Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szada, rendkívüli Egyházmegyei Közgyűlés

A Közgyűlés Sándor Levente szadai lelkipásztor áhítatával kezdődött.

P. Tóth Zoltán egyházmegyei gondnok köszöntötte ezután a részvevőket. Elmondta, hogy Hegedűs Béla volt egyházkerületi főjegyző halála miatt írt ki választást az Egyházkerületi Közgyűlés és ezért kell rendkívüli Egyházmegyei Közgyűlést tartan, mely egyben jelölő gyűlés is lett.

Hozzátette, hogy az elmúlt időben több egyházmegyei tisztség is megüresedett, ezért ezekre pedig választást kell tartani. Kiemelte ezek közül, hogy az elnökség javasolja másdik egyházmegyei jogtanácsos választását.

A jelőlés és a választás levezető elnöke Árvavölgyi Béla tahitótfalui lelkipásztor és Budai András gondnok volt.

A szavazat számlálás alatt Nyilas Zoltán esperes aktuális ügyekről tájékoztatta a Közgyűlés tagjait.

P. Tóth Zoltán a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola átvételére tett javaslatot. Az iskola eddig a Vác-Felsővárosi gyülekezethez tartozott, melynek presbitériuma másnak kívánta adni ezt a jogot. P. Tóth Zoltán javasolta, hogy az Északpesti Egyházmegye vegye át az iskolát. A Közgyűlés a javaslatot elfogadta. Az átvételre 2017. augusztusában kerülhet sor.

A szavazat számlálás után megismerhettük a főjegyző jelölteket. Az egyházmegyénk két jelöltet állított: Somogyi Péter Fasori lelkipásztort és Szabó Ferenc Vértesaljai esperest.

Az egyházmegye új tisztviselői is megválasztásra kerültek:

Dr. Tatai István lelkészi tanácsos.

Pásztor Edina világi tanácsos.

Dr. Puskás Attila második jogtanácsos.

Dr. Bródi Béla világi bíró

Matyó Lajos egyházmegyei lelkészi főjegyző vezette ezek után az egyházmegye újjonan megválasztott tisztségviselőinek az eskűjét.

A méltóságteljes alkalom után, áldással fejeződött be a Közgyűlés.

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 684, összesen: 926227

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.