belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Dull Krisztina

Hogyan készült a Sixtus-kápolna mennyezete?

Érdekességek a híres freskó készítéséről

Az elmúlt hetekben a pápaválasztás miatt számtalanszor láttuk kívülről, belülről, sokan eljutottak már ide személyesen is. Ha eddig csupán lenyűgözte, de nem értette, vagy csak egyszerűen nem tudta, hogy pontosan mit kell nézni, ez az írás pihentető kiindulópontot szeretne kínálni erre. Az alábbi linken lépjen be a kápolna közepére, és engedje, hogy megragadja a látvány! Olyan különleges időpontban barangolhat itt, amikor nem kell több száz másik turistával lökdösődve bosszankodnia, hanem nyugodtan letáborozhat a terem közepén. 

http://www.vatican.va/various/cappelle/sistina_vr/index.html 



A kápolna

Nevét IV. Sixtusról, építőjéről kapta, aki 1477-től építtette meg a pápai palotán belüli kis kápolnát azzal a céllal, hogy részben pápai magánkápolna legyen, emellett a bíborosok itt hallgathassanak misét, és itt tartsa üléseit a pápaválasztó konklávé is. Az építész, Baccio Pontelli erődszerű épületet tervezett, amelyben az egykori salamoni templom pontos arányai szerint építette fel a kis templomot: az épület hossza kétszerese a magasságának és háromszorosa szélességének. 1480-ra készen állt, ugyanez az év zárt le egy kisebb háborút Firenze és a Pápai Állam között, és jelképes gesztusként a Firenzei Köztársaság de facto uralkodója, Lorenzo di’ Medici a város legtehetségesebb festőit küldte el Sixtusnak, hogy freskókkal díszítsék. Az ajándék nagyságát csak az tudja felmérni, aki ismeri a firenzei festők értékét. A város az 1420-as évektől, még erősebben 1434-től, vagyis a Mediciek uralmának kezdetétől a képzőművészet fellegvára lett Európában, pár évtized alatt létrehozták és tökélyre fejlesztették mindazt, amit mi reneszánsznak hívunk. Ezt megtették filozófiában, irodalomban, festészetben, szobrászatban és építészetben is, a pápáknak pedig igen sok pénzébe került, hogy másodvonalbeli firenzei festőket magukhoz csábítsanak (Firenze vigyázott arra, hogy a legkiválóbbakat otthon tartsa). Lorenzo di’ Medici azonban olyan csapattal ajándékozta meg Sixtust, amelynek tagjai között volt Domenico Ghirlandaio, a gyermek Michelangelo későbbi mestere, Sandro Botticelli, akit a Vénusz születéséről és a Primaveráról minden európai ember ismer, és egyéb, ma már kevéssé ismert művészek, mint pl. Pietro Perugino. A csoport nagyjából két év alatt festette meg a hajó két oldalán az ablakok alatti felületeket. Hat részre osztották mindkét falfelületet, és egyik oldalra Mózes, a másikra Jézus életéből kerültek jelenetek, az eseményeket szorosan megfeleltetve egymásnak, pl. a Hegyi Beszéddel szemben a Sínai-hegyről leereszkedés szerepel. Mindez azt sugallja, hogy Mózes Krisztus előképe. (A kápolnában tőlünk jobbra található Jézus, balra Mózes életének kiemelt pontjai.) A mennyezetet Piermatteo d’Amelia festette ki, és sötétkék alapon arany csillagokkal fedte be a királyi teret.

A rossz alapozás azonban (az egész Vatikán mocsaras területre épült, és ez állandó problémát okoz) hamar kiütközött: 1504-ben a talaj süllyedni kezdett, a déli fal ijesztően kifelé dőlt, a mennyezeten olyan repedések keletkeztek, hogy félő volt: az egész épület egyszerűen kettéválik. A felső emeleteket ekkor bontották le (hiszen a kápolna fölött katonai lakosztályok voltak), a falakat megtámasztották és megerősítették. A mennyezeti freskó azonban menthetetlen volt. A pápa hadjáratai miatt csak 1508-ban kezdődhettek el az új mennyezeti freskó munkálatai.

 

Szobrász ecsettel

Szobrász kezébe véső való. Nos, ezt az alapvető szabályt II. Gyula pápa, IV. Sixtus unokaöccse nem volt hajlandó figyelembe venni. Igaz, hogy Ghirlandaio műhelyében inasként Michelangelo festeni tanult, ez azonban mindössze egy évet tett ki, már 13-14 évesen szobrásznak állt, és utána kizárólag márvánnyal dolgozott. A Sixtus-kápolna előtti munkái: a Pietà, a Dávid és Gyula síremléke mind-mind márvány volt. Egyszer Firenze városa felkérte, hogy a városháza nagytermének egyik falára készítsen freskót – a másik falon épp Leonardo da Vinci dolgozott – ám ebből a tervből sem lett semmi. Gyula feszegette már a határokat, hiszen egyszer bronzszobrot rendelt tőle, holott Michelangelo egyáltalán nem értett a bronzöntéshez. Ezt a feladatot Gyula is leginkább büntetésnek szánta az engedetlen szolga számára. Michelangelo abban a hitben ment Rómába, hogy végre folytathatja Gyula síremlékét és márványt faraghat. Jó néhányszor megpördülhetett vele a világ, amikor megtudta, hogy feladata a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestése lesz. Soha nem festett még freskót, sőt ecset sem sokat volt a kezében. Márpedig a freskófestés a festészeten belül is a legnehezebb mesterség volt, ebben mindenki egyetértett. Nem csupán a falak görbülete és a boltívek okoztak nehézséget, már azt felmérni, hogy a néző a kápolna melyik pontjából milyen szögben mit lát majd, a rövidüléseket kiszámolni nagyon komoly szaktudást igényel. Így nevezték: di sotto in (alulról felfelé) azt a sajátos perspektívaábrázolást, ami ehhez szükséges volt.

Emellett a technika olyan sebességet kíván, amellyel szobrásznak soha nem kell megküzdenie. A freskó lényege, hogy a frissen vakolt felületre viszik fel a festéket, amíg még nedves (fresco-frissen), így a vakolat magába szívja a festéket és azzal együtt szárad meg. Ezért annyira tartós ez a technika, hiszen eltüntetni gyakorlatilag csak a vakolat leverésével lehet. A vakolat azonban, különösen a forró római nyarakon, felvitele után maximum egy napig nedves, ez az egy nap alatt megfesthető egységet hívják giornata-nak. Ahol sok emberalak van, ott ez kisebb felületet jelent, az ég festésekor ez egészen nagy területet is jelenthet. A festő segédei hajnalban felviszik a vakolatot, másik segédek a kartonpapíron előre elkészített vázlatokat finom szénpontozással átmásolják a vakolatra, és ezután marad a festőnek legjobb esetben is tizen-pár órája arra, hogy megfesse az adott területet. Hiba esetén javítani nem igazán lehet, hiszen nem lehet még egy réteget rávinni és azzal eltakarni az előzőt. Ahol rontás van, ott le kell verni a vakolatot és kezdeni elölről. Valóban kifinomult szaktudás kellett a festékek és vakolat kikeveréséhez is, hiszen nem csupán az adott kápolna építőanyagaira kell tekintettel lenni és arra, hogy a vakolat és a festékek hogyan lépnek kémiai reakciókba egymással, de ismerni kellett a helyi időjárást, hőmérsékletet, páratartalmat is. Az a freskó, ami Velencében több száz évig tartott, Rómában talán csupán egy-két évtizedig. Michelangelo pontosan tisztában volt a munka nehézségével, amit az is súlyosbított, hogy nem voltak felkészült inasai. Egy freskófestő munkájának alapfeltételei az ügyes inasok – az egyik a festék kikeverésében profi, a másik a vázlatok nedves vakolatra applikálásában – Michelangelonak még ismerőse sem volt olyan sok a festők között. A szeszélyes és félelmetes pápának azonban nem volt tanácsos nemet mondani, és nagyon kelletlenül, de végül elvállalta a feladatot.

 

Mit fessünk fel?

II. Gyula eredetileg csupán a tizenkét apostolt és bonyolult geometriai formákat szeretett volna a mennyezeten látni. Michelangelo el is kezdte a munkát, ám kedvtelenül, majd vitáik egyikén a pápa fejéhez vágta, hogy ez cosa povera, szegényes kis elképzelés. Gyulának ekkorra már elege lehetett a hisztis és kiszámíthatatlan művészből, ezért Michelangelo későbbi feljegyzése szerint ez történt: „Új megbízást kaptam, csináljak, amit csak akarok.” A pápa és Michelangelo kapcsolata mindig is hideg volt, a pápa szeszélyesen váltogatta megrendeléseit, hol kifizetetlenül hagyva a művészt, hol egyszerűen a munka felénél beszüntetve a megrendelést. Michelangelo pedig ezekre többnyire a lehető legrosszabb módon válaszolt, hol elszökött Rómából és katonákat kellett érte küldeni, hol jelenetet rendezett a Vatikánban.

Az új tervekhez Gyula szinte biztosan Michelangelo rendelkezésére bocsátott egy pápai szakértőt, aki teológiailag is segítette a készülő művet. A korabeli teológiai gondolkodás alapján a történelmet Krisztus munkája alapján osztották időszakokra. A kápolna egyik oldalán Mózes történeteiben azt láthatjuk, amikor az emberiség törvény alatt élt (sub lege), majd Krisztus eljövetele után a kegyelem időszaka (sub gratia) következett el. A mennyezetre így csak a harmadik nagy időszak kerülhetett, az, amikor még nem adott törvényt Isten az embernek (ante legem). Így választotta ki Michelangelo az őstörténetek kilenc pillanatát (a mennyezeten sorrendben az Utolsó ítélet nagy kék freskójától a bejárat felé): A világosság és a sötétség szétválasztása, A Nap, a Hold és a növények teremtése, A víz és a föld szétválasztása, Ádám teremtése, Éva teremtése, Bűnbeesés és kiűzetés, Noé áldozata, Az özönvíz, Noé részegsége.

 

Nehézségek I. – az állványzat

A legelső gondot az jelentette, hogy hogyan építsenek olyan állványzatot, amely biztonságos, tökéletesen eltakarja a munkát szem elől, megfelelően védi a már meglévő freskókat, ám közben a kápolnát ugyanúgy lehet használni misékre és reprezentatív célokra. A megoldás olyan állványzat volt, amelyet először a kápolna felére építettek meg, majd a munka félidejében lebontották és újraépítették a kápolna második felében. Egyetlenegy szempontból volt ez problémás: így gyakorlatilag a festő is csupán a freskó felének elkészülte után látta munkáját a földről és nem a mennyezet alatt közvetlenül futó állványzatról. Michelangelo praktikus okokból az Özönvízzel kezdte a munkát,  a kápolnának azt az oldalát festették meg először (épp a történet menetével ellenkező irányban haladva, a teremtést festette utoljára). Az első állványzat lebontása után döbbenhetett rá arra, hogy a sok száz gyönyörűen megfestett test túl kicsi és nem látszanak jól lentről. Így a második „felvonás” képeire, amelyek közül első az Ádám teremtése volt, sokkal kevesebb, 1-2 alakot festett, ezek viszont jóval nagyobbak, mint a korábbiak.

 

Nehézségek II. – felázás és penész

Sajnos Michelangelo tapasztalatlansága másutt erősebben kiütközött. Nem sokkal azután, hogy befejezte az Özönvizet, salétrom csapódott ki a freskó felületén és penészedni kezdett, olyannyira, hogy az egészet le kellett verni a falról. A festő magába zuhant és abba akarta hagyni a munkát, úgy érezte, ezzel bebizonyosodott, hogy nem alkalmas annak elkészítésére. Gyula azonban makacsul nem volt hajlandó másnak adni a munkát, inkább egyik építészét rendelte mellé, hogy segítsen neki. Az építész meg is vizsgálta a salétromos freskót és megállapította, hogy mindjárt két nagy probléma van. Az első, hogy áznak a falak, amit azonnal orvosolni kellett. Nem csupán a tetőn keresztül ázott az épület, de a falak is szívták magukba a nedvességet. A második hibát azonban Michelangelo követte el. Egyrészt a vakolat összetétele nem volt ideális, másrészt azonban a gyakorlatlan festő az á secco technikájával próbálta kiküszöbölni hibáit. Ez azt jelentette, hogy miután megszáradt a vakolat, szárazon vitt még fel festéket, hogy elfedje a félreszaladt vagy aránytalan ecsetvonásokat – ez a réteg azonban pár héten belül penészedni kezdett. Michelangelo legalább harminc giornata-nyi munkát veszített, és a sikertelenségtől nagyon elkeseredett lélekkel látott neki a hatalmas, ismét szűz felületnek. A restaurátorok vitatkoznak ezen, de elképzelhető, hogy egy kis rész szó szerint „megúszta” a leverést, és az özönvíz képén a kis szigeten sátor alatt menedéket találók csoportja ebből a legelső próbálkozásból származik. Ha ez így van, akkor ez a freskó legöregebb része.

 

Nehézségek III. – rivalizálás Bramantéval és Raffaellóval

A rivalizálás nem kevésbé keserítette meg Michelangelo munkáját, mint a körülmények. Firenzeiként, bár tehetségét elismerték, nem illett bele a római elit köreibe. Pár évvel később a firenzei Medici-pápák idején a rómaiak panaszkodtak arra, hogy a firenzeiek kitúrták őket a városukból, akkor Michelangelónak is jobb dolga lett volna. De az az igazság, hogy a búskomorságra erősen hajlamos, hiszterikus természetű művész nem sokra tartotta az emberek társaságát. A nők sohasem érdekelték, de talán a férfiak sem, legendásan igénytelen körülmények között élt, nagyon ritkán mosdott, hónapszámra nem vette le a csizmát a lábáról, hanem abban aludt. Fülei elálltak és csúnya arcú volt.

Michelangelo tökéletes ellentéte volt azonban az ifjú Raffaello, aki nem sokkal a nagy mester után érkezett Rómába. Előtte Firenzében járt, épp Leonardo és Michelangelo munkáiból tanulni, de Urbinóban született és sajátította el mestersége alapjait. Apja együtt dolgozott II. Gyula pápa főépítészével és egyik legszorosabb bizalmasával, Bramantéval, aki azonnal szárnyai alá fogadta az ifjút. Bevezette a gazdag római körökbe, állandó megrendelésekhez juttatta, és Róma elámult a feltűnően, szinte már lányosan csinos, tökéletes modorú, művelt festőn, akinek egyetlen nő sem mondott nemet a városban. Könnyed modorával, kellemes társaságával Raffaello hamarosan nem csupán megrendeléseket kapott a pápától, de egy villára is szert tett a belvárosban. Míg napközben egymástól légvonalban alig pár tíz méter távolságban dolgoztak a Vatikánban, Raffaello esténként fényűző vacsorákra járt, Michelangelo pedig nyomorúságos kis műhelyébe tért vissza aludni, haragudva az életre és kerülve minden társaságot. Amit Michelangelo nyomorúságként élt meg (leginkább személyisége volt ilyen), az Raffaellónak inkább a sikert jelentette. Az ifjú urbinói kétségkívül tisztelte Michelangelót, hatását saját festészetére sohasem tagadta, s bár olyan is volt, hogy megrendelést próbált elvenni tőle, nagyon nagyra tartotta. Michelangelo számára frusztráló volt a versengés kettejük között, ráadásul igazságtalan is: Raffaellónak csupán a pápai lakosztályt kellett kifestenie, a Sixtus-kápolnához képest kis felületekkel, egyszerű, görbület nélküli falakkal. De a fő ellenség számára nem Raffaello, hanem Bramante volt, az éppen épülő Szent Péter Bazilika főépítésze (ezen a poszton halála után Raffaello követte, őt pedig maga Michelangelo, akinek például a kupolát köszönhetjük). Bramante saját pártfogoltjai számára szerette volna megszerezni a kápolna kifestésének dicsőségét, és kezdetben erősen próbálta lebeszélni arról a pápát, hogy a feladatot a firenzeinek adja. A sértett Michelangelo viszont azt is feljegyezte, hogy egy idő után taktikát váltott, és egyenesen rá akarta beszélni erre Gyulát, bízva abban, hogy a tapasztalatnak festőnek ez a roppant feladat úgysem sikerülhet. Hogy konkrétan mit mesterkedett Bramante ellene és mit nem, azt már nagyon nehéz megállapítani, hiszen többnyire a legendásan üldözési mániás Michelangelo feljegyzései maradtak ránk. Az azonban bizonyos, hogy Bramantéval és körével, elsősorban Raffaellóval Michelangelo a kápolna festésének négy éve alatt állandó versengésben és konfliktusban állt, amit ő elég nehezen viselt.

 

Szibillák a próféták között?

Érdekes és sokszor feltett kérdés, hogy mit keresnek a szibillák az ószövetségi próféták között? Hogy kerülnek a görög mitológia jósnői az ószövetségi jeleneteket ábrázoló mennyezetre? A kérdés csak számunkra kérdés, a reneszánsz emberének ez teljesen természetes volt. A freskó készítése előtt 70-80 évvel Firenzében történt, hogy egy zsinat és több ezer felfedezett ókori kézirat hatására tudósok átírták a vallás (religio) fogalmát. A középkor más vallásokról többnyire nem vett tudomást, nem volt ez számára a központi kérdés. Amikor felmerült, a pogány vallásokat többnyire legyőzendőnek, jobb esetben megtérítendőnek látta. Ez az álláspont nem maradhatott így, mihelyst Itália szorosabb kapcsolatba lépett más vallásokkal – Európa vezető értelmiségének szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy mások jóval fejlettebb és érzékenyebb kultúrát hoztak létre, mint az addig legfőbbnek tekintett kereszténység. Így keresni kezdték annak módjait, hogy pl. az antik görögök, arabok, keleti vallások stb. eredményeit beépítsék a kereszténységbe (eredményeken  filozófiától az orvostudományig mindent értünk). Úgy gondolták, hogy más vallások szent emberei ugyanúgy megjövendölhették Krisztust, mint az Ószövetség, és ezt az Újszövetségben olvasták. A napkeleti bölcseket (eredeti szóhasználattal mágusok, akik vagy Mithrász papjai, vagy Zarathusztra követői voltak) is maga Isten vezette el a jászolhoz. Így váltak számukra Hermész Triszmegisztosz és Platón (a két legjelentősebb alak) mellett a szibillák is Krisztust megjövendölő orákulumokká, miután megismerték és görögről latinra fordították a nekik tulajdonított jóslatokat tartalmazó gyűjteményt. Michelangelo világában teljesen természetes volt, hogy a szibilláknak ugyanolyan helyük van egy kompozícióban, mint az ószövetségi prófétáknak, hiszen ugyanúgy Krisztust jövendölték meg.

 

Az Utolsó ítélet

A mennyezet 1512-ben lett készen, és Michelangelót majdnem harminc évvel később, 1537-ben kérték fel arra, hogy a kápolna nagy kompozíciójának végső elemét, az Utolsó ítéletet is megfesse (a nagy kék freskó). Látható a mennyezet és az oltár mögötti fal különbségéből, hogy nem csupán az ecsetet kezelte másként a festő, az eltelt évek egész Itáliát átírták. Raffaello és Bramante már rég halottak voltak, csakúgy, mint Gyula pápa, aki elsőként hívta be a franciákat. Azt remélte, szövetségeseket talál bennük a pápai trón megszerzéséhez (nagybátyja halála utána a bíborosok először nem őt, hanem az általa gyűlölt Borgia-pápát, VI. Sándort választották), ám mindez hosszú távon végül Róma kirablásához, a sacco di Roma-hoz vezetett 1527-ben. Egy nap alatt legalább nyolcezer rómait mészároltak le, a várost felégették, lerombolták, számos műkincs elveszett, maga a kápolna is megrongálódott. A sacco di Roma rémülete meghatározta a következő évtizedek Rómáját, és ez látszik az Utolsó ítéleten is. Még egy apróság: Michelangelo eredetileg teljesen meztelenül ábrázolta a kép középpontjában megjelenő, dicsőséges feltámadt Krisztust, úgy, mint a többi embert – egy későbbi prűd pápai tanácsadó szerint azonban a freskók inkább egy közfürdő vagy bordély falára illettek, mint kápolnáéra. Az ő megrendelésére festettek rá ágyékkötőket már Michelangelo halála után. 

A Sixtus-kápolnára installált vékony kéményből fehér füst tör elő: a pápát megválasztották, a katolikus egyháznak újra van vezetője. A belső térben több száz gyertya fénye ad titokzatos hangulatot a pillanatnak, a konklávé tagjai pedig egy urnába dobják szavazataikat és még a teremben elégetik azokat. A tűz és a gyertyák füstje belengi a teret, szinte láthatatlanná teszi a mennyezet freskóit. A különleges hetek után a Sixtus-kápolna visszatér hétköznapi rutinjához, és mindössze 16 euróért naponta 17.000 turistának mutogatja magát. Szakértők kiszámolták, hogy ennyi ember napi 400 l vizet lélegez ki, amely vízgőz formájában landol a falakon. Belegondoltak már, hogy egy pápaválasztás vagy akár egy hétköznap mekkora terhet ró a Sixtus-kápolna világhírű freskóira? Bizony, freskónak lenni semmiképp sem jelent stresszmentes életet. Különösen nem a Vatikánban.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 20., szerda,
Jolán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bagdán Zsuzsanna
Második
Versengés, elbukás s aki ezeket felülírja

Gondolkorzó

Réz-Nagy Zoltán
Kié az elsőbbség?
A meritokráciához vezető rögös út – egy család szemszögéből

Felszín

Bölcsföldi András
12-en egy csónakban
Pszichotrükk, avagy te kit dobnál ki?

Erbach Viola
Életfoszlány
Átlagos nap nem mindennapi csattanóval

Magasság

Szűgyi Zoltán
Énekünk éneke
Talán még...

Miklya Luzsányi Mónika
Új matriarchátust hoz a jövő?
Kié is az elsőbbség?

Mélység

B. Tóth Klára
Családi hierarchia
Szükségszerű a harc a testvérek között?

Miklya Luzsányi Mónika
Elsőszülöttek
Születetett vezetők vagy önző despoták?

Teljesség

Horváth Dániel
Előbb a Lélek
Dinamizmus kontra megszokás

Üzenet

Lovas Anett Csilla
Kicsiből példakép
Életre-halálra szóló üzenet a gyermekeinkben

Thoma László
Lelkészi önfeláldozás a gyülekezet oltárán
Képzelt fotóalbum egy pályakezdő lelkész életéből

Áthallások

Tóth Sára
Géppisztolyos prédikátor
Dilemmák és düh

Dull Krisztina
Hogyan készült a Sixtus-kápolna mennyezete?
Érdekességek a híres freskó készítéséről

Bradák Soma
Kis hétköznapi kegyetlenségek
Társadalmi közérzetünk és szűk skatulyák

Kitekintés

Luzsica Fanni
A cserkészet hídjai
Amit kaptam és amit továbbadok

Hegedűs Márk
Segélykérő SMS
Az élet, ami fontosabb volt

Látogatóink száma a mai napon: 4052
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45787553

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat