2005 eseményei
A 2005-ös év legfontosabb eseménye a június-július-augusztus hónapok folyamán folytatott templomjavítási munkálat, melyet 2004-ben kezdtünk el. A munka kiadásairól pénzügyi beszámolómban térek majd ki. Templomunk tervezett felújítása befejezettnek tekinthető, bár mindig lesz szépíteni és rendezni való templomunk külsején-belsején. Ha Isten megsegít és megtartja életünket, az új esztendő folyamán, első felében a templomszentelési istentiszteletet is meg fogjuk tartani, amihez azonban még sok imádság és valamennyi anyagi fedezet is szükséges. A javítás során járdát öntöttek, templompadokat festettek, a tetőzet cserepeit cserélték és javították. A gyülekezet tagjai közül néhányan segítettek a takarításban, a rend visszaállításában.
Október 2-án a közgyűlés hivatalosan is megválasztotta rendes lelkészévé Székely Csilla Imola helyettes segédlelkészt. Egyúttal a gyülekezet nagy többsége beleegyezését adta, hogy az ódellői magyar nyelvű óvoda az üres parókiaépületben nyílhasson meg, miután a tanügy engedélyezte azt. 15 gyerekkel. Mindezt szükségből tettük, próbaidőre a mai napi határidőig, de lehetőségek hiányában az idei tanév végéig, ameddig a helyi önkormányzat megjavíttatja az állami iskola romos épületét. Október elejétől tehát magyar nyelvű óvoda működik a parókián Demeter Katalin óvónő irányításával.
NŐSZÖVETSÉGI BESZÁMOLÓ
2005 március 4-én 5 ódellői asszony képviselt nőszövetségünket a Marosbogáton tartott Női Világimanapon. Előadást tartott Lengyelországról Mihály Emőke.
Augusztus 20-án 7 ódellői asszony vett részt az Istvánházán tartott Megyei Körzeti Nőszövetségi Konferencián, ahol Berekméri Melinda prédikációja után előadást tartott Péter Júlia marosszentannai lelkésznő a haldokló betegek lelkigondozásáról.
Szeptember 28-án gyülekezeti alkalmat tartottunk itt Ódellőn, mely alkalommal Szép Eduárd magyarbükkösi lelkipásztor hirdetett Igét, majd Kis Tükör- és Koinónia könyvbemutatóra került sor teadélelőtt keretében.
November 17-én újabb gyülekezeti alkalomnak volt színhelye Ódellő, meghívottunk ez alkalommal Simon Gyöngyi búzásbesenyői tiszteletesasszony volt, aki a nagyszülőkről és szerepükről beszélt a jelenlevőknek. A teadélelőtt keretében sor került személyes megszólalásokra, élmények mesélésére is.
Október 15-én Demeter György gondnok vett részt a Marosvásárhelyi CE házban tartott presbiteri konferencián. A beszélgetések között előadásokat tartottak holland vendégelőadók és Daray Attila Kolzsvár-Tóvidéki presbiter.
Október 17-én hasonló módon szervezték meg ezt a konferenciát presbiterekről lelkészek számára is.
December 4-én vendégszolgálatra hívták az erdélyi lelkészeket Magyarországra. A létesülő testvérgyülekezeti kapcsolat szándékával Székely Csilla ódellői lp. Budapest-Pestszentimrei gyülekezetben prédikált Advent 2. vasárnapján.
IFJÚSÁGI MUNKA
Január 29-én két fiatal (Demeter Gyurika és Emőke) vett részt a Somosdon tartott Nyárádmenti ifjúsági találkozón, mely a Másságról szólt és amelynek keretében közös szánkózásra is sor került.
Április 2-án ugyanazon két fiatallal vettünk részt a Teremiújfaluban zajlott ifjúsági találkozón, melynek címe: A média és Krisztus volt. A Passió című Mel Gibson filmet nézték meg együtt a fiatalok.
Április 29-május 1 között ugyanazon ódellői fiatalok mentek el Tenkére, az Országos CE Ifjúsági Konferenciára, ahol több, mint 900 fiatal gyűlt össze. Előadásokon, csoportos megbeszéléseken, bibliaórákon, istentiszteleten, szabadfoglalkozásokon, játékokon vettek részt, együtt énekeltek.
Május 28-án pedig a Karácsonyfalvi ifjúsági találkozón vettek részt fiataljaink (ugyancsak D. Gyurika és Emőke).
November 19-én ódellői fiatalok is részt vettek a Marosvásárhely X.-Kövesdombi gyülekezetben tartott ifjúsági Csendesnapon
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 20, összesen: 425013