Miért nehéz..?

Miért nehéz a lelkipásztornak nyugdíjba mennie?

Több mint negyven év szolgálat után július elsejétől nyugállományba vonul Berde László Péter, a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi hármas számú református egyházközség parókus lelkésze. „Minden lelkipásztor életében a beköszönés és a kibúcsúzás emocionális töltésű alkalom." Eddig három alkalommal köszönt be, és ugyanennyiszer köszönt ki. Vallja: legkeményebb az utolsó, hisz hivatalos lelkészi státusa megszűnik, és elkezdődik a nyugalmazott lelkipásztor név viselése.

Talán  nem  is  tennék  fel  ilyen  kérdést  másnak:  miért  nehéz nyugdíjba mennie...  De  megbeszéltük:  személyes  barátságunk  és  a  hosszú  évek közös munkálkodása nyomán megte-hetjük,  hogy  erről  a lel ki  folyamatról töprengjünk.

A  KÉRDEZŐ   IS   ÉRINTETT   A   VÁLTOZÁSBAN
Próbáltam  összeszámolni,  hány  alkalommal  írtunk  székelyudvarhelyi gyülekezete  életéről.  Nem  sikerült, hiszen  voltunk  imaheti,  konfirmációi istentiszteleten, kórustalálkozón és dalárdaévfordulón, az új parókia áldásán, testvérgyülekezeti találkozón. De ez a templom ad otthont az ifjúsági istentiszteleteknek,  vallásismereti  vetélkedőknek; gyermekevangélizásciós alkalmak helyszíne.
Emlékezetes,  milyen  örömmel  fogadta  a H it-Vallás  rovat  indulását Berde László  lelkipásztor. Aztán megtudtam: élete bizonyos szakaszát szülőfalumban,  Gyergyóditróban  töltötte. Azóta  családtagnak  érzem  magam, bárhányszor  meglátogatom.  Megtisztelőnek  érzem  ugyanakkor,  hogy  az első  Hit-Vallás  Olvasói  Est  házigazdája  volt,  és  az  olvasottakra  mind  a mai  napig  gyakran  visszajelez.  Nem is  volt  egyszerű  nekem  sem  tudomásul  vennem,  hogy  átminősül  együttműködésünk.  Az  iroda  átköltözik  a templomegyüttesnek  erre  a c élra  kialakított helyiségébe, és felesége, Tünde ott folytatja a munkát.

Minden  évszakban  gondozott  és szép  az  istenháza  környéke.  Kötődnek a saját kezűleg ültetett virághoz, díszcserjéhez.  Második  otthonuk  a templom. Legfontosabbnak ezekben a hetekben a hálaadást érzi: hogy vezethette  ezt  a p arókiát.  Hasonlóképpen mély hálát fogalmaz meg a személyes kapcsolatok gyümölcseiért.

Háromgenerációs lelkészcsalád sarja.  Segesváron  született  1946-ban, édesapja  akkoriban  Nagybún  lelkésze  volt.  1951-től  Farcádon  szolgált, így  elemi  iskoláit  ott  kezdte,  majd Székelyudvarhelyen  folytatta  Berde László  Péter.  Továbbtanulási  nehézséget jelentett, hogy édesapja lelkész. Marosvásárhelyen faipari szakiskolát végzett,  majd  Gyergyóditróban  érettségizett.  A sikeres teológiai  felvételi  és  képzés  után  1971.  szeptember 1-jétől  két éve n  át Csekel akán  szolgált - a parókiát és a templomot rendbe tette.  Nem volt segédlelkész, ez idő alatt sikeresen letette a nagypapi vizsgát. 1973-ban, édesapja nyugdíjazását követően  a fa rcádi  gyülekezetbe  hívták meg.  1973. december elsejétől tizennyolc  éven  át szolgált  Farcádon, a  klasszikus  református  gyülekezetben.  Édesapja  munkáját  csak  folytatnia kellett. Lelkészi szolgálata mellett a közéleti tevékenységre, az emberekkel  való  együtt  munkálkodásra  is  lehetősége volt. A kultúrház építésének nyilvántartását  rá bí zták.  Mindennapos öröm és élmény volt, hogy a kicsi helyett a falunak szép, modern kultúrházat építettek. Fontos  része  volt  lelkészi  szolgálatának a hagyományőrzés: a múlt rendszerben  pünkösdöt  népviseleti  nappá nyilvánították.  Mindenki  a sz okásoknak  megfelelően  öltötte  fel  a sz ékely ruhát: a fiatalok pirosban, a középkorúak kékben, az idősek feketében mentek az istentiszteletre. Megyei szinten a második-harmadik templomos gyü-

lekezet  volt  - „vallásossága  munkám értékelését jelentette" - mondta mosolyogva a lelkipásztor.

20  ÉV  SZÉKELYUDVARHELYEN

Egyszóval: pályameghatározó a két évtized városunkban - a szellemi és fizikai építés lehetősége. Amit úgy emlegetünk,  „kazánházból  templom",  az a gyülekezeti tagok áldozatos adakozásának  és  a külföldi  támogatók  önzetlenségének  eredménye.  A  parókia megépülése hasonlóképpen: sok jó barát, rokon, hivatalok segítsége által.

A  húsz  év legösszetettebb  kihívása volt, hogy az egyházközség első lelkipásztoraként a 175 faluból beköltözötteket egy közösségbe szervezze. „Nem voltak konfliktusok, kellemetlenségek -  összegzi.  - 1 229-en  konfirmáltak, nagy része fiatal házas, gyermekeiket megkereszteltem, közvetlen a kapcso-

latunk.  Az  ifjú  párok  gyülekezetben való  megtartását  szívesen  végeztem, soha nem éreztem nehéznek."  Másik fontos pasztorációs terület a 15 év kórustevékenység. A dalárda tagjai a gyülekezet magját, mozgatóerejét képezik a presbitériummal, a gondnokkal, a gyülekezeti tagokkal.  Több  mint kétszáz  énekkari szolgálat, amiből számos más gyülekezetben - kiemelten a szórványban - és külföldön.

SZERETEM   A   HIVATÁSOMAT
Lelki  érzékenységét  édesapjától örökölte,  akit  „saját  szavai  meghatottak".  Érinthetőségét  ugyanakkor meghatározta  a családi  otthon  hiánya, hiszen tizenhét éves korától nem szülőközelben élt. Bevallja: „A könnyező pap kategóriájába tartozom". A  gyülekezet  tipikus  és  egyetlen  - vallásos emberek közössége. A  lelkészi  pálya  nem  hasonlítható  semmilyen  más  munkához,  mun-kahelyhez. A hivatásból gyakorlatilag nem is lehet nyugdíjba vonulni. Fizikailag is képesnek érzi magát, hogy szolgálatokat lásson el. „Farcádtól, ahová negyven év kötött, ugyanilyen  fájdalommal  váltam  meg. A gótikus templomból egy imaházban folytatni... De az a jövőkép, hogy a református  imaház  után  temploma  is lesz a lakónegyednek, feloldotta a szülőföldtől  való  elszakadás  fájdalmát.  „Fizikailag  elmegyek,  de  lélekben  itt maradok"  - mondta  Berde  tiszteletes úr  Farcádban.  Egy  leányka  megszólalt: „Mit sírtok, nem hallottátok, hogy itt marad?". Ugyanúgy,  könnyes  szemmel  fog  a Bethlen-negyedi  közösségtől  is  elbúcsúzni.  Hozzátéve:  „Lelkileg  itt  ma-radok".
2012.  június  24-én  egyetlen  istentiszteletet tartanak a Bethlen-negyedi református  templomban,  10  órától. Nyugdíjba  vonulása  alkalmával  kiköszön  a g yülekezetből  Berde  László parókus  lelkész.  „Nem  lehet eg y  nap ugyanazért háromszor sírni" - véli.

JÖVŐKÉP
Beszélgetésünkkor  Anett,  az  első unoka látványosan kimutatta nagyapja iránti szeretetét. A pihenés éveinek első  számú  kedvezményezettje  lesz a  gyönyörű,  kedves  kislány  - a míg  a közeljövőben mindkét fiának családja újabb tagokkal gyarapszik. A  lelkipásztor  édesapja  és  nagyapja megörökítette saját életét. Szeretné sajátját is leírni, és együtt, könyv formájában a g yermekeknek, az utódoknak hagyni.
Az  ezüstévekhez  mi  boldog,  a c saládban,  szerettei  és  kedvenc  foglalatosságai  közepette  eltölthető  időt, lelket  és  közösséget  gazdagító  elfoglaltságokat  kívánunk.  Hozzá  jó egészséget,  hiszen  borítékolható:  elhalmozzák  a feladatok  - nem  ér  rá majd „nyugdíjasnak" lenni.

(Molnár Melinda írása megjelent az Udvarhelyi Híradóban)