Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiter továbbképzés Leányfalu, 2018. február 25.

Böjt második vasárnapján tartották konferenciájukat a Szigeti Kiskör lelkipásztorai, presbiterei és pótpresbiterei Leányfalun a Református Szeretetotthonban. A visegrádi, dunabogdányi, kisoroszi, tahitótfalui, leányfalui, pócsmegyeri, szigetmonostori, szentendrei, pomázi, csobánkai és budakalászi gyülekezetekből érkező résztvevők először Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda irodavezetőjének áhítatát hallgatták meg majd a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatáról szóló előadását.
Nagy Miklós intézményvezető a házigazdai feladatokat ellátó Szeretetotthont mutatta be a hallgatóságnak. A résztvevők kérdéseiből és visszajelzéseiből kiderült, hogy a gyülekezetek diakóniai szolgálatai egyrészt sok hálaadásra adnak alkalmat, másrészt az útkeresésben fontos segítségre és együttgondolkodásra van szükségük.
Az alkalom szeretetvendégséggel ért véget. A konferenciához kapcsolódóan lehetett megtekinteni Dr Imre Lajos, szentendrei tiszteletbeli presbiter grafikáiból, ecsetrajzaiból és linó metszeteiből álló kiállítását is.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 324, összesen: 997706

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...