Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Emlékpark avatás a Bernáth Kálmán iskolában

Október 24-én emlékpark avatás volt a váci Bernáth Kálmán Református iskolában. A tudósítást az iskola honlapján itt lehet megtekinteni.

Az ünnepségen Juhász András fafaragó emlékoszlopát is felavatták.

Az emlékoszlop szimbolúm rendszerét a művész ismertette:

 

EMLÉKOSZLOP BEMUTATÁSA

 

Az emlékoszlop felső részén a református templomokra utaló jelképek találhatók: a csillag és a gomb. Ez az általános jel a magyarországi református templomokon.

A következő jelkép a Luther rózsa, amely a reformáció kezdetére utal. Ez a jel gyakori az evangélikus templomokban, gyülekezeti házakon. Innentől kezdve a református ősképek következnek. Az első ilyen jel őskép a pelikán, ez a
XII. századtól a keresztyén szimbólum, Jézus kép, ahogyan a pelikán táplálja vérével a fiait, Krisztus úgy táplálja vérével az egyházat. Ezt mi reformátusok átvettük és gyakran használjuk Krisztus szimbólumként. Számtalan példáját láthatjuk a Felső-Tisza vidékén szószék koronákon és a templomok festett kazettái között. A következő jelkép a Nap. 84. zsoltárunk 12. versében a zsoltár írja, hogy „napunk és pajzsunk az Úr". Középen a Napban van egy mag, az Isten igéje, maga az írás. A írásos párnákon is mindig a magból indul ki a motívum, azaz maga az írás, maga az Ige.

A következő kép az a Biblia, a Könyvek Könyve. A nyitott Biblia belevésve az Alfa és az Omega utalás az úrra, aki a kezdet és a vég. Szeretettel ajánlom e jelképek, ősképek tanulmányozását mindenkinek.

 

Szeretettel: Juhász András fafaragó

 

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 60, összesen: 842040

  • 2025. szeptember 09., kedd

    ...nem ezeken múlik az üdvösségünk.
  • 2025. szeptember 08., hétfő

    A napi ige hozta haza a Bugyi Református Egyházközségbe, most együtt gondozzák tovább közös örökségüket. Beiktatták Sáska Attilát.
  • 2025. szeptember 07., vasárnap

    Nem sok hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljon a Vision 2025 elnevezésű törekvés, és ez év végére minden olyan élő nyelven elinduljon a bibliafordítás, am...
  • 2025. szeptember 04., csütörtök

    Életleckék földön, vízen, két keréken. Tanulni a kapcsolatot a szavak és a valóság között – erről szólt az első Szerelmes Kalandtábor. A Bibliai...
  • 2025. szeptember 03., szerda

    Templomtúra, missziós pizza, személyes jelenlét, megszólítható lelkészek, lelkigondozói tér – evangéliumi kapcsolódási pontok a Károli Gáspár Reformát...
  • 2025. szeptember 02., kedd

    Portrévideó Baranyi Csabáról, akit az első, gyermekotthonos előadása után egész életére a színészet szerelmesévé vált.
  • 2025. szeptember 01., hétfő

    Magam sem tudom, mikor váltak a mozdulatok gondolatokká, a gondolatok imákká...
  • 2025. augusztus 31., vasárnap

    Szentendrén kérték Isten áldását az előttünk álló tanévre a Kárpát-medencei református oktatási intézmények képviselői augusztus 30-án.
  • 2025. augusztus 28., csütörtök

    Néhány hete egészen váratlan módon arra kaptam indíttatást, hogy akkori biztonságos, megszokott lakóhelyemet elhagyva új fészket keressek magamnak.
  • 2025. augusztus 27., szerda

    Az Ars Sacra Fesztivál 2025-ben immár tizenkilencedik alkalommal bizonyítja, hogy a szakrális művészet eleven és inspiráló párbeszéd a jelenkor emberé...