Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kistarcsa

Cím: 2143 Kistarcsa, Hunyadi u. 17.
Tel.: 06 30 638 47 37
E-mail: kistarcsa@reformatus.hu

Honlap: https://kistarcsaireformatus.hu

Lelkipásztor: Riskó János
Gondnok: Nagy Ferenc

 

Kistarcsai Református Egyházközség

tagjai 2018-ban emlékeztünk a gyülekezet100 esztendővel ezelőtti alapítására, a korábbi lelkészekre, gondnokokra, presbiterekre, gyülekezeti tagokra. Isten iránti hálával köszöntük meg a templom, lelkészlakás, gyülekezeti ház felépítését, felújítását, legfőképpen az élő gyülekezetet.

Isten vezetését felismerve a hajdani 4 szórványú gyülekezet 1991-ben indította el önálló útján Mogyoródot, 2010-ben a Csömör -Nagytarcsai Missziói Egyházközséget, 2012-ben pedig a Kerepesi Missziói Egyházközséget. Így a lelkipásztor teljes idejében a városban élők között tud munkálkodni. A kerepesiek önállósítása volt a nehezebb, mivel ők a közelség miatt korábban velünk egy templomba jártak, közösen vettünk részt a bibliaórákon, egyéb közösségi alkalmakon.

Egy esztendőben háromszor jelenik meg a gyülekezet „Útközben" újsága.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 343, összesen: 991611

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...