Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Friss hírek Soroksárról

Hírek Testvérgyülekezetünkből

Az elmúlt időben - a gyülekezet heti rendszerességű eseményein kívül - sok programon vehettek részt Testvérgyülekezetünk tagjai. Lássuk sorjában:

- Pünkösdöt megelőző előkészítő héten a soroksári gyülekezet templomában találkoztak a kerületi és szomszéd kerületi lelkészek és gyülekezeti tagok. „Elragadtatások" összefoglaló címmel tartottak bűnbánati istentiszteleti sorozatot 2016. május 2 - 6 között, naponta 18 órai kezdettel. Az elhangzott lelkészi szolgálatok ide kattintva meghallgathatók!

- Három olyan (részben külső) program is volt, ahol a gyülekezet presbiterei és tagjai is részt vettek, így az 1. Anyák napi megemlékezésen, ahol a saját templomban a hittanos gyermekek köszöntötték kis műsorukkal az édesanyákat.

2. Molnár Melinda székelyudvarhelyi újságíró könyvének budapesti bemutatóján

3. Sváb származású, de Kaposváron eltemetett Soroksáriak síremlékénél róhatták le kegyeletüket, akik részt vettek a csoportos utazáson.

A Református Zenei Fesztivál eseményein tevőlegesen is részt vettek a gyülekezet tagjai, hiszen a Nemzeti Múzeum lépcsőjén fellépő 500 fős egyesített kórusban az Osváth Viktor énekkar jó néhány tagja is szerepelt. Az esti fáklyás felvonuláson is többen részt vettek. Kiss Péter lelkésszel és gyermekeivel  a rádió riportere rövid interjút is készített Itt megnézhető az 500 fős énekkar szerepléséről készült fotóalbum is.

Június 20-ától agy különleges könyvtár megnyitására és tanulmányozására hívják a gyülekezet fiataljait. A Nyári Bibliatábor résztvevői izgalmas felfedezéseket tehetnek a Biblia világában. Az egy hétig tartó sorozat zárása június 26-án, a vasárnapi istentiszteleten lesz.

- Idén is megtartja Napközis táborát az Osváth Viktor énekkar. Az egy hét alatt a repertoár darabok ismétlésén túl új énekek megtanulása is a cél, ami egyben az őszi szolgálatokra való felkészülést is segíti.

(160604-szala)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 123, összesen: 467513

  • 2019. szeptember 21., szombat

    „Hát ezt sosem hittem volna!” – kiált fel egy férj miután újra egymásra találtak feleségével. Két év kínlódás, sőt megcsalás után, az utolsó esély lép...
  • 2019. szeptember 19., csütörtök

    Felújított épületekben kezdődött el az idei tanév a Julianna Református Általános Iskola és a Csipkebokor Református Óvoda számára. A gyülekezet, az i...
  • 2019. szeptember 19., csütörtök

    Az ösztöndíj célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházműv...
  • 2019. szeptember 18., szerda

    Tanfolyam azoknak, akik féltő szeretettel, másokat megértő szándékkal szeretnék az evangéliumot hirdetni, saját hitüket és más vallásokat, egyházakat ...
  • 2019. szeptember 17., kedd

    Szabadságról, a múlttal való szembenézésről, az ember meghatározásáról és a szív készségéről is szó esett a fennállása 30. évfordulóját ünneplő Keresz...
  • 2019. szeptember 16., hétfő

    „Vajon szebb lesz-e a hitünk és az életünk az újjászületett templomban? Szebbnek kell lennie! Ehhez hagynunk kell, hogy az Ige diadalt arasson felettü...
  • 2019. szeptember 16., hétfő

    Miközben elemelkedik a zengő érc és pengő cimbalom világába, nem feledkezik el test és vér valójáról. Látásának tökéletlenségére fekete szemüvege, a m...
  • 2019. szeptember 15., vasárnap

    B. Tóth Klára lélekszárnyakról, sánta verslábakról, inspirációról, folytonosságról, tanításról, tanítványokról, találkozásokról, alkotótáborokról és a...
  • 2019. szeptember 14., szombat

    „A pornográfiával nem az a gond, amit megmutat, hanem az, amit kihagy.” – olvasható a szexről szóló fejezetben. Hozzáteszem még – sok lelkigondozói be...
  • 2019. szeptember 12., csütörtök

    A magyar cserkészmozgalomnak van érdemi mondanivalója a külföldi cserkészek és az egész világ számára is: példamutatásával segíthet abban, hogy nyitot...