Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Örömünnep volt 15-én

A Székelyudvarhely III. Református Egyházközség kórusa a református örökség nyomdokán haladt, amikor Bethlen Gáborról nevezte el magát. A kórus 1997-ben alakult, a templomépítés befejezése utáni második esztendőben. Karnagya Máthé Vilma tanárnő, aki az egyházközségben a kántori szolgálatot is végzi. Ugyanakkor, a karvezető hűségesen írja a kórus krónikáját, mely immár a III. kötetnél tart.

Tagjai között megtalálni bibliaórásokat, presbitereket vagy énekhangjukkal szolgálni akaró egyháztagokat. Minden év februárjában emlékeznek meg az alakulás eseményéről. Ilyenkor rövid műsort adnak elő a vasárnapi istentiszteleten, mert a kórus elsődleges célja, hogy a gyülekezetben és a gyülekezetért szolgáljon. 2015. február 15-én a 18. év megünneplésére került sor. Bekő István lelkipásztor Berde László nyugalmazott lelkészt kérte fel, hogy ismertesse a kórus történetét. Ezt követte a kórus ünnepi szolgálata. Mint kiderült, az idei ünnepség egyben a 250. fellépés is. A 18 év óta éneklő kórus tagjainak az egyházközség stílusosan Maturandus jelvényt adott át.

Isten áldása legyen további szolgálatukon!

Dr. Bekő István

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 57, összesen: 525595

  • 2021. szeptember 20., hétfő

    „Mondtam a presbitereknek, hogy jobban szeretnék nevetve vakolatot sepregetni velük, mint a felújított, de üres templomban találkozni” – mondta Koncz ...
  • 2021. szeptember 20., hétfő

    A 2021 őszén meghirdetett kampány részeként a Teremtésvédelmi Műhely munkatársai, önkéntesei Bringás reggelivel várják a kerékpárral közlekedőket a Ká...
  • 2021. szeptember 20., hétfő

    Elsőre nem nyilvánvaló, hogy mit keres egy református ember a katolikus világtalálkozón, főleg az nem, hogy középvezetői-szervezői szinten. Hogyan ker...
  • 2021. szeptember 19., vasárnap

    Beiktatták budakalászi szolgálati helyére Bereczky Örs lelkipásztort, aki feleségével együtt hív közös szolgálatra mindenkit, akivel egyazon nyájba ta...
  • 2021. szeptember 17., péntek

    Megnyitották a regisztrációt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciójára
  • 2021. szeptember 17., péntek

    Tizenöt csapat főzött finomabbnál finomabb bográcsos ételeket az ötödik vértesaljai egyházmegyei főzőversenyen Tabajdon.
  • 2021. szeptember 16., csütörtök

    Az Ige egyháza vagyunk, a reformátusoknak mégis mindössze egyötöde veszi kezébe bármilyen rendszerességgel a Szentírást. Nemcsak ismerni jó a Bibliát,...
  • 2021. szeptember 15., szerda

    Nincs az a válsághelyzet, amely ne hozhatna áldásokat, de ehhez jól kell sáfárkodnunk a lehetőségekkel. Szontagh Pállal az oktatás aktuális helyzetér...
  • 2021. szeptember 14., kedd

    A református identitás megtartó erő lehet a cigányság számára is – vallja Balogh Róbert, cigány származású református lelkész. Szerinte az evang...
  • 2021. szeptember 13., hétfő

    Kiskunhalason több évtizedes álom valósulhatott meg az idén 173 éves műemlék orgona felújításával. Az ünnepi istentiszteleten egyúttal a műemlék épüle...