Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Beiktatták az új unitárius püspököt.


A hétvégén ünnepi zsinat keretében iktatták be Bálint Benczédi Ferencet, az erdélyi unitárius egyház 31. püspökét a kolozsvári belvárosi unitárius templomban!

Az ünnepségen erdélyi és magyarországi egyházi méltóságok, önkormányzati képviselők vettek részt. Jelen voltak az angol és amerikai szövetségek, és képviseltette magát a román és a magyar kormány is. A beiktatási szertartást Szabó Árpád nyugalmazott püspök, Nagy László főjegyző, Lőrinczi Lajos, Nagy Endre, Pap Mária, Rüsz F. Tibor, és Simó Sándor és esperesek vezették le.

"Különösebb reform nem kell, inkább egyfajta belső megújulás kellene, őszinteség.
A sok kirakat rendezés után próbáljuk vállalni azt, akik vagyunk, erényeinkkel, hibáinkkal. Valahogy el kéne hinteni az emberek között, hogy most már nem kell alakoskodni. Próbáljatok őszinték lenni! - nyilatkozata igehirdetése után a várható változásokról az új püspök, akit a zsinat a múlt év decemberében választott meg 115 szavazattal. (A zsinat tagjainak szavazata alapján főgondnokok lettek Csáka József és Máthé Dénes, míg főjegyzőnek Nagy Lászlót, közügyigazgatónak, pedig Kovács Istvánt választották.)

Isten áldását kérjük az Erdélyi Unitárius Egyház új vezetőire, hogy elhívásuknak megfelelően eredményesen, kellő alázattal szolgálhassák megbízóikat.

(090308-szala)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 86, összesen: 1456628

  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...