nem rangként éli meg és nem is magányos csillag a lelki élet éjszakájában, hanem a közösség gyakorlására alkalmas és azt hatékonyan megvalósító valaki. Ma úgy szoktunk fogalmazni: csapatjátékos. De a puszta együttműködési készségnél itt többről van szó. Hogyan lehetünk társak református keresztyéni értelemben?
A bűn az, ami elzár Istentől és embertársainktól is. A megváltás, a megbocsátott bűn hozzákapcsol a kegyelmes Istenhez és a többi, szegény bűnöshöz. Az tesz minket képesnek erre, ha hit által elfogadjuk a Megváltónk által szerzett kegyelmet.
Van másik tennivalónk is: Tartsuk nyitva a szívünket Isten felé, hogy az nyitva lehessen társaink felé is. Szívünket – alapból – az önzés csapóajtaja zárja. Mi készséggel elvárjuk, hogy mindenki más legyen a mi társunk, de csak a csapóajtó rugói ellenében kifejtett lelki odaszánással juthatunk el arra, hogy társai lehessünk családtagjainknak, a többi presbiternek, gyülekezetünk tagjainak – egyáltalán az embereknek.
Az tehát a református és hívő presbiter, aki nem csupán azzal az igénnyel éli életét, hogy legyen jó házastársa, jó családtagja, jó lelkipásztora, stb, hanem aki hajlandó vállalni és ingyen teljesíteni, hogy ő lesz társa másoknak.
Tanú
A tanú általános értelemben az a megkérdezett személy, aki elmondja amit látott és hallott. (Közbevetőleg van hamis tanú is, aki ugyan nem látott és nem hallott semmit, vagy egészen mást, és mégis vall!) Péter azt mondja presbiteri munkájáról, hogy az olyan, mint a tárgyaláson a tanú vallomástétele. A család, az ismerős, a barát, vagy ellenség – az egész világ azt kérdezi: mit tudsz Istenről? Kíváncsian figyelik életünket, mit vallanak cselekedeteink, egész magatartásunk Istenről. Nagy kiváltság és óriási felelősség, hogy Isten tanúi lehetünk ebben a világban. Péter azt vallja, hogy a presbiter akkor lehet jó tanú, ha Krisztus szenvedésének, halálos szeretetének titkát ismeri és arról tud vallani az emberek között.
Eljövendő dicsőség részese
Péter elhiszi, hogy Isten országa nemcsak eljön a földre, hanem abban neki is meglesz a maga helye. Jézus Krisztus megosztja dicsőségét a bűnből megváltott gyermekeivel. És mivel efelől bizonyos, boldogan vállalja a szolgálatot egész életére. Az ilyen ember akkor is szeret, ha őt nem szeretik. Osztogatja ingyen a megértést, a szolgálatot, önmagát, mert részese az eljövendő dicsőségnek.

Bízva abban, hogy presbitériumainkba nemcsak a közösség választása, hanem Mennyei Atyánk személyes elhívása alapján is elhívottak kerültek; tekintsük át összefoglalóan, hogy milyen egymásnak ellentmondó követelményeket kell összehangolnia a presbiternek szolgálata eredményessége érdekében:

Személyi adottságok> <szolgálati terület – fontos, hogy szinkronban legyen
Önkéntesség> <felelősség – egyéni vállalás, de megválasztottként már felelősség
Személyes szolgálat> <Isten dicsősége – esetleges eredményeit nem sajátíthatjuk ki
Személyes esendőségeink> <példaadó élet – reflektorfényben élünk, meghatározó minta vagyunk a gyülekezet és a kívülállók előtt
Egyéniség> <testületi működés – egyéniség a szakmai előkészítésben, alkotó részvétel a döntésben, együttműködés a végrehajtásban (a többségi döntés kihívása!)
Gyülekezeti szolgálat, mint személyes elfoglaltság> <családi kötelezettségek

Ezek után tekintsük át a presbitériumaink előtt álló általános és aktuális feladatokat!

Az általános feladatok tételes részletezése nélkül, most csak arra szeretnék utalni, hogy ezeket az egyházunk alkotmányáról és kormányzásáról szóló 1994 évi II. törvény szabályozza. Azt azért mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy általános tapasztalatom szerint a presbiterek egy része nem ismeri az ebben foglaltakat. Most, hogy sok új egyháztag lépett a presbiterek közé, fontosnak tartom és ezért tisztelettel kérem gondnok testvéreimet, hogy maguk is ismerjék meg, időnként olvassák újra és presbitertársaik felé is fogalmazzák meg ennek az alapvető jogszabálynak a megismerést; hogy aztán testületként is megtegyenek mindent annak gyakorlati megvalósítása érdekében!
Másik fontos szabályozásunkkal – a Gazdálkodásról szóló törvénnyel – kapcsolatban egyetlen egy kérdésre mégis ki kell térnem. Az utóbbi időben több gyülekezet kezdett bele valamilyen ingatlana felújításába, fejlesztésébe, ingatlan vásárlásba, vagy értékesítésbe; általánosan fogalmazva építési tevékenységbe. Szükségesnek látom felhívni a figyelmet arra, hogy minden ilyen tevékenységgel kapcsolatos döntés előírt feltételek közötti presbiteri döntést (név szerinti szavazást és 2/3-os döntést) igényel, amely döntés csak az Egyházmegye elnökségének jóváhagyásával válik érvényessé. Ez az engedélyezési kötelezettség pedig független a finanszírozás módjától; tehát pályázati forrás esetén is kötelező. Annak érdekében, hogy elkerüljük a presbitériumi döntés esetleges újratárgyalásának időrabló és felesleges késedelmet okozó procedúráját, a legutóbbi Egyházmegyei Tanácsülésen egy olyan intézkedés kiadására hoztunk döntést, hogy bevezetjük az építési projektek előzetes véleményezésének rendszerét. Az erre vonatkozó levelet rövidesen kiküldjük gyülekezeteinknek.

Néhány aktuális feladatunk, a teljesség igénye nélkül:
Reformáció 500 +; azaz évforduló megünneplése során felfrissített ismeretek, a megszerzett új inspirációk rendszerbefoglalása, beépítése hitéletünkbe. Ne csak formálisan ápoljuk tradícióinkat, hanem fordítsunk több gondot hitvallásaink jobb megismerésére, református hitelveink tisztántartására, kerüljük azok korszerűsítés címén történő átértelmezését! A folytonos megújulás segítheti református identitásunk megerősítését.
A gyülekezetépítés területén is fontos teendőink vannak.
A társadalmi mozgások egyik jelensége a demográfiai lejtmenet, ami immár több évtizede tart. Hosszú idő óta jellemző, hogy kevesebb gyermek születik annál, mint amennyien meghalnak; vagyis folyamatosan csökken a lakosság lélekszáma. Ez egyes kisebb településen először a munkahelyek számának csökkenését, majd az orvosi rendelő, az iskola, óvoda megszűnését hozza, egymás után zárnak be az üzletek és általánosságban a fokozatosan romló életfeltételek a település lakosságmegtartó erejét teszik tönkre. Ilyen településeken egyházunk gyülekezeteire kettős teher hárul. Egyrészt meg kell próbálniuk életben tartani és az idők során a gyülekezettől eltávolodottak visszaintegrálásával megerősíteni a gyülekezetet; másrészt ezzel a közösségerősítő mintával megpróbálni újraéleszteni a település megtartóerejét.
A társadalmi mozgások másik fontos jelensége a munkaerő mobilitás fokozódása. Az ország gazdasági újjáépítésével, új ipari zónák kialakulásával együtt jár, hogy lassan, de teret kap nálunk is a munkaerőnek a munkahely közelébe történő koncentrálódása. A jobb megélhetés reményében családok költöznek az ország egyik sarkából a másikba; megváltoztatva ezzel is a települések – vele együtt gyülekezeteink – belső összetételét, vagy akár létszámát is. Ez azt a sajátos teendőt veti fel, hogy minden eddiginél jobban kell figyelnünk a településünkön zajló lakossági mozgásokat. Felkutatni, megtalálni a beköltözőket és hívogatni, befogadni, beépíteni őket gyülekezetünk közösségébe.
Következő fontos feladatunkat a tudatos egyháztagság megélése terén látom. Szinte minden önálló szerveződésre, így az egyházi közösségekre is jellemző, hogy azok működését viszonylag kisszámú aktív motor vezérli és a nagy többség társutasként elfogadja ennek kényelmét. Közvetlenül megfogalmazásban: általában a gyülekezet belső magva viszi a hátán az egyházközség életét – mind a szolgálatok, mind az egyházfenntartás anyagi terheinek hordozása tekintetében. A gyülekezet egyedi, belső sajátosságaira, szokásaira, hagyományaira és személyi összetételére tekintettel kell kidolgozni azokat a módszereket, amelyekkel szélesíteni lehet a szolgálatokban részt vállalók körét. Az anyagi terhek hordozása tekintetében pedig fontos egyértelművé tenni: mindenünk, amink van, Mennyei Atyánktól van! Adakozásunk, gyülekezetünk fenntartásához való hozzájárulásunk tehát sem nem egyházadó, sem nem az egyházi szolgáltatások ellenértéke, hanem Isten ingyen kegyelméből elnyert üdvösségünk iránti hála egyik szerény megnyilvánulása.
Gondnoktársaim gyakorlati feladata tehát figyelni és időnkét újraszervezni a szolgálók munkáját; elkerülve ezzel a túlzott terheket viselők kifáradását, kiégését. Az anyagi terhek hordozása terén pedig célszerű arra a szintre emelni a tudatosság szintjét, hogy az egyházközségi bevételek arányaiban nagyobb része az egyházfenntartói járulékokból folyjék be. Ehhez például olyan gyakorlati feladat is kötődik, hogy a gondnok évente többször számoljon be a gyülekezet nyilvánossága előtt az egyházközség éves költségvetésének időarányos végrehajtásáról, az egyházközség aktuális anyagi helyzetéről és természetesen az esetlegesen megteendő külön intézkedésekről. Csak az egyre tudatosabbá váló egyháztagokból álló közösség képes egyre többeket Isten közelébe hívni, egyben településének megtartó erejét növelni.
Református hitéletünk egyik fontos eleme az egyetemes papság. Felfogásunk szerint ez egyéni hitéletünkben az aktív evangélium-közvetítést jelenti. Közösségi vonatkozásban pedig az istentisztelet liturgiai feladataiban való személyes részvétel kiterjesztését. A gyülekezet lelkipásztorának irányítása mellett segítsük ennek kiteljesedését, vonjuk, be gyülekezetünk mind több tagját, bátorítsuk őket, hogy vegyenek részt a lekció olvasásában, imádság vezetésében, bizonyságtételben, úrasztali szolgálatban.
Szólni kell az istentiszteleti rendtartás, és benne az egyházzene helyzetéről is. Az istentiszteleti éneklés – Kálvin megfogalmazása szerint – elsősorban a közös imádság ünnepélyes formája. Az egyházi ének az istentisztelet szerves alkotóeleme: az örökkévaló Isten és a benne hívő ember párbeszédének része, melyhez a liturgia ad megfelelő keretet.*
*idézet: Lélekkel és értelemmel (Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága, 2016)

Mai gyülekezeti éneklésünket legalább két történeti tényező jellemzi.
Egyrészt a ma is használatban lévő Református Énekeskönyvet 1948-ban adták ki. Akkor ezt nem követhette az istentiszteleti rendtartás átfogó felülvizsgálata. Ismert, hogy az egyházi énekek liturgikus/funkcionális kötődése igen erős, ezért az igehirdetéshez kötődő énekválasztás egy ismert, szűk és kedvelt énekkörben mozog.
Másrészt egy jó énekeskönyv élettartama 30-50 év, tehát az egyébként rendkívül gazdag énekkincsünk felfrissítésével immár 30-40 éve késésben vagyunk.
Ebbe az egyházzenei vákuumba jelentkeztek be a dicsőítő csoportok, amelyek némelyike a hagyományos énekkinccsel szemben határozza meg önmagát; egy rendkívül vegyes zenei és szövegkultúrával. S bár az új énekeskönyv kiadása – amelybe számos új ének bekerül majd – folyamatban van és a tervek szerint rövidesen liturgiai reformmal együtt kerül majd bevezetésre; addig is és azt követően is feladatunk a dicsőítő csoportok zenei-, és teológiai felügyelete, irányítása.
A liturgiai reformról külön is kell szólnom. A korábbiakban egyházunk vezetése kiadott egy kísérleti liturgiát azzal a szándékkal, hogy azt minél több gyülekezet próbálja ki, összegezze tapasztalatait és adja meg véleményét annak esetleges továbbfinomítására. Egyrészt kérem, hogy minél több gyülekezet kapcsolódjon be ebbe a folyamatba; másrészt, akik már bekapcsolódtak, aktívan járuljanak hozzá az új liturgia gazdagításához. Végül pedig kérem gondnok testvéreimet, mindent tegyenek meg az új énekeskönyv használatbavételére és a liturgiai reform kedvező fogadtatásának előkészítésre.
Mind ehhez sok erőt, jó egészséget és Isten áldását kérem és kívánom gondnok testvéreimnek!



dr. P. Tóth Zoltán
egyházmegyei gondnok

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 227, összesen: 328485

  • 2018. október 23., kedd

    Ma van a születésnapom. Születtem 1989. október 23-án.
  • 2018. október 21., vasárnap

    A legfontosabb lelkészi tulajdonságoknak a kedvességet és a készséget tartja. Bár egyházmegyéjében sokan küzdenek anyagi gondokkal, mégis azt kéri, im...
  • 2018. október 21., vasárnap

    Veres Sándor világi főjegyzőt választották a Dunamelléki Református Egyházkerület új főgondnokának. A választást a korábbi főgondnok, Tőkéczki László ...
  • 2018. október 18., csütörtök

    Hit és értelem – Iskola- és egyházközeli írások címmel jelent meg ifjabb Bibó István könyve. A kötetet Velkey György mutatta be a budapesti Bibliamúze...
  • 2018. október 17., szerda

    Miért engedi Isten a szenvedést? A kérdésről, amely próbára teszi hitünket, Philip Yancey keresztyén író, újságíró, a Hol van Isten, amikor fáj? című,...
  • 2018. október 16., kedd

    „Istennek az az egyik ajándéka, hogy nem vagyunk egyformák" – Orosz Gábor Viktor előadásából megtudhattuk, hogy nem csak a szépségipar formálhatja át ...
  • 2018. október 15., hétfő

    Vallja, hogy a lelkészek vannak a gyülekezetekért, de ezzel senki sem élhet vissza. Hálás tud lenni a bejáratott dolgokért is, nem akar mindig forrada...
  • 2018. október 14., vasárnap

    Mitől érezzük jól magunkat a munkahelyünkön? Hogyan válhatunk jobb vezetővé? Erről gondolkodtak az idei GLS Nemzetközi Vezetői Konferencia résztvevői.
  • 2018. október 12., péntek

    A háborúknál és a népirtásnál kevés szörnyűbb dolog van a világon. A szenvedés univerzális tapasztalat, ahogy az is, hogy minden tragédiára reagálni k...
  • 2018. október 11., csütörtök

    „Nem az számít, hogy hány évvel élek tovább, hanem az, hogy hogyan.” Szubjektív iraki úti beszámolónk második része.