belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Bölcsföldi András

Köztes tér

A lehetőség

A köztes tér az, ami köztünk van.

Ha valakivel szoros viszonyban vagyok és magamhoz ölelem, akkor megszűnik a közöttes tér, kiszorul a levegő, hiszen szoros szeretet-kapcsolat van közöttünk, és nincs, ami közénk férkőzhetne. De ha valaki távolabb van tőlünk – tisztes távolságra –, akkor közeledni kell ahhoz, hogy közelebb legyünk egymáshoz. Ekkor olyan köztes tér keletkezik, amely kellő távolságra van mindkettőnktől. De ha közeledünk egymáshoz, akkor egyre közelebb leszünk. A hivatalos minimum, a nem zavaró távolság kb. 50-60 cm két ember között (intim szféra, személyes tér), de van, akinél ez egy méterre állítódik be. Vagy még többre.

Az egyház belső világa, struktúrája, szervezete sajátos képződmény, a kívülállók számára legtöbbször értelmezhetetlen és érthetetlen. És az is igaz, hogy ez viszonylag zárt rendszer, kevésbé nyitott, nehezen kommunikál a külvilággal. A kísérleti próbálkozások is megmaradnak a kommunikáció szintjén, maga az „üzenet" kevéssé jut ki a falakon kívül. A másik oldal, amit mi egyszerűen csak „a világnak" hívunk, kevéssé játszik szerepet az egyház életében, nem közelít egymáshoz a kettő, és itt nem a szellemi értelemben vett világiasságról van szó. Hanem arról, hogy a kultúra, a mai élethelyzet, a sokat emlegetett kontextus nem érezhető markánsan az egyház életfolytatásában, ezért az érdemi párbeszéd, a megismerés, a mai kor problémái kívül maradnak az egyházon; különösképpen a misszió szenvedi meg ezt a csorbát.

Négy megközelítését nézzük most meg a köztes térnek.

I. Játszótér

A tér lényege, hogy szabad. Amikor az LGT együttes slágere a 70-es években bezengte az étert, akkor mindenki tudta, hogy miről is szól. „Miénk itt a tér!" „Miénk itt a tér!" „Miénk itt a tér!" Igen, igényeljünk, jogot formálunk rá, hiszen itt nőttünk fel. Budapesti teológusok érdekes konfliktusba kerültek egy ízben a helyiekkel. A kollégium mögötti téren (Markusovszky) van egy kerítéssel is körbekerített focipálya, amely mindenki számára nyitott. Egy ízben teológusok oda szervezték a focikupájukat, s 3 órára hivatalosan is, az önkormányzattal „lepapírozva" lefoglalták a pályát. Az egyre növekvő számú „helyiekkel", akik máskor ott szoktak játszani, kisebb állóháború alakult ki, mivel a térre jövő gyerekek, kamaszok is focizni szerettek volna. Többnyire nem is a gyerekek vitáztak, hanem a teret „birtokló" felnőttek. Nem lett feloldása a történetnek, legalább vér nem folyt, de érdekesek voltak a téren egészen alpári stílusban vitatkozók érvei: „Miénk a tér, itt nőttünk fel, ide járunk 40 éve, a teológusok csak „gyüttmentek", nem ide tartoznak." A „miénk a tér" egy új fejezete igazolódott. A tér az identitás része, nem véletlenül játszanak központi szerepet az összes forradalomban a terek: kié a tér, ki foglalja el, ki sátortáborozik ott, kit szorítanak ki, kik özönlik el. A tér az események, történések helyszíne. És a játéké.

Ezért lehet a tér ilyen módon is a találkozó helye. Két világ találkozása. Van olyan lakótelepi gyülekezet, amely épített egy játszóteret a templom elé, és mindmáig az ottani találkozások (hívő és nem hívő anyukák) határozzák meg a missziójuk egyik lényegét. Hiszen a tér egy, a cél ugyancsak: kulturált körülmények között eltölteni a kisgyermekkel az időt, és a hasonló életkorban lévő és hasonló gondokkal küzdő, hasonló élethelyzetben levők naná, hogy egymásra találnak. A találkozásból kapcsolat lesz. Élet.


II. A kultúra mint közvetítő elem, szellemi köztes tér

A barátsággal kapcsolatban A kis herceg c. regény klasszikus jelenete a meghatározó.

– Ha azt akarod, hogy a barátod legyek, szelídíts meg engem.
– Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolban tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.

Sokat lehetne elemezni ezt a kis részletet is, de három motívum nagyon fontos a köztes térrel kapcsolatban. Az egyik a „sok-sok türelem". Az egyházban (és ma mindenben) szeretünk (szeretnénk) gyorsan jó eredményt elérni. Elhangzik egy igehirdetés, minimum térjenek meg, és kapcsolódjanak be a gyülekezeti életbe. Refibe jártak – legyenek presbiterek! Konfirmáltak – legyenek aktívak! Pedig ha elgondoljuk, hogy mennyi mindenen kell az embernek keresztülmennie ahhoz, hogy azt mondhassa magáról: hiszek, stabil hitem van, akkor elég az újszövetség főszereplőire gondolnunk. Péter három év alatt sem érte el az igazi, megbízható tanítvány címet. Jézus mégis megbízza a vezetéssel és hitvallására alapozza az egyházat.
„Te pedig nem szólsz semmit" – az egyház a beszédre (ige) épül, ezért azt is gondoljuk, hogy folyton beszélnünk, hirdetnünk kell, szöveget olvasnunk, aktívnak lennünk. Pedig milyen fontos lenne a hallgatás, a figyelés (szemlélődés) és a csendes jelenlét! Meghatározó elem. És az is fontos, hogy a róka szavai, a három pont után a kis herceg nem szólal meg, de „másnap visszajött". Azért, mert nem beszélték túl a dolgot. Maradt még megbeszélnivaló, maradt még mondanivaló. S akkor fogalmazza meg a róka a barátság klasszikus elemeit. És hányan nem jönnek vissza az egyházba másnap! Vajon várjuk-e őket annyira, mint a róka a kis herceget?

Még egy irodalmi példa. Én szeretem a kortárs irodalmat. Sokan csak lesajnálják, túl modernnek, liberálisnak, gondolattalanak, zavarosnak titulálják. De a mai ember mai gondolatait a most élők fogalmazzák meg. Könnyű visszanyúlni a klasszikusokhoz, amit már számosan lemértek, iskolában is kellő értékelést hallottunk róluk (bár a „kötelező" olvasmányok elveszik a regények valós és finom ízét is). A kortárs irodalom izgalmas és hozzánk szól. Sokak szerint ez a kor már nem is foglalkozik az Isten-kérdéssel. Minden évben elolvasom a Körképet, az évenként megjelenő novellagyűjteményt, az egyik évben a 22 novellából 19-ben szerepelt Isten neve. Sokféle összefüggésben, volt káromkodás, volt a hiány megfogalmazása, volt őszinte keresés, volt, ahol csak említették. Nemrég olvastam egy közösségben egy számomra izgalmas mai témáról egy jól megírt novellát, s egy hívő testvér tévedésnek titulálta tettemet, azt mondta, miért nem inkább a Panov-apó történetét olvastam fel a modern badarság helyett, az többet ért volna. Szeretem a klasszikusokat is (lásd A kis herceg), de nem szeretnék 18-19. századi nyelven beszélni, az akkori problémákat felvetni és abban a gondolatvilágban létezni. Lehet, hogy sokat, többet kell küzdeni egy mai szöveg megértésével, de ebben a világban élünk, és ezek a valóságok (sivárságok) vesznek körül. Ráadásul ha fektetünk energiát a megértésbe, akkor megvan a gazdagodás esélye is.


III. Keresztyén kávéház felvetése

A kávéház a klasszikus értelemben találkozóhely, ahol kellemes körülmények között fogyaszthatok el egy számomra üdítő italt, s ez még jó társasággal is kiegészülhet. A múlt század elején a kávéház fogalom is volt: a kultúra, a találkozás, a gasztronómia, sőt a munka, az ihletés, az inspiráció olyan speciális helye, amely meghatározó alkotótér volt sok költő, író, társadalmi tisztséget viselő, de az egyszerű állampolgár számára is.
A keresztyén kávéház abban lehet más, és abban segít, hogy olyan teret nyújt, amelyben a találkozás, a párbeszéd, a szellem érvényesül és megvalósul. Ezért fontos, hogy olyan terek alakuljanak ki, olyanokat fedezzünk fel vagy hozzunk létre, amelyek ennek a két egymástól eltérő felfogásnak, attitűdnek, karakternek a közös tereként lépnek fel, s ami lehet kiállító- vagy játéktér, jó előadás, koncert. Ennek a meghatározó része, az irodalmi kávéház pedig az irodalom széles tárházát kínálja mindehhez. Ennek kincsestára szinte kimeríthetetlen, hiszen a magyar irodalom (és még hozzá a világ-) olyan gazdag, hogy csak válogatni kell belőle, s rögtön megleljük saját kincseinket.

Az irodalmi kávéház abból a gondolatból indul ki, hogy az evangélium továbbadásának és terjesztésének különböző módjai vannak, különböző direkt és indirekt eszközökön keresztül is átadható az az üzenet, amit szeretnénk másokhoz eljuttatni. A tudományok, a művészetek és az irodalom is sajátságos módon közelíti meg azt a történetet, melyet mi kijelentésnek, vagy az üdvösség útjának hívunk. Egyszerűbben fogalmazva: azokat a kérdéseket, hiányokat, megtapasztalásokat, melyeket nap mint nap megélünk a hitünkben, sokkal szebb nyelven, néha elvontan, többnyire metaforákkal, hasonlatokkal fogalmazza meg. Van, akihez a nyelv, az irodalom nyelvezete közel áll, mások idegenkednek a költői megfogalmazásoktól. Mindannyian tanultunk irodalmat, s különbözőképpen érint meg bennünket egy-egy vers, novella, regény, egy többkötetes mű lényege. Az irodalmi kávéház azokat szólítja meg, akiknek ez a nyelvezet bejön, és szívesen áldoznak időt meghallgatni egy verset vagy novellát, elolvasni egy regényt. Az irodalmi művek sok olyan gondolatot, értéket, esztétikumot képviselnek és közvetítenek, amely jó hatással lehet az életünkre, továbbsegít vagy csak egyszerűen gyönyörködtet.


IV. Az utca

Sokan úgy gondolják, hogy épületekben, intézményekben folytatható a gyülekezeti életet. Ez bizonyára így is van. De a misszió terepe inkább az utca. Nem akarok most párhuzamot vonni Jézus élete, eseményei, találkozásai, tevékenységei és a ma között, de azért elgondolkoztató, hogy számtalan cselekedet, esemény a Szentírás leírása szerint ott történt. A ház, az iroda, a fűtött hely elsősorban a kényelemről, a komfortról szól. Volt olyan fiatal lelkész, aki konkrétan is megfogalmazta: ő nem végez ifjúsági munkát, ha a fiatalok jönnek, akkor tart nekik alkalmat, ha nem, akkor nem. És nem is megy utánuk. És azzal is tisztában vagyok, hogy más egy hagyományos falu közege, más egy nagyváros közelié, más egy kisvárosé, más a fővárosé, egy lakótelepé, egy lakóparké. A legtöbb ember számára az utca csak ideiglenes közeg. Út, amelyen keresztül eljutok valahova, átmeneti, szükséges nem állandó, akár meg is lehet állni, de haladok rajta.

Mégis szabad tér, helye a találkozásnak, a véletlenszerű összefutásnak, a megbeszélt randinak, a munkahelyre menésnek stb. Gyermekkoromban én még játszottam felszabadultan az utcán, az árokparton, az is játszható tér volt. Az is igaz, hogy nem volt ekkora forgalom. Az utca átmeneti, de egyben közösségi tér szerepe mégis megmaradt.

A közlekedés is ilyen tér. Amíg eljutok a munkahelyemre, az iskolába, vagy csak valahova megyek. Történhetnek dolgok. Még nem is kell feltétlenül csak a mélymisszióra gondolnunk, amikor valóban történik valami, hanem arra, hogy a találkozás előkészít valamit.

A köztes tér olyan tér, mely valóságos, és mindkettőnktől egyenlő távolságra van. Ezért adja a közeledés esélyét mindkettőnk számára. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 22., péntek,
Beáta , Izolda napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Ajándékként
Nem természetes

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Köztes tér
A lehetőség

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Hazudjunk együtt!
Jól szituált, intelligens házaspár

Mélység

Szakács Gergely
Depresszió
Együtt élni a fekete kutyával

Teljesség

Czapp Enikő
Neki növekednie kell…
A bibliai párosok titka

Üzenet

Horvát Gábor
Gedeon imája
Tán gúnyolódik velem az Isten?

Czapp Enikő
Többszörös áthallás
Kegyelemből és bocsánatból élni

Áthallások

Tóth Sára
Erőszak és férfiszerepek
Susanne Bier Egy jobb világ című filmjéről

Kitekintés

Gueth Péter
Géppisztoly és Mária-szobor
Indonézia és a kereszténység

Pete Violetta
Parókia a mozivásznon
Lelkészszerepben

Látogatóink száma a mai napon: 7686
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43932502

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat