Istentisztelet Ótordán, látogatás a tordai sóbányában
Szeptember 16.-án rendhagyó istentiszteletre került sor, ugyanis az oláhdellői reformátusok az ótordai templomba mentek vasárnapi istentiszteletre, ahol Székely Csilla Imola lp. prédikált, az ótordai gyülekezet pedig szeretettel fogadott a gyülekezeti teremben. Szeretetvendégség közben rövid bemutatót hallgattunk a középkori Torda városáról, a helyi gyülekezet történetéről és jelen életéről a helybeli lelkipásztor, Nagy Albert előadásában. Innen gyülekezeti kirándulásra mentünk a tordai felújított sóbányához. Kis csapatunk nagyot sétált a föld belsejében, idegenvezető bemutatóját hallgatva és a lenti szórakozóhelyeket is kipróbálva. Volt, aki lifttel ereszkedett alá, volt, aki lépcsőkön, a gyerekek óriáskeréken hintáztak és minigolfoztak, a sóbánya tavát járták körül. Fölemelkedvén a felszínre rögtönzött ebédet fogyasztottunk. Kellemes hangulatban érkeztünk haza még napnyugta előtt.
Az ótordaiak szeretetvendégsége, Nagy Albert lelkipásztor köszöntője
Oláhdellőiek a sóbánya bejáratánál
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 130, összesen: 425872