Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Százezredik látogató...

Még néhány nap, s a honlapunk alján lévő számláló átlépi a százezres értéket. Ennyiszer nyitották meg honlapunkat, ennyiszer olvastak valami hírt, tudósítást oldalainkról, ennyiszer jutottunk testvéreink eszébe, ennyiszer jöttek hozzánk a világhálón!
Nagy örömünkre szolgál, hiszen lelkipásztorok, újságírók, fotósok, gyülekezeti tagok, a honlap szerkesztőjével azon fáradoznak, hogy ne csak szűkebb környezetünk, de bárki  értesülhessen életünkről, munkánkról, szolgálatainkról, örömünkről, s néha keserűségeinkről.

Ez az alkalom arra is jó, hogy egy pillanatra megálljunk, s egy hirtelenjében szervezett aprócska ünnepet is tartsunk. Szeretnénk megajándékozni a százezredik látogatónkat.
Azt tudjuk, hogy a mérés ugyan pontos, de az azonosítás már nehézkesebb, ezért a következő - igazságosnak tűnő - módszert találtuk ki.

A hivatali órákban  a lelkészi hivatalban személyesen, vagy telefonon  
várjuk azon személyek jelentkezését
akik a honlap megnyitása során a lap alján lévő számlálón
99.500 és 100.500 közötti értéket látnak. 
Kérjük, hogy  jelentkezésükkor mondják be az éppen látható számot.

Akik felhívásunknak eleget tesznek - mint százezredik honlap látogatót - megajándékozzuk Őket. Ajándékaink a következők:

Az első jelentkező nőtestvérünknek: 1 db. református énekeskönyv (Dr. Bekő Isván Márton lelkészünk ajándéka)

Az első jelentkező férfitestvérünknek: 1 db. Biblia (Berde László ny. lelkészünk ajándéka)

Az első 5-12 év közötti gyermekünknek: 1 db Új Testamentum - Képes Biblia ( Szabó László honlapunk szerkesztőjének ajándéka)

Az ajándékokat istentisztelet keretében adnánk át nyerteseinknek!

Ha valamelyik kategóriában már történt bejelentkezés, azt a honlapunkon közöljük, de természetesen a lelkészi hivatalban is adnak róla tájékoztatást.

Ha más magánszemély, vagy szervezet valamilyen új kategóriában kíván díjat felajánlani, kérjük 2013. május 1-ig jelezze a lelkészi hivatalban (Cipészek u. 16.) személyesen, vagy telefonon (+ 40 745 50 84 99) , illetve a lelkipásztor email címén: (istvanbeko@gmail.com)

Szeretettel várjuk a jelentkezőket!

 


Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 183, összesen: 1512202

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.