Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiter továbbképzés április 10. Erdőkertes

Az erdőkertesi gyülekezet nagy várakozásokkal készült az idei alkalomra, hiszen az egyházban országos adakozás volt a templom befejezésének támogatására. Eddig ugyan túl sok látványos dolog nem történt, de azért is jó együtt lenni a kiskör presbitereivel, mert a szeptember 17-i templomszentelésre is eljöhetnek majd, és reménység szerint láthatják a változást. A gyülekezet asszonyai összefogtak és kedves vendégséget rendeztek az Altemplomban, hogy miután a lelki program befejeződik, a beszélgetések folytatódhassanak.Csere Mátyás jött el az előadásra, amelynek ez volt a címe: "Jézus első prédikációja. Megtérés és bűnbánat a hit kötelékében". Csere tiszteletes úr, a budakalászi lelkipásztor nagyon részletesen, éles határokat felismerve és meghúzva mutatta be a református tanítás mélységeit ebben a témában az ige alapján, amelyre Jézus názáreti prédikációját hozta el. Többen meg is kérdezték utána, hogy ugye tanít a teológián, de legalábbis tanítania kellene, annyira világos üzenetet adott. A lelkészi előadás után az egyik helyi presbiternek, Szuhay Zsófiának következett a bizonyságtétele, hogy hogyan is foglalkozik az erdőkertesi gyülekezet a megtérésre hívással, milyen feladatok vannak, ezekben a presbiterek hogyan vesznek részt. Köszönjük az előadónak az alapos felkészülést és a tartalmas szolgálatot!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 112, összesen: 991742

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...