Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nagymaros

Cím: 2626 Nagymaros, Váci u. 19
Tel.: 06-20-9465405
E-mail:

Internet: https://www.facebook.com/reformatusnagymaros

Lelkipásztor: Kéri Ákos
Gondnok: Szilágyiné Franyó Emese

Egyházközségünk története egészen a reformáció koráig nyúlik vissza. A reformáció következtében az 1600-as évekre Nagymaroson nagy számban éltek reformátusok, jelentős gyülekezet alakult ki településünkön.
Azonban a pestisjárvány és a Rákóczi-szabadságharc következtében az 1700-as évek elejére mindössze 30 református család élt Nagymaroson, a Magyar u – Fő tér – Molnár u. által határolt területen.
A bajorországi svábok Nagymarosra történő betelepítésének következményeképpen növekedni kezdett a katolikus vallásúak száma, a reformátusok száma pedig lecsökkent. A reformáció utáni hosszú évtizedekben a mai római katolikus Szent Kereszt Felmagasztalása templom szolgált a gyülekezet templomaként, később a 18. század végére felépült mai templomunk elődje 1798-ban a II. József nevével fémjelzett „türelmi rendeletnek” köszönhetően torony nélkül. A templom 1934-ben való átépítésekor kapta meg mai állapotát, Kós Károly tervei alapján.

A Nagymarosi Református Egyházközség élete ma

Gyülekezetünk folyamatos növekedés mutat mind lelkiekben, mind a gyülekezet létszámát illetően. Az egyháztagok száma folyamatosan növekszik, melyek között vannak megtért keresők, beköltöző családok, felnőtt keresztségben és konfirmációban részesülők és helyi református keresztyén családban felnevelkedettek egyaránt. Küldetésünk, hogy az Úr Jézus Krisztusról szóló örömhírt tudjuk átadni városunkban. Szeretettel és nyitott szívvel fogadunk mindenkit, aki betér hozzánk.

Hitéleti alkalmaink:

Istentiszteleteink időpontjai: Nagymaroson minden vasárnap de. 10 órakor a templomban
Szobon minden vasárnap de. ½ 9 órakor az Szobi Önkormányzat házasságkötő termében.

Heti rendszerességgel vehetünk részt gyülekezetünk állandó alkalmain, imaórán, bibliaórán. Időszakos alkamaink között található evangelizációs, missziós kurzus és hitmélyítő lelki alkalmaink is.

Szórványai: Szob, Zebegény.Letkés

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 235, összesen: 948388

  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...
  • 2026. június 01., hétfő

    Lénárt Tibor monorierdői lelkipásztorral új könyve kapcsán többek között Isten akaratának elfogadásáról, az imádság eleve elrendelésben elfoglalt hely...
  • 2026. május 31., vasárnap

    Jézus nem kizár, hanem kitár ajtókat – vallja Ablonczy Kálmán, aki a Kispest-Rózsatéri Gyülekezet pásztorolását végezte több, mint negyven éven ...
  • 2026. május 30., szombat

    Aki engem gyermekeként szeret, abban is segít, hogy én is egyre jobban megismerjem, megértsem a rám bízott gyermekeket. Gyermeknapi bátorítás szülőkne...
  • 2026. május 29., péntek

    Új egyházkerületi szabályrendelet készül Dunamelléken, a folyamatról Nyilas Zoltán északpesti esperessel, a Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközsé...
  • 2026. május 28., csütörtök

    Misszió és közösségépítés: ez állt a kosdi reformátusok pünkösdhétfői hálaadó napjának középpontjában. Templomépítésük 240. évfordulóját istentisztele...