Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mátraháza 2022

Minden év februárjában a Mátraházi Konferencia-központban szoktuk megrendezni Egyházmegyénk presbitereinek és gyülekezeti munkatársainak konferenciáját. A tavalyit a koronavírus járvány okozta korlátozások miatt nem lehetett megtartani, így az akkorra tervezett – életünk szabályait feldolgozó ‒ tematikát idén tudtuk napirendre venni.
Mi tette aktuálissá, hogy éppen ezt a témát válasszuk? Évek óta tapasztaljuk az emberi közösségeket létfenntartó módon keretbe foglaló együttélési normák lazulását, a korábban kikezdhetetlennek tartott életszabályok semmibevételét, tagadását, a közösségi érdekekkel szemben az egyéni érdekérvényesítés kultuszának erősödését. Azt is látjuk e folyamattól egyáltalán nem függetlenül, hogy a tradicionális egyházi közösségek egy jelentős része is teret veszít, feladva őrálló szerepét, iránymutatás helyett együtt sodródik alapjában életellenes ideológiákkal. Annak elemzését tettük együtt-gondolkodásunk középpontjába, hogyan jutottunk ide, ahhoz képest, hogy a teremtést követően – el egészen a bűnbeesésig – egyetlen, de mégis elégséges törvény volt a Teremtő iránti engedelmesség igénye. „Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” (I Mózes 2, 16‒17)
Szakavatott előadók közreműködésével arra kerestünk választ, hogy milyen kivezető utak lehetnek, és ezek megtalálásában hogyan fogalmazhatók meg gyülekezeti közösségeink feladatai.
A konferencia Balog Zoltán püspök úr Törvény és evangélium című előadásával és az azt követő kerekasztal-beszélgetéssel indult. Az ószövetségi törvényekre és azok értelmezésére – nagyívű történeti áttekintést adva – dr. Karasszon István teológiai professzor (KRE) vezette gondolatainkat. Az újszövetségi törvényértelmezésről dr. Hanula Gergely teológiai kutatóprofesszor (KRE), majd korunk törvényfelfogásáról, a polgári törvényalkotás folyamatáról dr. Rozsnyai Krisztina egyetemi tanár (ELTE) tartott előadást. A társadalmi normák szerint elbukottak újrakezdési esélyeiről Gottfried Richárd börtönlelkész tartott rendkívüli érdeklődéssel kísért előadást, kerekasztal-beszélgetést. A péntek délelőttöt hagyományosan az elhangzottak összegzésére, a magunkkal viendő legfontosabb gondolatok, feladatok áttekintésére szoktuk szánni. A konferenciát Nyilas Zoltán esperes úr igehirdetésével és úrvacsorai közösséggel fejeztük be.
A napokat a Csákai Gyula egyházmegyei tanácsos, gyülekezetünk presbitere által vezetett imaközösséggel kezdtük, majd reggeli után presbiterek tartottak áhítatokat. Az estéket Kéri Ákos nagymarosi lelkipásztor evangélizációja zárta. A kedd késő esti filmklub keretében idén A megszállottak című filmet tekintettük meg.
Az Egyházmegye tizenhat gyülekezetéből jöttek és – a konferencia-központ meghitt hangulatában hitükben megerősödve – tértek haza a résztvevők.
Azzal, hogy – mint említettük ‒ az elmúlt évre tervezett tematikát idén tűztük napirendre, egy érdekes egybeesés keletkezett, hiszen az életünk szabályait főcímként viselő konferenciánk országunk törvénykezésében jelentős szerepet betöltő Aranybulla kibocsátása 800 éves évfordulójának évében valósult meg.
Isten segítségével jövőre is szeretnénk megrendezni egyházmegyei konferenciánkat, amelyre testvéri szeretettel várjuk érdeklődő presbiteri és gyülekezeti munkás testvéreinket.

P. Tóth Zoltán
egyházmegyei főgondnokFeltöltés alatt

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 555, összesen: 926098

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.