Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Pócsmegyer presbiter továbbképzés május 29.

 

PRESBITERI TANULMÁNYI KONFERENCIA PÓCSMEGYEREN

A Szigeti kör 2016. évi második presbiteri konferenciáján, május 29-én vasárnap Dr. Csanády Márton főiskolai tanár, szociológus tartott előadást

A VALLÁSOSSÁG HELYZETE XXI. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A REFORMÁTUSOKRA

címmel. Csanády Márton annak a szociológiai műhelynek a vezetője, amely a Zsinat megbízásából a Károli Gáspár Egyetem keretében végzi kutató munkáját. Az országos felmérések, népszámlálási adatok mellet saját kutatási adatokkal, elemzésekkel is rendelkeznek egyházunkról. A jelenlévőknek érdekes volt végigkövetni a felmérések adatait. A mellékelt prezentáció grafikái és ábrái jól szemléltették a kutatások eredményét. Köszönjük az előadónak, hogy elérhetővé tette. Mindennél jobban összefoglalják az elhangzottakat. Az előadás nyilvánvalóvá tette, hogy a szociológia tudománya milyen sokat segíthet egyházunknak önmaga jobb megismerésében. Az egyház emberi oldalát vizsgálhatja, tiszteletben tartva, hogy a Szentlélek munkájának mérése meghaladja a tudomány lehetőségeit.

 

Kovách Tamás

lelkipásztor

Pócsmegyer-Leányfalu

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 144, összesen: 996476

  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására