belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Tóth Sára

Erőszak és férfiszerepek

Susanne Bier Egy jobb világ című filmjéről

2011-ben mutatták be Magyarországon a dán rendezőnő Golden Globe díjas filmjét. Két küszködő kiskamasz áll a középpontban, mindkettő családja mély krízisen megy éppen keresztül: Elias szülei válnak (orvos apja megcsalta az anyját), Christian pedig nemrég vesztette el rákbeteg édesanyját. A különösen elkeseredett, anyja hiányától frusztrált Christian belerángatja a kiközösített, gyámoltalan Eliast egy bosszúhadjáratba – először súlyosan megsebesítik a rettegett iskolai bandavezért, Elias életének megszomorítóját, utána egy majdnem tragédiába torkolló erőszakos visszavágást tervelnek ki és hajtanak végre egy agresszív autószerelő ellen, aki felpofozta Elias apját. Az erőszakspirált ellenpontozza Anton, az említett édesapa, humanitárius szellemiségű orvos, aki az „idilli” dán kisváros és egy afrikai menekülttábor között ingázik, ahol párhuzamos dilemmákkal szembesül: vajon ellássa-e azt a súlyosan sebesült, brutális hadurat, aki az egész környéket rettegésben tartotta, többek között azzal, hogy fiatal terhes anyákat élve felhasított?

A filmről nem kevés magyar nyelvű kritika (is) megjelent. Bár, mint írják, az Egy jobb világ (eredeti címén: Bosszú) hozza a dán filmek erényeit – a különböző mély emberi válsághelyzetekben bonyolódó emberi kapcsolatokat árnyaltan ábrázolja –, ugyanakkor, panaszkodnak a kritikusok, némi közhelyszerűség lengi körül, és talán kissé szájbarágós, különösen a befejezése. Érdemes azonban felvetni egy olyan szempontot, amely az általam olvasott cikkek közül egyetlen egyben – sem a magyar, sem az angol nyelvű recenziókban – nem jelenik meg.

A film elsősorban nem Afrikáról, hanem a nyugati társadalom brutalitásáról szól. Számomra elsősorban arról, hogy milyen nehéz egy fiúnak, egy férfinek megtalálnia önmagát egy olyan társadalomban, ahol a férfiakkal szemben burkoltan vagy nyíltan megfogalmazott szerepelvárást egyetlenegy szóval így tudom összefoglalni: KONTROLL! A férfiember agresszív, kezében tartja a dolgokat, győz és igazságot oszt, szinte mindegy, milyen áron. A stílus érdekében fogalmaztam kijelentő módban, de értsük jól, a társadalom által a férfiakhoz intézett felszólító módként, mint elvárást! Nem ilyenek a férfiak, hanem azt várja el a társadalom, hogy ilyenek legyenek, és ez sok szenvedést okoz nekik. Érdemes lenne ebből a szempontból elemezni a sok tucatnyi tv-sorozatot és azok szuperhőseit (melyeket estéről estére néznek a fiúgyerekek), hogy most csak egy példát emeljek ki: például a Zöld íjász címűt, ahol a szuperhős, Oliver Queen szinte isteni mindenhatósággal old meg minden egyes problémát, és az, hogy ennek ára is van, felejthető, szentimentális, melodramatikus elemként jelenik meg, és végül is mindig oda jutunk vissza, hogy az agresszió szükséges, sőt, végső soron csodálatra méltó.

Ebből a szempontból nagyon is szimbolikus értelmű a dán mozi kezdő képsora: Christian a koporsó mellett állva búcsúztatja halott édesanyját. Búcsút vesz az „anyai világtól” és belép az „apák világába”. Az „anyai világ” (ismét mondom, azért van idézőjelben, mert nem ilyenek az anyák és az apák, itt a társadalom kollektív tudatában élő értékegyüttesről van szó) lágy, parttalan, a kapcsolatiság és az empátia jellemzi, míg az „apai világot” a keménység, a határállítás és a harc. Éppen ezért bizonyos szempontból sokkal nehezebb és küzdelmesebb a férfivá, mint a nővé válás, ugyanis társadalmunkban a férfi-identitás úgy jön létre, hogy a fiúnak el kell határolódnia mindentől, ami az „anyai világ” értékrendjéhez tartozik, mindentől, ami nem „férfias”. Rettenetes teher ez a fiúk, férfiak vállán, és ha ez közhely, akkor csak olyan értelemben, hogy mindenki adottnak veszi. Ha nem így lenne, írtak volna róla a kritikusok a film kapcsán, mert ha valamit, ezt kínos precizitással ábrázolja Bier filmje.  A Bosszú (nevezzük inkább eredeti címén) az apák és a fiúk világáról szól, női szereplők nem sok szóhoz jutnak benne, és Elias édesanyját kivéve leginkább áldozatként jelennek meg (lásd afrikai terhes asszonyok).

Az anyját gyászoló Christian életének első nagy törése azzal függ össze, hogy rá kellett ébrednie, az apja nem isten, nincsen uralma, kontrollja élet és halál fölött. A magányos kisfiúnak senki sem segít feldolgozni és megérteni a traumát, így aztán megvetően apja ellen fordul, és a számára rendelkezésre álló egyetlen megküzdési stratégiát választja: önmagát helyezi bele az agresszív istenszerepbe. Első akciója pontról pontra megfelel az uralkodó klisének: a hős megvédi a gyengébbet – ebben az esetben nem a női nemet, mert annak jelenléte itt elhanyagolható, hanem a barátját. De mivel ebben a kíméletlen társadalmi drámában a hős nem Oliver Queen, ez a férfias hőstett csupán egy agresszív spirált indít be, amelyből aztán a két gyerek nem tud kikeveredni. Jellemző módon Christian nem fogadja el az orvos apuka által felkínált rokonszenves, mondhatni krisztusi szerepmodellt, és szinte ugyanúgy megveti Antont, mint a saját apját. Az egyik a halállal, a másik az agresszív autószerelővel szembeni küzdelemben szenved vereséget Christian szemében. A kontrollvesztésnek pedig nincs helye a kemény férfivilágban.

Lehet tehát így nézni ezt a filmet: a rendezőnő belehelyezi a való világba egy kisfiú kétségbeesett próbálkozását, hogy mintegy kompenzációként megfeleljen a hős macsó szerepének – és megmutatja, hogy mi lesz belőle. Tragédiahegyek, legalábbis potenciálisan. És hogy a végén az lenne a szájbarágós tanulság, miszerint az orvos apuka megbocsátó, szelíd lelkületét kellene elsajátítanunk? A végletesen erőszakos afrikai kontextusban Anton maga sem tudott következetes maradni szelíd életfilozófiájához.  Inkább az a végszó tehát, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen az „apai” és az „anyai” értékek, az empatikus „női világ” és a határozott, kemény „férfivilág” működő, hiteles integrációja ezen a földön. Kell a szelídség, az empátia, ugyanakkor a gonosznak is határozottan gátat kell szabni. Ez az egyesítés egyes-egyedül Krisztusnak sikerült azok közül, akik ezt a sárgolyót valaha is taposták. Keresztyénként, Isten országa megvalósításán munkálkodva mégis ez a lehetetlen feladat áll előttünk: egyesíteni a „férfi” és a „női” értékeket saját, személyes lelki fejlődésünkben és a társadalomban egyaránt. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Ajándékként
Nem természetes

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Köztes tér
A lehetőség

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Hazudjunk együtt!
Jól szituált, intelligens házaspár

Mélység

Szakács Gergely
Depresszió
Együtt élni a fekete kutyával

Teljesség

Czapp Enikő
Neki növekednie kell…
A bibliai párosok titka

Üzenet

Horvát Gábor
Gedeon imája
Tán gúnyolódik velem az Isten?

Czapp Enikő
Többszörös áthallás
Kegyelemből és bocsánatból élni

Áthallások

Tóth Sára
Erőszak és férfiszerepek
Susanne Bier Egy jobb világ című filmjéről

Kitekintés

Gueth Péter
Géppisztoly és Mária-szobor
Indonézia és a kereszténység

Pete Violetta
Parókia a mozivásznon
Lelkészszerepben

Látogatóink száma a mai napon: 4290
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57376501

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat