Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

A Gyűrűk ura immár nemzedékek kedvence. Tolkien tudományos igénnyel megalkotott, minden részletében kidolgozott világa milliókat vont be Középfölde rajongói táborába. A filmtrilógia utolsó részének 2003. évi bemutatója és világsikere után mindenki biztosra vette, hogy Peter Jackson filmre fogja vinni a Gyűrűk ura előzménytörténetét, a Hobbitot is. Nem is reménykedtünk hiába, hiszen hamarosan felröppent a hír a forgatásról, de majd tíz évet kellett várnunk ahhoz, hogy moziba kerüljön a Hobbit első része, a Váratlan utazás.

Igen, csak az első, mert bár a Hobbit a Gyűrűk ura egyetlen kötetének a terjedelmét sem teszi ki Tolkien részéről, Peter Jackson mégis ugyanannyi moziórát szán neki, mint a közel 2000 oldalas regénytrilógiának. Motivációi nyilvánvalóak: minél több bőrt szeretne lehúzni a témáról, és minél több profitot termelni önmagának és a Dolby Sorrund filmtársaságnak. Ezen ugyan háboroghatunk, de sajnos ez a média és a piac rendje. A nagyobb baj az, hogy még két évet kell várnunk arra, hogy Zsákos Bilbó törp barátai segítségével eljusson a Magányos hegyhez, s a törpök visszakapják jogos jussukat: Erebornt és a törpősök kincsét, amit Smaug, a sárkány rabolt el tőlük.

Az első film végére nagyjából a történet közepéig jutunk el, így elég nehéz spoilerezés nélkül kritikát írni Peter Jackson művéről. Annyi azonban már a Gyűrűk ura filmtrilógia (hiányosságaiból) is kiderült, hogy az egykori horrorfilm rendezőnek Középfölde népei közül a hobbitok állnak legközelebb a szívéhez. Az előző filmekben is az igazán jól megcsinált jelentek a Megyében zajlottak. A hobbitok karakterének kibontásában sem volt olyan szőrős szívű a rendező, így Frodó és Samu valóban többdimenziós figurára sikeredett, s Peter Jackson sokszor még Tolkient is felülírta, hogy a hobbitok pozitív tulajdonságait kiemelje. Sajnos a többi szereplővel nem volt ilyen nagylelkű. Például Aragorn, Gondor bujdosó királya a mozivásznon egy depressziós akcióhős csupán, s csak a rendezői változatban derül ki, hogy milyen jellem is valójában, persze csak akkor, ha valaki képes végignézni a háromszor négyórásra sikeredett filmopuszt. De hasonlóan elnagyolt, és éppen ezért torz Boromir, Faramir vagy éppen Galadriel alakja is.
A hobbitok viszont már a Gyűrűk ura filmtrilógiában is nagyon plasztikusan jelennek meg.
A film fő konfliktusa a hatalom kérdését járja körül: aki az Egy gyűrűt birtokolja, azé a hatalom Középfölde felett. Nem csoda hát, hogy a testnélküli gonosz, Szauron mindenképpen meg akarja szerezni. S ha megszerzi, pokollá változtatja a világot. Ezért kell elpusztítani az Egy gyűrűt. Ám ez nem is olyan egyszerű. Mert a Gyűrű furfangos, és alig akad valaki, aki ellen tudna állni csábításának, és képes lenne elpusztítani. Frodó, a hobbit lesz a gyűrűhordozó, ő viszi el a Végzet Hegyéhez, amelynek lángjában örökre elhamvad a világpusztító hatalom ereje.
Nem véletlen, hogy e hőstett végrehajtásához Tolkien éppen egy hobbitot választott. A hobbitok ugyanis minden tekintetben a gyermekeket juttatják eszünkbe, és nem csak azért, mert ők a legalacsonyabbak Középfölde népei közül. Még a törpök is magasabbak náluk, s igazság szerint a hobbitok nem is szeretnek kapcsolatba kerülni a „nagyokkal", az emberekkel, tündékkel, dúnadánokkal. A Megye lankás dombjain élik vidám hétköznapjaikat. Mert a hobbitok vidám népség, szeretik megtréfálni egymást, jó nagyokat enni és nevetni, s legfőképpen békességben élni. Nem is akarnak tudni semmi rosszról, még a közelgő végveszélyről sem. Úgy gondolják, hogy a földi paradicsom a Megyén belül van, s bolond, aki átlépi a határait.
Éppen ezért nézik bolondnak Bilbót is, Frodó nagybátyját, aki elindul a törpökkel a Magányos hegyhez. Bilbó az, aki megtalálja az Egy gyűrűt, s csakúgy, mint egy kisgyerek, akinek számára egy üvegdarab ugyanolyan értékes, mint a legcsillogóbb gyémánt, élete végéig nem jön rá, mit is talált valójában.
Tolkien meséje tulajdonképpen példázat arról, hogyan tud a legkisebb és legegyügyűbb is hőssé válni. Hogyan tud ellenállni a gonosz csábításának, s hogyan képes elhordozni olyan terheket, amelyek alatt a nagyok, a világ hatalmasai csak roskadoznak.
A Hobbit most bemutatott első részében Jackson tökéletesen ábrázolja ezt a kicsinységet. Bilbó ugyanis, mint minden hobbit, nem vágyik kalandra. Finom ételekre, meleg szobára és puha ágyra vágyik. És persze a könyveire meg a kertecskéjére. Ám Gandalf, a mágus kiválasztja egy feladatra. Úgymond elhívja egy váratlan utazásra, amelynek végkifejlete korántsem biztonságos. Kedves és vicces jelenet az, amikor szembesül vele, mire is kérik fel. És nem. Nem vállalja. Mert először úgy gondolja, hogy a saját kényelme fontosabb, mint mások boldogsága.
Tolkien Bilbóban valójában saját magát, az angol (vagy bármilyen nemzetiségű) joviális kispolgár alakját festette meg. Amikor Thorin több életveszélyes kaland után megkérdezi Bilbót, hogy végül is miért vállalta el ezt a nagyon nem neki való utazást, amikor láthatóan szenved a honvágytól, akkor Bilbó – és vele Tolkien is – színt vall. A hobbit arról beszél, hogy igen, hiányoznak neki a könyvei, a karosszéke és a kertecskéje. De azért mondott le arról, ami számára az otthont jelenti, mert a törpöknek nincs otthonuk. Elragadta tőlük a sárkány. És ő bármilyen apró, gyenge, együgyű és ügyetlen, mégis megpróbál segíteni visszaszerezni ezt az elveszett otthont, ami a törpök kincsét rejti. S valóban: a történet folyamán az apró hobbitból olyan hős válik, aki nélkül Ereborn és a Magányos hegy kincse örökre a sárkány martaléka maradna.
Kicsiből naggyá válnak a hobbitok Tolkien meséiben, de nem az akcióhősök rendíthetetlen mértékével. Hanem azzal a bibliai mértékkel, amely a kicsinyeknek tulajdonítja az igazi bölcsességet, és a mennynek országa ismeretét.

A szerző a Gyűrűk ura bibliai párhuzamairól a Mindennapi.hu filmrovatában írt bővebb elemzést.