Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ifjúsági találkozó Vác-Felsőváros

Az Északpesti Református Ifjúsági Találkozó idén Vácott került
megrendezésre, a Vác-Felsővárosi gyülekezetben, 2016. szeptember
24-én. A nap az „Én is más vagyok, te sem vagy más" munkacím alatt
futott, s a köztünk lévő határok átlépéséről, az egymás felé való
nyitásról szólt. Ennek jegyében a 7 gyülekezetből megjelent 50 fiatal
áhítatokon, csoportfoglalkozásokon és bemutatkozó előadásokon
ismerkedhetett meg a többi fiatallal illetve egyházunk egy-egy
missziójával (Börtönmisszió, Cigánymisszió és KIMM). Egy jó hangulatú,
tartalmas napot tölthettünk együtt Isten jóakaratából és talán valamit
haza is sikerült vinni üzenetként: ezt a fiatalok életéből látni
fogjuk.
Hálás szívvel köszönjük a váci testvéreknek, hogy befogadták ezt a
találkozót és házigazdaként sok terhet magukra vállaltak! Istené a
dicsőség - mienk az örömteli hála!

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 297, összesen: 965585

  • 2026. július 24., péntek

    A református templom szomszédságában így minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a LéleKzet református udvar a ma kezdetét vevő Művészete...
  • 2026. július 23., csütörtök

    Interjú Pál Sándorral, a budafoki református gyülekezet presbiterével, aki sportbíróként a kezdetek, azaz 1986 óta minden Forma–1-es versenyen szolgál...
  • 2026. július 22., szerda

    A napi ige mentén haladva az igeolvasás imádsággá válhat, ha a zsoltárok tartalma nem csupán „Dávidé”, hanem a sajátunkká is válik. Hét fontos megálla...
  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.