Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkész csendesnapok Mátraháza 2017. október 15-18.

Az egyházmegyei lelkészi tanulmányi hét immár hagyományosan október közepén vasárnap kezdődött. Sokan a törökbálinti lelkész beiktatásról sietve, késő estig folyamatosan érkeztek a találkozóra.

Matyó Lajos egyházmegyei főjegyző istentiszteleti szolgálatával kezdődött az igei része az alkalomnak.

Az elmúlt évek gyakorlata folytatásaként az egyházmegye gyülekezeteiből érkezett teológiát hallgató diákokkal folytattak beszélgetést a lelkészek. Az téma az ismerkedésen kívül az ecclesia semper reformari debet volt. Az éjszakába nyúló jó hangulatú beszélgetésen a teológusok elmondták milyen érzéseik, javaslataik vannak megújítandó az igehirdetést.A reggeli igetanulmányokon a következő hetek vasárnapjainak újszövetségi igeszakaszai kerültek elő, segítendő az igehirdetésekre való felkészülést. A tanulmányokat Sárosi Gábor, Rózsa Katalin és Mezei Tibor Imre lelkipásztorok készítették.A hét tanulmányi témájaként az igehirdetést vizsgáltuk.

Hétfőn először Tóth Tamás piliscsabai gondnok, kommunikációs tréner tartott előadást „Szándék és hatás az igehirdetésben" címmel. Az izgalmas előadás a kommunikációs technikák alkalmazásában segített. Kiderült, milyen az ideális beszéd tempó, testtartás és gesztikuláció, stb.

Az előadó a lelkipásztorokat is megdolgoztatta: Csoportonként három perces beszédeket kellett írni és tartani különböző fontos témákról.

„Az igehirdető lelke és a Szentlélek" címmel Dr. Németh Dávid (KRE HTK) lelkipásztor tartott előadást. Az elmondottakból kiderült, fontos az igehirdető egyébként szubjektív személye. Nem baj, ha vannak „egyoldalúságai", amíg tisztában van azokkal és igyekszik azokból nyitni más stílusok felé.

Kedden délelőtt „A homiletika elmúlt négy évtizedének útkeresései" Dr. Literáty Zoltán (KGE HTK) lelkipásztor beszélt az 1960-as évek igehirdetési kríziséről és a kiutak kereséséről. Három rövid igehirdetést is mondott, a különféle módszerek bemutatására.

Délután „A megtérésről való beszéd a teológiatörténetben és ma" volt a téma, Dr. Tatai István lelkipásztor előadásában. Meghallgattuk, hogyan változott a megtérésről alkotott nézett a kezdetektől napjainkig, és hogy ez milyen hatással van az Egyházra.

Az gyönyörű őszi időt a rövid szünetekben lehetett kihasználni. A mátraházai táj rövid kirándulásokra hívogatta az ott lévőket.

Esténként egy különleges kísérletben vehettek részt az ott lévők. Az esti istentisztelet igehirdetéseit teológiailag kiértékelték hozzáértő lelkipásztorok.

Hétfőn Árvavölgyi Béla, kedden Sípos Vízaknai Gergely vállalta a szolgálatot és a vele járó kiértékelést. A kiértékelések nemcsak a szolgálatot végző lelkészeket, hanem a hallgatóságot szintén kívánták segíteni az igehirdetés javítására. A megbeszélésekből kiderült, hogy a legjobb igehirdetésekről is lehet kritikusan beszélni.

Hétfőn este ½ 9-től kötetlen beszélgetés volt az egyházmegye életéről.

Kedden este ugyanekkor "A MRE köznevelési stratégiája - a küldetés tisztázása" és a hitoktatásról őszintén" címmel Dr. Papp Kornél irodavezető tartott előadást. Az előadás után a hitoktatásról folyt kötetlen beszélgetés.

A csendesnapok igei része szerdán úrvacsorai alkalommal fejeződött be, melyen Nyilas Zoltán hirdetett Igét.

A szerdai ebéd után széledt szét az ott maradt mintegy 25 lelkész. Összesen kb. 35 - 40 lelkész és 8-10 teológus vett részt a tanulmányi héten, melynek majdnem végig P. Tóth Zoltán is vendége volt.

Bár az ott tartózkodók 15 kredit pontot is kaphattak a részvételükért, az Istentől megáldott napok voltak az ajándékai a találkozónak.

Sárosi Gábor

 

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 93, összesen: 352340

  • 2019. február 18., hétfő

    Tökéletes, szégyen nélküli kapcsolat, amelyben őszintén az lehetek, aki valójában vagyok. Istentől jött bensőségesség, amely szemérmességet feltételez...
  • 2019. február 18., hétfő

    Idén is lesznek lelkészi csendeshetek Tahiban és a Kecskemét melletti Emmaus Házban. Végh Tamás lelkipásztor felhívása.
  • 2019. február 17., vasárnap

    Ahogy a szervezetünknek szüksége van vitaminokra és nyomelemekre, úgy a házastársi kapcsolatnak is vannak létfontosságú éltető elemei. Az egyik ezek k...
  • 2019. február 14., csütörtök

    Egymás megismerése nem ér véget a házassággal, akkor kezdődik csak igazán. Három házaspár osztotta meg velünk ezzel kapcsolatos tapasztalatait a házas...
  • 2019. február 13., szerda

    Mikor a kedves és én is öregszem. Vajon kizuhanunk az időből? Debreczeni Tibor naplója lyukas félórákból, amikor az íráshoz „éppen szivárgott a kedv”.
  • 2019. február 13., szerda

    „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket." (Jel 1,3)
  • 2019. február 12., kedd

    „Amelyik kapcsolat nem jut el addig a pontig, hogy akár válás is lehetne, az még nem is kezdődött el” – vallja Záborszky Zsófia pszichológus. A kisgye...
  • 2019. február 11., hétfő

    Tizennyolc évig imádkozott alkoholbeteg férje gyógyulásáért, majd egy nap válaszút elé állította: vagy a család, vagy az ital. Egy óra gondolkodás utá...
  • 2019. február 10., vasárnap

    Mitől tud egy házasság tartós lenni, a benne élők pedig nemcsak elviselni egymást, hanem boldogan élni? A házasság hete idei arcai, Gorove László ment...
  • 2019. február 09., szombat

    „Részestársai vagyunk a Krisztusnak, mind a közösen elszenvedett szenvedésekben, mind pedig a szenvedések fölötti győzelemben."